„Jó, akkor mondok valamit. Menjetek az anyátokba! Te, és az összes haszonleső haverod. Mind, egytől egyig, húzzatok el az anyátokba!” Ezeket a veretes mondatokat Föld S. Péter hányta klaviatúrába, a szélsőséges Hírklikk egyik legszélsőségesebb szerzője. Akivel amúgy a 90-es években egy helyen dolgoztam, és nem is voltunk rosszban. Ez utóbbi, személyes megjegyzésnek azért van jelentősége, mert a magából kivetkezett szerző ezúttal nekünk, konzervatív újságíróknak-médiaszereplőknek címezte gyalázatát.

A műremek egy képzeletbeli párbeszédet mesél el, melyben a fiktív beszélgetőpartner Föld S.-nek magyarázkodik. Elmondja, hogy ő igazából csak muszájból dolgozik a kormányhoz közeli sajtóban, pénzért, hogy eltartsa a családját. De tudja, hogy ő rossz oldalon áll, hazudik, emiatt nem tud aludni, lelkiismeret-furdalás gyötri, de mintegy feloldozást kér a jellem bajnokától, és persze ígéri, hogy majd a kormányváltás után visszatér a „jó oldalra”… És erre jött befejezésként a fentebb idézett, szinte Kosztolányi magaslatába emelkedő négy mondat.

Mehetnék, de véletlenül sem akarok a könnyebb ellenállás felé haladni: egyszerű lenne leírni, hogy ez az ember egy magából kivetkőzött bunkó, a belpesti értelmiség jellegzetes darabja, aki frusztrált pökhendiségében oda süllyed, ahová még egy kültelki kocsmában sem illik, mert az anyázásért még ott is súlyos pofonok járnak. Ám, azt gondom, hogy ezúttal el kell hagyni ezt a vonalat!

Mert ebben az esetben nem az útszéli, lumpenproli káromkodás a lényeges. Hanem az, hogy ezek tényleg nem értik! Nem fogják föl, hogy véget ért az a sok évig tartó ballib dagonya, ahol csak az ő eszméik voltak az irányadóak, hozzájuk kellett idomulni, ők osztottak kegyet, s ha nem volt kedvük hozzá, végítéletet… S azt végképp nem tudják megemészteni, hogy a faluvégi kóbor kutya sem akar már nekik gazsulálni, nem akar senki az el nem követett bűnökért bocsánatot kérni, nem óhajtunk közéjük tartozni!

És itt nem csupán rólunk, íróféle emberekről van szó. Ugyanis ez a történet legalább annyira szól az általuk, és pártvezéreik által megfenyegetett konzervatív értelmiségiekről, kormánypárti érzületű színészekről, zenészekről, s nem kevésbé az általuk mélyen lenézett vidéki polgárokról, Szabolcs megyétől Zaláig. Föld S. abban a szellemben él, amiben Kornis Mihály író élt, még a 90-es évek elején, amikor Bayer Zsoltnak írta emlékezetes sorait: „Vagy közénk tartozol, az 500 pesti értelmiségi közé, vagy mehetsz a nácikhoz!”.

Hát nem Péter, ennek végleg vége! Ne csapd be magad, és elvtársaidat sem! Nem fog senki bocsánatot kérni tőletek, mi akkor sem adtuk föl az elveinket, amikor ti – néhány százan – uraltátok a magyar kultúrát és médiát. Mostanra az esélyek kiegyenlítődtek. Nektek sokkal könnyebb dolgotok van, mint akkor nekünk, ezért írhatod most is ocsmányságaidat háboríthatatlanul, hétről-hétre a Hírklikken. Írjad csak bátran!

Csak azt próbáld felfogni, hogy egy országot nem lehet leváltani. Eszmék nélkül, a liberalizmus közhelyei között, az O1G bűvöletében éltek, nem értitek, hogy mit jelent az, hogy szellemi, lelki, politikai közösség. Atyám mondta egykoron, egy közepes költőre: „Az a baj, hogy nincs felette égbolt.”. Ennél jobban meg sem próbállak jellemezni benneteket.

És jövő tavasszal szerintem megint bukni fogtok, mert Erdélytől Szabolcsig, újságírótól kőművesig látják, hogy kik vagytok. Ez 2021 üzenete, 2022-nek…