Napok óta másról sem szólnak a hírek, mint arról, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború mindent átkeretezett, a világunk fókusza egy szempillantás alatt beszűkült, az információk szűrő nélkül ömlenek ránk a legkülönbözőbb felületekről. A politikai percepciója mindenkinek más attól függően, milyen politikai színekkel szimpatizál, ezért ugyanazt az egyszerű hírt teljesen máshogyan értelmezheti egy jobbra és egy balra szavazó.

Furcsa, zavart kognitív-és érzelmi állapot ez: a kezdeti sokk talán már elmúlt, átvette a helyét egy értelmet kétségbeesetten kereső, helyette bűnbakokat találó kapkodás, amit az álhírek tömkelege hiszterizál. Nem segít a nyugalom felé közeledni az sem, hogy Hollywood beköltözött Ukrajnába: mindennaposak az olyan, ingerküszöböt percekig elérő, célzottan érzelmekre ható hírek, amik film-szerűvé teszik a „nézőknek” a háborút – ilyen volt Rambo, az utcakutya sztorija, aki beállt az ukrán katonák közé harcolni, vagy a Kígyó-sziget hősi halottainak epizódja, akikről később kiderült, hogy valószínűleg életben maradtak. A háború egy óriási, életet veszélyeztető krízis, amire nem lehet felkészülni, de nehéz is lett volna elképzelnie egy ilyen helyzetet a nyugati embernek, a nyugati világban, amiben megszokott egy életszínvonalat olyan súlyosságú ügyekkel, mint a gendersemleges mosdók kérdése.

Egy új fajta háború zajlik Ukrajnában: minden idők egyik legdokumentáltabb háborújáról van szó. Folyamatos a képi, információs, álinformációs, érzelmi elárasztás, a kommunikációs háború pedig legalább olyan intenzíven zajlik, mint a lőszerekkel vívott: Itt az nyer, aki hihetőbben meséli a történetet. Bár az orosz-ukrán konfliktus és ez a háború sem most kezdődött, a történet is bizonyára bonyolultabb annál, hogy „vannak a gonosz oroszok, akik egyszercsak lőni kezdtek egy békés, demokratikus államot”.

A Jó és a Rossz egyszerű világban úgy tűnik, sokan hisznek, mi mással lehetne magyarázni, hogy lassan tiltott lesz minden, ami akár csak névleg orosz? Ki lesz a nyertese annak a párhuzamos háborúnak, amiben ellehetetlenítik a sportolókat, a művészeket, csak mert orosz nemzetiségűek, amiben az operák nem játszhatják orosz zeneszerzők műveit, amiben kitiltják az orosz macskafajtákat is a nemzetközi macskaversenyekről? Amiben kollektív bűnössé nyilvánítanak minden oroszt, csak azért, mert orosz, illetve annak született? Amiben orosz-pártinak bélyegeznek valakit csak azért, mert erre rá mer kérdezni? Amiben mosakodnom kell, még akkor is, ha nem vagyok piszkos és a rosszindulat vagy a félreértések elkerülése érdekében le kell szögeznem, nehogy megkövezzenek: A háborút elítélem, mint ahogy azt is, ha bárki megtámad egy szuverén államot. Oroszország részéről elfogadhatatlan a háború, ez nem kérdés. Az új fajta háború miatt óriási nyomás ér mindenkit, fuldoklunk az impulzusokban, miközben követelik tőlünk az állásfoglalást, ami nem elég, a szolidaritást, ami szintén nem elég, a segítséget, ami soha nem tud elég lenni.

Nem az a kérdés most, hogy Ukrajna lesz-e EU- vagy NATO-tag, hanem hogy lesz-e Ukrajna. És, hogy mi, akik ezen keresztülmegyünk, milyenek leszünk mindez után.