A miniszterelnök egy tolvaj!
2021.11.30. 16:20
– Körbekordonozták a Karmelita kolostort. Évekig kisajátít ez a mocskos diktátor egy közterületet kamuindokkal, mert retteg!
A sálas férfi ott mellette nyomkodta tovább a telefonját. Néha elmosolyodott – talán mosómedvés vagy vidrás posztok kerülhettek elő, mert ezeket mindig követte –, és nem válaszolt. A fejét sem fordította felé. Ahogy senki más a megállóban.
– Fosik a kicsi Mussolini – emelte fel most kissé a hangját. – Én Karácsony helyében az összes bekötőutat feltúrnám, aztán csatornacsere.
A sálas férfi hirtelen eltette a telefont, és felpattant az épp beérkező villamosra.
Ott maradt egyedül.
Nézte a távolodó járművet, figyelte, amint egyre kisebb és kisebb lesz, majd megrántotta a vállát, s elindult találomra az egyik mellékutcán.
Szemerkélni kezdett az eső.
Egyik lábát a másik után helyezte az aszfaltra, kerülgette a tócsákat, és olykor egy-egy pillanatra megállt. Mint ahogy most is.
Azon töprengett, hogy benézzen-e a közeli piacra, amikor valaki az oldalának ment. Látszott az illetőn, hogy meghökken, felvonja a szemöldökét, mint aki egy gödröt vagy farönköt észlel ott, ahol nem látszott semmi, majd továbbment.
Ő ideges arccal markolta, tapogatta az egyik karját, ahol fájt az ütődés helye, s még fel sem ocsúdott, amikor a fájdalom ismét belenyilallt.
Már megint nekimentek.
Pedig a kék színű kabát volt rajta, a nagy zsebekkel. Sötétkék. Ha világoskék lenne, talán még értené is. De a sötétkék.
Nem látják őt?
Idáig jutott a gondolataiban, amikor egy váll durván beléöklelt. Bele a mellkasába. Erre feljajdult.
– Rogán körzetvezető testvér teljhatalommal irányítja a keresztény nemzetiszocialista Fidesz kampányát, az összes hungaristát neki rendelte alá a nemzetvezető.
A váll meg sem fordult. Haladt tovább, lassan, egyenletesen, és már a hirdetőoszlopnál járt. Sebes mozdulatokkal tette egymás után a lábait, erőteljes lépésekkel, és egy kalapos úr ki is tért előle. Ráadásul a zakója szürke. Nem úgy, mint az övé. Az övé sötétkék.
Nézett utána. Gyűlölte őt.
Alig tett három lépést, és megint nekimentek. Most oldalról. Indulatosan felcsattant.
– Kövér egy tetű, aki állandó jelleggel visszaél a hatalmával. Egy normális országban egy ilyen poszton semmi keresnivalója nem lenne!
Semmi válasz.
A szatyros úr haladt tovább, egy fiatalember épp egy csinos nő hátsóját nézte, s a madarak csiripelése sem maradt abba egy pillanatra sem. Egy busz épp lefékezett nem messze tőle, és emberek szálltak le, majd siettek dolgukra.
Ő is elindult. A sötétkék zakó és az aktatáska épp fordult volna be a sarkon, amikor egy láb az ő lábára lépett. Ez ma már kilencedszer fordult elő.
Betelt nála a pohár.
– Ha így megy tovább, az Andrássy utat átnevezik Lölö sétánynak, a végén még a Hősök terén eltüntetik az összes szobrot, és Viktor lesz látható különböző pózokban, és Nagyvezír térre keresztelik. A fideSS-maffia kilopja a szemünket.
A sarkára tapostak.
Hát nem látják? Hát senki nem veszi észre?
A kirakatra pillantott szemben. De hát ő látja saját magát! Ő látja magát, a piti életét, a teljesítményét, a hallgatózást a szemközti ajtó előtt a lépcsőházban, és amikor felbontotta a szomszédja leveleit. Meg amikor direkt kinyitja a lépcsőházban az ablakot, mert tudja, hogy a közös képviselőt ez idegesíti.
Nézte, nézte a képét, sokáig, és úgy tűnt, már maga sem veszi észre saját magát.
Szinte felsikoltott.
– A miniszterelnök egy tolvaj!