Tizennyolc év hosszú idő. Kicsit több, mint a rendszerváltás óta eltelt idő fele. Nézzük, milyen utat járt be a párt ezalatt.

Kezdetben volt sok menetelés ide-oda, volt MTV-székház ostrom, sok cigányozás, zsidózás, karlengetés mindenféle erőszakos fellépés mindenkivel szemben. Aztán 2018 elött nem sokkal Vona Gábor meghirdette a néppártosodás eszméjét (remélve, hogy így majd nyerhet) és onnantól nem volt megállás azok karjaiba, akik ellen létrejöttek.

Az addigi szavazótábornak ez azonban nem tetszett, így Vona, csodák csodája: nem lett miniszterelnök 2018-ban.

Lemondott hát addigi pozíciójáról és beült gyorsan független-obijektív értelmiségit játszani Konok Péter és Puzsér Róbert mellé az ATV-be.

A Vona utáni űrt egy pillanatig Schneider Tamás próbálta meg betölteni, akit igencsak könnyű volt elfelejteni, miután elhagyta az addigra látványosan süllyedő hajót.

Végül párt vezetésére maradt Jakab Péter, akinek egyetlen üzenete: Én is melós vagyok, mert szeretem a parizert, bízzatok bennem és összefogok mindenkivel a hatalomért!

A korábbi neonáciknak benőtt a fejük lágya. A különböző testrészekre felvart horogkeresztek az idők során szépen lassan kis stilizált ablakokká, vagy mókás amőbává váltak. A karlengetések már csak egyszerű baráti integetésként élnek az emlékekben. Október 23-án pedig a posztkommunista baloldal lábához bújva szónokolnak az összefogásról.

Mozgalmas 18 év volt ez, nagy utat tettetek meg jobbról balra kedves jobbikosok, de már megpihenhettek. Megérkeztetek. Boldog szülinapot!

(Most volt amúgy a DK szülinapja is, szóval rácsöröghetnétek Fletóra hátha van kedve egyet koccintani.)