Fontos ünnep volt ez eddig is, de ma talán még hangsúlyosabb szerepet kap. Ma olyan időket élünk, hogy nekünk kell védekeznünk. A mi jogainkat akarják lábbal tiporni az őrült brüsszeli bürokraták, akik kitalálják, hogy a karácsony mostantól legyen téli szünet, hogy az embert nem lehet férfinak, vagy nőnek szólítani és még sorolhatnánk az eszement elképzeléseket.

Alapvető értékeinket támadják az úgynevezett jogvédők, akiket az sem zavar a nagy védekezésük kellős közepén, hogy a mi jogainkat akarják csorbítani. Tudom, hogy mik a válaszok abban az esetben, ha ki merem jelenteni, hogy az apa férfi, az anya meg nő. Elnyomó vagyok, diktatórikus és így tovább…

Azért hihetetlen ez az egész, mert talán még mindig azok vannak többségben, akik azt vallják és hirdetik, hogy a családban vannak szerepek. Van, amire a férfiak és akad olyan is, amire a nők képesek. Így vagyunk kódolva – hogy úgy mondjam teremtve, de nem szeretnék újabb frontot nyitni.

Magyarország az a hely, ahol tesznek is a családokért. Most azt talán hagyjuk is, hogy ez forintosítva is megjelenik az életünkben (de azért ne hanyagoljuk el). A mi hazánkban továbbra is élnek a hagyományok, nálunk még maradt a régi jó dolgokból sok minden. Itt nem kötelező férfiként szülni, nem előírás a nőknek megteremteniük a családok anyagi biztonságát. Itt még van értéke annak, ha valaki női mivoltában csodás és annak is ha férfiként fel lehet nézni rá.

Nem feladatunk megváltoztatni az európai trendeket, de elfogadnunk sem kell. Egyet kell értenem azzal, amit Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter mondott a svéd demokrácia állapotával kapcsolatban mondott: „Kit érdekel? Nem vagyok svéd!”

Valahogy így kell lennünk nekünk is ezzel. Nem érdekel, hogy mit akarnak Brüsszelben, Amszterdamban, Párizsban, vagy éppen Washingtonban. Az foglalkoztat, ami itt van és az, hogy hagyjanak minket békén az agymenésekkel.

Magyarországon december 26-án, a szent család ünnepe van. A férfira, a nőre és a gyermekre gondolunk.