Márványtábla őrzi a tokiói olimpia és paralimpia magyar bajnokainak nevét
2021.10.20. 15:30
Az eseményt szervező Belváros-Lipótváros polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter stílusosan kerékpáron érkezett a parkhoz. A városvezető szerint a Tokióban elért sikerek összekötik az embereket. A sportvilágot megmozgató két nagy eseményen a magyar küldöttség 13 aranyérmet szerzett, ebből hetet a parasportolók.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy akkor lehet ilyen sikereket elérni, ha a tehetséget valaki felismeri, felkarolja és támogatja, a kormány pedig elkötelezett ebben. Nem véletlenül emelte meg a kiemelkedő sportteljesítményekért járó állami jutalmak összegét, de történelmi léptékű sportlétesítmény-fejlesztéseket is végrehajtottak annak érdekében, hogy minden feltétel rendelkezésre álljon a sportolók számára.
Vannak kitartó sportolóink és olyan szakembereink, akik éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy az a folyamat, amely 125 éve Hajós Alfréd sikereivel kezdődött, ne szakadjon meg”
– mondta beszédében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, és hozzátette, hogy a bajnokok példaképek a fiatalok számára, amivel az a cél, hogy mindenki sportoljon.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kifejtette, „ritkán adatik meg, hogy azt érezzük, a történelem itt jár közöttünk”, de úgy vélte, a mostani „egy ilyen különleges, történelmi pillanat”.
Becsey János, a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubjának elnöke köszönetet mondott azért, hogy a bajnokok olyan életjáradékot és jutalmat kapnak, mint előtte még soha. Annak idején, amikor 1992-ben paralimpiai aranyérmes lett, mindössze tárgyjutalmat kapott.