Gyurcsány Ferenc leszámol mindenkivel (is)
2022.04.13. 18:00
És most újra kimutatja a foga fehérjét Gyurcsány Ferenc, a baloldal és az ellenzék vezére. A szemkilövetésről és az elkúrásról híres egykori miniszterelnök nem sokat szórakozott, hiszen már a választás éjszakáján atomjaira szedte Márki-Zay Pétert, de ez még csak a kezdet volt, a műsornak még nincs vége.
Egy érdekesség mindenképpen szembetűnő. Gyurcsány három szót nem mond ki egymás után: kerüli a Márki, a Zay és a Péter szavakat. Lényegében április 3. óta nem vette a szájára a korábbi listavezetőt. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a félkegyelmű bukott jelölt csak az első, de korántsem az utolsó a politikai kivégzésre ítéltek sorában.
A következő vélhetően Jakab Péter lesz, aki mögül nemcsak a szavazók, hanem lényegében a párt is elfogyott. Az a legkevesebb, hogy ez a Jobbik már nem az, amire alapították. Félreértés ne essék, nekem egyáltalán nem hiányzik a mozgalom korábbi arca, de a választás azt mutatta, hogy sokan, a korábbi támogatóik közül nem tudtak azonosulni a formáció jelenlegi irányával. 2018-ban már Vona Gábor is elkezdett cukiskodni, de a Jobbik szavazóinak sokkal szimpatikusabbak voltak a kölyökkutyák, mint Gyurcsány, ami tökéletesen érthető. Ugyanakkor az egykori szélsőséges párt támogatói nem szavaztak arra az összefogásra, amelynek vezére a DK-s politikus volt – ez is kiderült. Vagyis a Jobbiknak vége van, mint a botnak, ilyen formán Jakab Péterre sincs szükség. A pártelnök szemszögéből vizsgálva a legveszélyesebb az, hogy Gyurcsány kiállt a Jobbik mellett, ez csak a mézesmadzag volt.
A következő pedig Karácsony Gergely lesz, aki az előválasztási visszalépésével rászabadította az országra Márki-Zay Pétert. A főpolgármester döntése befolyásolta a baloldali szereplőválogatás végeredményét, így aztán kipöckölte az első helyről Dobrev Klárát, aki ugye főállásban Gyurcsányné. Ellenzéki szemszögből: lényegében és sarkítva az egészet Karácsony Gergely tolta el. Ha véletlenül tökös lett volna, akkor most más lenne a bukott baloldali miniszterelnök jelölt. Úgy se lenne rossz… Ráadásul Karácsony Gergely naponta bizonyítja a főpolgármesteri alkalmatlanságát és nem azzal, hogy el akarja adni a Városházát, hanem például a pesti alsó rakpart lezárásával. Budapesten két dolgot nem lehet az utóbbi években: autóval menni és megállni és ezt a helyzetet rontja folyamatosan a nyegle városvezér. Gyurcsány szemszögéből nincs már rá szükség, ráadásul csak ront az egész baloldal megítélésén.
Az ellenzéki LMP felszámolta saját magát, ezzel nincs gondja Gyurcsánynak, a Momentum politikusainak nyelve tövig van a vezér ülepében, a Párbeszéd meg úgy van, hogy nem is volt. A végén csak Gyurcsány marad és vele futnak neki 2026-nak. Az sem lesz valami izgalmas választás.