Az esti teámat kortyolgatva hozzászólásokat olvasok. Nemzeti-jobboldali körökből.

Van egy jelenség, ami folyton visszaköszön. Én meg csak nézem, pislogok, s míg leteszem a csészét, arrébb tolom ujjammal a Kosztolányi-kötetet, benne a Budapest c. verssel. (Ó, mint imádlak, mint szeretlek / csordult szívem bálványa, Pest.)

A város rossz. Nem jó a város. Bűn a város. Nem élnék ott. A városi ember az rossz, buta, nem igazi ember, nem valódi, ahhoz, hogy valaki ember, igazi ember, valóban-igazi ember és magyar legyen, ahhoz gazban kell járni, és szúnyogcsípéstől kell, hogy ronda legyen a hátunk. Ezeket olvasom.

Na, vegyük csak akkor át. Tehát ha a város rossz, akkor a nem város az jó!

A Hősök tere, a Nagykörút, budai Vár, a Mátyás templom, meg az Uránia rossz, a gaz meg a „harapós kutya” tábla jó?

Aztán kerestem képeket a gazról, meg a harapós kutya tábláról, sokáig néztem, és még mindig nem értem, mitől alacsonyabb szintű a város, de elhatároztam, hogy töröm rajta a fejem.

- Te, Géza, a város miért rossz? – Ezt kérdeztem ismerősömtől minap egy sör mellett. Ültünk az asztaloknál, hallgattuk a zenét, amit egy városi stúdióban vettek fel, a hangszereket a városban gyártották, és a dal a városi életről szólt, nézegettük fejünk fölött a kitett nyomatokat, miket városi emberek alkottak a városról, ittuk a városban gyártott sört, a városban gyártott ruhánkban, és hallgattunk picit.

- A baloldalon meg a vidék az „ügyeletes mumus„, Pozsonyi úr – mondta végül Géza -, úgyhogy nincs min meglepődni. Ez csupán akció-reakció kérdése.

- Na, igen – bólintottam, ez így mindjárt más.

Azért különösen mókás az ilyen bajusz (vagy egyéb férfi-alkatrészek) méricskélése, mert nyilvánvaló tény, hogy ami valaha volt a magyar falu, az már rég nincs. Legkésőbb a világháború után megszűnt. A nem városi ember ugyanabba az áruházláncba jár bevásárolni, ugyanazt a youtobot, instát, facebookot bütyköli, ugyanazt a mustárt és majonézt fogyasztja és ugyanaz az élete is, legfeljebb annyi a különbség, hogy a szomszédjaival más a viszonya.

„Itt, a városban azt sem tudod ki a szomszéd, ő sem tudja, te ki vagy, és hogyan élsz, szörnyű” – hallottam ezt párszor, és ilyenkor magamban mindig hozzátettem: Hála a jó égnek! Marhára nem szeretném, hogy a szomszéd azt lesse, hogy mikor jövök haza, kivel, és mit csinálok, milyen ruhában, és miért. Van, aki meg imádja ezt, és átjárkálnak egymáshoz mindet tudni egymásról. Na, ez tényleg egy különbség. Ez az egyetlen, ami a városi és vidéki ember különbözőségéből megmaradt.

A régi falu nincs többé. Ezt vegyük végre tudomásul. A városi értelmiségiek lemennek falura elvontkodni, és álmodoznak a guzsalyról, a falusiak felmennek a városba proletárkodni. Aztán megy oda-vissza a lenézés. Sok értelme nincs. Így röviden és sarkítva.

Mi túl gyakran csak reagálunk valamire. Ha a libsi szidja a falut, akkor nem azt kell mondani, hogy jó, akkor a város rossz, hanem azt, hogy aki ilyet mond, az hülye.

A város ellenesség egy rossz reakció. Mellesleg meg a város a kultúra bölcsője.

Legyünk jól reakciósok! Nem úgy, hogy reagálunk mindig, hanem, hogy megyünk a magunk útján, a magunk elvei szerint. És minket nem érdekel, mit mondanak az idióták a libsi oldalon.

A varos is jó, a falu is jó, az ostoba liberális meg rossz.