A baloldal ért a kisajátításhoz, főleg, ami a szociálisan érzékeny témákat illeti. Tény, hogy a gyermekvédelem vagy a hátrányos helyzetűek segítése termőföld az utópisztikus szélsőbaloldali gondolatok számára, ahogy az sem véletlen, hogy ezek a gondolatok miért nem tudtak soha a gyakorlat, a cselekvés szintjén eredményt elérni. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő kívülről-belülről ismeri a magyar gyermekvédelem sötét foltjait, épp ezért pontosan tudja azt is, mi számít jogos kritikának és mi szélsőbalos légvárak építésének az osztály adta nehézségek reformjáról. Persze fel kell tölteni a WMN hasábjait az ilyen szélsőségesen egyoldalú tartalmakkal, a pozitív példákról mégsem lehet írni egy feminista propagandaoldalra, ahogy arról sem, milyen veszélyt jelent az, hogy a gyermekvédelmi és egyéb „civil” szervezetek valahogy egytől-egyig részei annak a pontösszekötős játéknak, amik valamiféle hálózatot mutatnak kirajzolódni. Külső szemmel biztosan nagyon hiteles az aggódó, elhivatott szakember kétségbeesése arról, hogy a magyar gyermekvédelem egy rozoga, putris viskó, ami bármelyik pillanatban összedőlhet egy jobboldali gondolat fuvallatára, de aki kicsit is jártas a területen, talán érzi, hogy ez a kétségbeesés meglehetősen elfogult és nem hajlandó foglalkozni azzal az igazságtalan, éppen ezért kíméletlen valósággal, mely szerint Harlem is volt mindig, Gyöngyöspata is lesz.
„Az ország hátrányos helyzetű, leszakadó régiójában élők nem jutnak hozzá a megfelelő egészségügyi, szociális ellátáshoz?”
„A szegény gyerekek már születéskor hátrányos helyzetbe kerülnek?”
„Nagyok az egyenlőtlenségek a szegények és a gazdagok között?”
Ez sajnos pontosan így van és bár minden kormányzatnak természetesen törekednie kell arra, hogy ezeket az egyenlőtlenségeket mérsékelje, ahogy bőven szükség van még támogatásra és fejlesztésre a szociális szférában is, de zéró pont soha nem volt és nem is lesz. Ez ugyanis nem a „magyar gyermekvédelem helyzete” vagy a „magyar valóság”, hanem egész egyszerűen ez a való világ. Aki gyermekvédelemben dolgozik, az nap mint nap szembenéz ezzel, a világ egy szeletével, de ez a szelet a világon bárhol ilyen borzalmas és nem lehet megváltoztatni.

A „Szüntessük meg a borzalmas szegénységet, legyen egyenlőség, világbéke!” ideológia épp elégszer bukott már meg és ezt a követői is tudják. Ahányszor szembesülnek ezzel, a legkézenfekvőbb megküzdési formához nyúlnak, ez pedig a gúny. Most épp kigúnyolták a kérdést, hogy meg kell-e védeni a gyerekeket az agresszív szexuális propagandától és miután kinevették magukat a „nemváltó óvodásokon”, folytatódik az ismert játszma: áldozati pozíciót felvenni, társadalmi igazságtalanságokat kihangosítani, érzékenyítést feltekerni!

Viszont ha megnézzük a nagy képet, a recept egész jól működik: ami tíz éve elképzelhetetlen volt, az ma már fel sem tűnik – legyen szó társadalmilag hátrányos csoportokról vagy szexuális kisebbségről. A szélsőséges ideológiákat követő emancipációs mozgalmak leghatékonyabb módszere az az érzékenyítés, ami óriásplakátokon kevésbé tud érvényesülni, a kulturális dimenziókban annál inkább. Ugye nem kell részleteznem ennek a formáit: ma már nem készül úgy film, hogy a szexuális kisebbséget nem reprezentálnák, a hagyományos férfi-női kapcsolat helyett is a domináns, maszkulin nő – gyenge elesett férfi vált mára a megszokottá. Az pedig, hogy „ugye nem kell részleteznem”, azt is jelenti, hogy az érzékenyítés, amit tíz éve még mindenki lesajnált, sikeres, hiszen amit sokat látunk, azt megszokjuk, nő az ingerküszöbünk és elfogadóbbá válunk az irányába. Tehát amit ma kigúnyolnak, tíz év múlva akár már megszokott gyakorlat is lehet. Ha pedig nem időben, hanem térben távolodnánk el egy kicsit, az USA és Nyugat-Európa egyes részein az itt emlegetett jövő egyenesen a jelen valósága. Dr. Gyurkó Szilvia ezt éppen kifelejtette abból a felsorolásból, hogy mi is a baj a magyar gyermekvédelemmel és feltételezhetően nem is akar ezzel foglalkozni, mert – vélhetően – szerinte ez a szintű érzékenyítés helyes. Itt van a kutya elásva, éppen ezért lenne fontos a szülők számára fenntartani a szexuális nevelés lehetőségét és elsődleges jogát, hogy ezek a sunyi ideológiák ne tudjanak észrevétlenül beszivárogni a gyerekek életébe.

Az állam nem szabhat határt annak, hogy egy magáncég, még ha óriási felületű és tömegeket is ér el, milyen tartalmat sugározzon, de annak igen, hogy az általa törvényekkel szabályozható felületekre mit enged ki – és ebben minősített felelőssége is van. Jobb napjain még az ultraprogresszív baloldali feminista és gender-mozgalmak is egyetértenek ezzel, vegyük csak példának az olyan öncélú és tárgyiasító reklámokat, amikben még a sajtot is meztelen női testtel adják el.

Ebben a kettős világban élünk: miközben szűrő nélkül zúdul ránk a szexualitás, a családban, a legbelsőbb körben, aminek a leginkább biztonságosabb térnek kellene lennie és a leginkább nyitottságot kellene mutatnia az őszinte kérdésekre, a szex témája még mindig tabu. Pedig az információk hiányának, a téves tájékoztatásnak, a szex misztifikálásának egyértelmű következménye a szégyen és a zavarodottság. Egy gyerek, egy kamasz, aki azt tanulja meg, hogy szégyellnie kell a testét, annak természetes működését, a vágyait, nagy valószínűséggel a pornóból fogja felvilágosítani magát és sokkal szívesebben fordul az olyan szervezetekhez, csoportokhoz, ahol szivárványszínbe csomagolva hirdetik az elfogadást.

A szociálisan érzékeny ügyeket kisajátító és a szexuális forradalmat monopolizáló baloldal az olyan szélsőséges ideologikus mozgalmaival, mint a gender-, vagy a Pride-mozgalom, kinevezte magát az elsődleges felvilágosító, szexedukáló tartalomszolgáltatónak. Ezt az einstandot pedig csak erősítik az olyan baloldali értelmiségi tekintélyek, mint Dr. Gyurkó Szilvia, a szemellenzős, a való világ működését látni sem akaró aggodalmaskodó tartalmaikkal. A jobboldalnak ideje lépnie, méghozzá pironkodás nélkül, mert selyemkesztyűvel nem lehet kézbe venni ezt az ügyet. Szükség van változásra, ez nem kérdés, mert sokan annál a pontnál elakadnak, hogy hogyan is beszéljenek erről a saját gyerekeikkel. Vágjuk sutba a szemérmet, beszéljünk végre nyíltan a szexről – a gyerekeinkkel is. Először magunkat szabadítsuk fel a szexuális gátlások alól, aztán lehet szexuális nevelésről beszélni.