Teherautónyi segélyt vitt a keleti határra a Vasas két hajdani vívója
2022.03.02. 07:00
Azért nem ennyire hirtelen ötlettől vezérelve történt a szállítmány összehozása. Tamásék óva intik a jó szándékú embereket a meggondolatlan és kellően meg nem szervezett úttól. Melegen ajánlott, sőt, sokkal inkább elengedhetetlen előbb a segélyszervezeteknél tájékozódni, mire és hol van a legnagyobb szükség a végeken.
– „Hamar a tettek mezejére léptünk” – meséli Batizi Tamás, aki barátjával a segélyszállítmány célba juttatása érdekében vett ki szabadságot. – „Annál is inkább, mert a családom Kárpátaljáról származik, szóval a szívügyem volt a segítség. Néhány nappal ezelőtt kapcsolatba léptem az egyik szervezettel, ahol elmondták, hogy bébiételre, tápszerekre, pelenkára és tisztálkodó eszközökre lenne szükség. A Facebookon értesítettem a barátaimat, szóltam a szomszédomnak, aki persze továbbadta a felhívást, ő is értesítette az ismerőseit, és meglepődtünk, hogy alig két nap alatt megtelt a kocsi.”
Szerencsére a vásárosnaményi elosztó központban minden flottul ment, már nyoma sem volt a kezdetben tapasztalható zűrzavarnak. Pedig most is naponta több ezren lépik át a határt. Jórészük továbbmegy, hiszen több milliónyi ukrán dolgozik Nyugat-Európában, a családtagok, rokonok és barátok igyekeznek megtalálni egymást. Arra is felhívták a figyelmet, hogy ugyan szinte minden felajánlást elfogadnak, de használt, kinőtt ruhákat inkább ne a határhoz vigyék az emberek. Ezzel csak a segélyszervezetek munkatársainak okoznak gondot, hiszen nekik kell szétválogatni, méret szerint rendszerezni a ruhákat.
A hírek szerint sok adomány megy a kárpátaljai magyarlakta településekre is, ám állítólag ezek nem mindig jutnak célba, sokat átirányítanak a Kijevbe, vagy máshová, mondván, ott nagyobb szükség van rá.
A két hajdani vívó beszámolója szerint az ukrajnai menekültek nyomában érkezett néhány afrikai és közel-keleti diák is. Állítólag Kijevben tanulnak, bár sem ukránul, sem oroszul nem beszélnek, de mivel egy háború sújtotta országból jöttek – az első útba eső biztonságos országként – kötelességünk befogadni őket. Még úgy is, hogy a diákok az első Magyarországon töltött óráikban máris az értük érkező buszban ordibálva vezették le ismeretlen okokból felgyülemlett indulataikat.
Fotók: Batizi Tamás