A népszavazások veszélyesek a demokráciára címmel tanulmány jelent meg a woke-baloldal egyik tudományos fellegvárának számító Harvard Kennedy School online szakmai fórumán, amelyben a szerző azt fejtegette, hogy közel három évvel a Brexit-szavazás – és az előrehozott általános választások, a kabinet többszöri lemondása és a parlamenti történelem legnagyobb kormányveresége után – egyértelmű, hogy az Egyesült Királyság politikai légköre nemzedékekig nem tér vissza a népszavazás által okozott mély megosztottságból. A tanulmányból az is kiderül, hogy a populizmus növekvő hullámát a politikai opportunizmus alapáramlata hordozza, és a népszavazások tökéletes lehetőséget biztosítanak ennek a hullámnak a megerősítésére. Ha az összetett kérdéseket igen vagy nem kérdésekre redukáljuk, akkor a vitát is hasonlóan leegyszerűsítjük. Ez a fajta vita megérett az eltérítésre. A retorika kezd elsőbbséget élvezni a szóban forgó kérdés megvitatásával szemben, amely gyakran összekeveredik más – gyakran nem összefüggő – társadalmi és politikai sérelmekkel.

A népszavazás a fenti állításokkal ellentétben nemcsak kiállta az idő próbáját, de histográfiái értelemben a nemzetek választóképes tagjainak az egyik leghatékonyabb közvetlen hatalomgyakorlási eszközévé vált. Történetileg leginkább a XX. század második felében vált elterjedté, 1940 előtt alig pár ország alkotmánya ismerte a jogintézményt. Európa országaiban eltérő jogi szabályozás van hatályban a referendumot illetően, valamint az egyes nemzetek gyakorlatai is merőben eltérnek egymástól.

Az Európai Unió történelme során több mint 50 különböző népszavazás volt a közösséget illetően az uniós tagországokban, a csatlakozásról, a bennmaradásról, a szerződés jóváhagyásáról, illetve az euró bevezetéséről. Ezek 70 százaléka „igen” szavazatot eredményezett. A népszavazásokon a legfontosabb kérdések az alkotmányossággal és a függetlenséggel kapcsolatos ügyek, de referendumokat rendeztek az atomenergiáról (Svédország, Ausztria, Litvánia), a bevándorlásról (többek között Magyarországon) és a külső pénzügyi segélyekről (Görögország) is, ahogy a melegházasságról, a határokról és a női választójogról egyaránt.

A közelmúltban lezajlott népszavazások során azt a tendenciát láthattuk, hogy számos nemzet, Görögországtól Dánián, Magyarországon és Hollandián át az Egyesült Királyságig „nemet mondott Európának”, ez pedig gyakran a politikai vita radikalizálódásához vezetett a nemzeti demokratikus döntések és az Európai Unióhoz tartozás között.

Németországban ugyan ismerik a népszavazás jogintézményét, de csak tartományi szinten, szövetségi szintű referendum kiírására utoljára a Weimari Köztársaság idején került sor, két alkalommal. Érdekesség, hogy míg az egész országra kiterjedő „népi kezdeményezés” nem része a német alkotmányosságnak, addig a tartományi alkotmányok életbe lépéséhez ez szükséges, illetve alacsonyabb szinteken viszonylag gyakran fordulnak a népszavazás felé.

Franciaországban 1793 óta huszonötször tartottak népszavazást, és míg hazánkban ez a tiltott tárgykörök egyike, addig a francia referendumok tárgya tizenegy alkalommal alkotmánymódosítás volt. 2005. május 29-én tartották a legutóbbi népszavazást, ahol a franciák 69 százalékos részvétel mellett, 55-45 arányban elutasították az Európai Alkotmányt. Ugyanígy tettek a hollandok is, a választóképes polgárok 62 százaléka 69-31 százalékos megoszlásban a közös alkotmány ellen voksolt. Bár a holland miniszterelnök rendszerint kritikával illeti a szuverenista, nemzeti álláspontot képviselő országokat, illetve azok kormányait, úgy tűnik, a holland állampolgárok mást gondolnak és fontosnak tartják a szuverenitást, így ragaszkodva a kizárólagos nemzeti alkotmányhoz.

Olaszország jogrendje megkülönböztet alkotmányozó és törvényhozó népszavazást, előbbi a nemzeti alapokmány módosítására irányulhat, utóbbi célja megegyezik a magyaréval. Alkotmányozó referendum kiírására a Második Világháború óta csak egyszer, 2001-ben került sor. Törvényhozó népszavazást jóval többször, 1974 óta 14 alkalommal tartottak, összesen 49 ügyben.

Írország alkotmányát 1937 óta csak népszavazás útján lehet módosítani. Azóta 35 alkotmányos népszavazás volt. Ezek az Európáról szóló fontos szavazásoktól, a válástól és az azonos neműek házasságától az abortuszokig terjednek. A részvétel témától függően nagymértékben változik. Az óvadéki korlátozások módosításáról szóló 1996-os szavazás a választók mindössze 29 százalékát vonzotta. A gyermekek jogairól szóló 2015-ös referendumon a választóképes lakosság 33,5 százaléka vett részt. Az 1972-es, EGK-csatlakozásról szóló népszavazás ezzel szemben rekord 70 százalékos részvételt hozott. Az abortuszról a választók 68 százaléka voksolt 1992-ben. 2018-ban, 64 százalékos részvétel mellett, a válaszadók kétharmada voksolt az abortusz tilalmának hatályon kívül helyezése mellett.

Svájc abszolút csúcstartónak számít, 1848 óta hozzávetőlegesen 300 referendumot írtak ki, illetve hasonló számú – a nemzeti konzultációhoz hasonló – konzultációt folytattak le. Az átlag svájci részvétel a népszavazáson 40-45 százalék, de a keményebb kérdések, mint például a migráció, sokkal több embert vonzanak.

Magyarországon eddig hét alkalommal tartottak népszavazást, és mivel a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kormány kérdéseit, a köztársasági elnökön a sor, hogy kiírja a nyolcadikat. A nyugati társadalmakban gőzerővel zajlik a lakosság érzékenyítése, Orbán Viktor pedig ezen tendenciától kívánja megóvni a magyarokat. Az elsősorban gyermekeket célkeresztben tartó LMBTQ-propaganda ellen pedig minél előbb, preventív jelleggel fel kell lépni, és mivel kiemelt fontosságú témakörről van szó, a kormány a néptől várja a megerősítést.