Jaj, szegények fáznak
2021.11.12. 17:00
Valami itt nem stimmel. Valami itt nagyon sántít.
Ismeri azt az érzést a tisztelt olvasó, amikor fekszik a kanapén, és hall valami furcsa zajt valahonnan, és nem tudja, hogy az micsoda? Autóriasztó? Bogár a lámpa körül? Vagy amikor eszik valami ételt, és oda nem illő ízt érez rágás közben?
Valami hibádzik, valami nem úgy működik, ahogy kellene. Azt hiszem, az emberek fejében.
Olvasom a Mérce könnyfakasztó cikkét a lengyel határkrízissel kapcsolatban. Briliáns mondatok „hangzanak el”. Gyűjteményi darab mind.
„A NATO mellett aktivizálódott az ENSZ is, miután Ursula von der Leyen telefonon felvette a kapcsolatot Filippo Grandival, a világszervezet menekültügyi főbiztosával. Grandi szerdán beszélt az Európai Parlamentben is, ahol határozottan kijelentette, hogy elfogadhatatlan, ha államok avatkoznak bele a migrációba. Hozzátette viszont, hogy mindez azonban nem teszi jogossá a szögesdrótok és a visszatoloncolások alkalmazását.”
Olvasom, és ez olyan, mintha egy szú percegne a szekrényben, vagy valami egér motoszkálása hallatszana a sarok felől. Valami oda nem illő.
Mégis, mi a jó fészkes fene tenné akkor jogossá a szögesdrótot és a visszatoloncolást?
Ez a bekezdés az egyik kedvencem:
„Borrell arra kérte a hallgatóságot, hogy képzeljék el, mi lenne, ha több ezer ember lenne kénytelen fagyos időben a fák alatt vagy a mezőkön tölteni huzamosabb időt.” Elképzeltem...
Esetleg menjenek haza? Én ezt teszem, ha fázom.
Egyszer voltam egy szabadtéri buliban, valamikor őszre esett a dolog. A fellépő zenekar késett, a haverjaim nem jöttek el, normális nő sehol. Ellenben szemerkélni kezdett az eső, és fújt a szél. A franc fog itt fagyoskodni! Fogtam magam, és hazamentem.
De ha nem akarnak este gyalogolni, és az éjszakai busz nem jön, akkor javaslom, hogy bújjanak össze, mint a pingvinek, és melegedjenek egy fa alatt, csak aztán nehogy összevesszenek Mohamed valamelyik tanításán, és tömegverekedés törjön ki.
„Steffen Seibert német kormányszóvivő arról is beszélt, hogy a kancellár kifejtette orosz kollégájának, hogy a migránsok Belarusz általi kihasználása az Európai Unió ellenében embertelen és elfogadhatatlan.”
(A cikket olvasva a Star Wars jut eszembe. Az ottani szenátusi ülések pont olyanok lehetnek, mint az uniósak.)
Filippo Grandinak – és a többinek – azt kellene megértenie, hogy amikor menekültről beszél (abba most bele se menjünk, hogy az nem menekült, hisz hogy a fenébe kerül egy menekült a lengyel határra?), szóval amikor azt mondja, menekült, akkor az nem „ember”. Mármint biológiai értelemben az, és a saját családjának meg a barátainak is az, de nekünk ehhez semmi közünk. Mármint az ő ember voltához. Nekünk azzal nincs dolgunk.
Nagy tömegben elveszik az egyéniség. Ott nincs egyedi sors. Egymillió vízcsepp az szökőár. Egymillió darázs az nem egyén, nem kedves csíkos rajzfilmfigura, nem jel a kislányod rugdalózóján az oviban, hanem egy halálos felhő, amely ellen védekezni kell.
Egy zöld levélke, amely bújik ki a földből, az kedves élet. Nagy tételben, messziről – ha a kertedben van – az rohadt akác, amit irtani kell, mert tönkreteszi az életed. Invazív faj.
A migráns nem egyed, nem sors, hanem természeti jelenség, ami ellen gátakkal, kerítéssel, permetezéssel kell védekezni.
Na jó, eddig ez a legjobb: „A nap folyamán több erőszakos jelenetsor is lejátszódott a szögesdrótkerítésnél, a menekültek, valamint az ő csoportjukból kiváló ismeretlenek botokkal támadtak a kerítésre, a lengyel biztonsági szolgálatok pedig könnygázzal válaszoltak.”
„Az ő csoportjukból kiváló ismeretlenek.”
Érzi? Érzi a kedves olvasó azt a furcsa zavaró zörejt? Nem, kérem, az nem az esőcsepp, ami csöpög a véletlen folytán ezerdolláros órával fa alatt ázó, a lengyel határra került pakisztáni esőkabátján, az nem a síró kis migránsbébi könnycsöpögésének zaja, hanem a szú a fában és a patkány motozása a falban. Tőlem aztán ázhat.