De nagyon megörültem neki. Ha ugyanis speciel az én kritikus véleményemet dicséretként fogja fel, azzal arra bátorít, hogy a jövőben is sokat dicsérgessem őt.

Itt van máris a bevezetőben említett megjegyzése: „a mai rendszer verbális gyűlölete”. Ezen, ugye, azt is érhetjük, hogy amit Gyurcsány a kormányzása idején megvalósított, beleértve az október 23-a ötvenedik évfordulóján levezényelt vérzivataros terrortámadást a békés demonstrálókkal vagy a hazafelé igyekvőkkel szemben, az dicsérnivalóan példás cselekedet volt. Hasonlóan elismerésre méltó a lakossági megszorítások sorozata, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése, hogy a betegek számára a kórházakban felszerelt páncélszekrényről ne is beszéljünk. Mintha a rászorulók nem gyógyulni mentek volna a kórházba, hanem a pénzüket biztonságosan elrejteni. (Tudjuk, akkor még a hálapénz javában hódított.) Dicséretes dolog volt a kórházak, a Lipótmező bezárása, az elmegyógyintézeti kezelésre szorulók szélnek eresztése, ahogy az unió és a magyar lakosság becsapása, a valós gazdasági adatok eltitkolása is, hogy az emberek félrevezetésével – csalással – meg lehessen nyerni a választásokat. És annak az őszödi beszédben való beismerése.

Bár Andersen meghalt, de mint a példa mutatja, lehet új meséket költeni. Például olyat, amilyet Varju László konfabulált az ATV-ben arról, hogy „ha mindenki a DK-t bántja, az jó jel”. Bizony az, hiszen gyurcsányi felfogásban a bántás dicséret.

Aztán jön Varju meséjének újabb fejezete a 2006. őszi ellenzéki Fideszről: „Szándékosan, szervezetten felgyújtatták Budapestet, és olyan zavargásokat keltettek, amelyekkel az akkori hatalmat [Gyurcsányt – a szerk.] megpróbálták elbizonytalanítani.” Azt nem tette hozzá, hogy bizony Nagy László is a saját szemét lövette ki gumilövedékkel, ahogy Cs. Attila is szándékosan vakíttatta meg magát, majd a dicséret színesítése végett lett öngyilkos 2013-ban.

És Gyurcsánynak dicséret az Elk*rtuk című film is. Szerencsére az alkotók tervbe vették a folytatást, hadd örüljön még jobban Fletó. Bár mintha Varju kevésbé lenne olyan felszabadult: eléggé savanyú arccal mondta, hogy telerakták az országot plakátokkal a félelem- és a gyűlöletkeltés érdekében. Fontosabb azonban, hogy Gyurcsány örül neki. Bár Varjuban is megvan a Gyurcsány-tempó, amikor így beszél: „Nem azt kell komolyan venni, amit a Fidesz mond rólunk. Nekünk arra van szükségünk, hogy az ő rendszerüktől megszabaduljunk. És egy valódi szabad országot teremtsünk Magyarországon.”

A magyarok azonban jobban szeretik Andersent, mint Gyurcsány meséit. Az általuk teremtett „szabad ország” ugyanis félelem-, sőt rémületkeltő. Mert amint ne adj’ isten kormányra kerülnek, a Böszme meséi valósággá válnak. Valóság lesz, hogy úgy kell rezsit csökkenteni, hogy sötétebb lakásban koszosan dideregve kevesebb áramot, gázt és vizet használunk, viszont több adót fizetünk, ahogy az unió parancsolja.

Gyurcsány és Márki-Zay pedig a teljes baloldallal a háta mögött boldogan bokázik hozzá.

Tessék mondani, Andersen miért nem tudott ilyet kitalálni?

Talán mert az embereket szerette, nem pőrén a hatalmat?