888.hu: Van-e a korábbiakhoz képest új, kiemelt üzenete az idei Békemenetnek?

Bayer Zsolt: Minden Békemenetnek volt valamilyen, az adott helyzetben fontos és aktuális üzenete. Az első az volt, hogy „nem leszünk gyarmat”. Ez egy elég erős megfogalmazása volt az akkori helyzetnek. Megszerveztük a Békemenetet, és általunk sem várt sikert aratott. A mostaninak is van, ha úgy tetszik, egy napi aktualitásból fakadó erős és kemény üzenete. Ez pedig az, hogy tudjuk, kik vagytok, és soha többé nem kérünk belőletek. Ennél egyértelműbben nem lehet megfogalmazni, hogy értjük és ismerjük azt az embert.

Ezt mi értjük, ezt mi látjuk, és nem vagyunk hajlandók ezt szótlanul eltűrni.

888.hu: Az idei Békemenet két szomorú évfordulóra is emlékeztet. Az ’56-os forradaloméra és a 2006-os rendőrterroréra. Hogyan tükrözi a baloldal hozzáállását, hogy tizenöt éve, az ’56-os események ötvenedik évfordulóján újra vérbe fojtották a megmozdulásokat?

Bayer Zsolt: 2006-ban már önmagában az is elég erős üzenet volt, hogy október 23-án történt mindaz, ami történt. Egy baloldali – sőt ennél egy kicsit tovább mennék –, az ’56-os forradalom vérbe fojtásában és a megtorlásokban meghatározó szerepet játszó ember unokája és annak férje volt képes arra 2006-ban, hogy megtegye azt, amit megtett. Október 23-ával a magyarországi baloldal nem tud mit kezdeni, és nem is fog tudni egészen addig, amíg egyértelműen, örök érvénnyel meg nem tagadja mindazt, amit ebben az országban a XX. században műveltek. Amíg ez nem történik meg, amíg Dobrev Klárának a saját nagyapjáról annyi mondanivalója van, hogy ő a nagypapám volt, és olyan aranyos, addig nincs miről beszélni.

888.hu: Már megvan a Békemenet útvonala, amely a gyucsányi terror helyszínein megy végig. Mit üzen ez a baloldalnak?

Bayer Zsolt: Azt, hogy tudjuk, kik vagytok, és mi nem fogjuk elfelejteni, amit 2006-ban meg merészeltetek tenni velünk és ezzel az országgal. Ezzel nektek kell együtt élnetek az idők végezetéig. Mi pedig mindig bele fogjuk nyomni az orrotokat.

888.hu: Korábban a Magyar Nemzetben írt arról, hogy talán az amerikai nagykövetségtől indul majd a menet, de ezt az ötletet végül elvetették.

Bayer Zsolt: Nem véletlenül írtam ezt. Ma az a helyzet, hogy Washington kezd lenni az új Moszkva, és én ezt nehezen viselem. Akkor nagyon el tudtam volna képzelni, hogy menjünk az amerikai követség elé, amúgy is lenne egy elég erős üzenete annak, hogy ott tüntet a magyar nemzet. Egyébként ráférne a mai Amerikára és a nagykövetségére ez a kitüntetés, de nyilván ezer okból nem lehet megtenni. A Műegyetemnél gyülekezünk, és onnan indulunk, jobb is így.

888.hu: Volt olyan újságíró, aki úgy értékelte az idei Békemenetet, mint a Gyurcsánytól való félelem kifejezését. Van-e reális félnivalójuk a magyar embereknek Gyurcsánytól?

Bayer Zsolt: A magyar népnek Gyurcsánytól csak reális félnivalója van. Szokták mondani, hogy a társadalom kollektív emlékezete, ha napi politikáról van szó, körülbelül olyan, mint az aranyhalé: 8-10 másodperc. Hiszem, hogy ez kicsit kitágítható. Bárki visszaemlékezhet arra, hogy a regnálásuk idején a hatalomban mire voltak képesek. A 2006-os rendőrterroron messze túlmenően arra, hogy gazdaságilag hogyan nyomorították meg ezt az országot, hogy mit voltak képesek művelni a devizahitelektől kezdve egészen odáig, hogy Gyurcsány Ferenc nemes egyszerűséggel bejelentette az övéinek, hogy gyerekek, ezt elkúrtuk, nem kicsit, nagyon.

Ahogy Margaret Thatcher mondta, a kommunistával az a baj, hogy mindig kifogy mások pénzéből. Ezek erre képesek, elkúrják, egekbe emelik az adókat, tönkreteszik a középosztályt, akinek van valamije, attól elveszik, segélyekben gondolkodnak, osztogatnak ész nélkül, aztán amikor elfogy, szétteszik a kezüket, és azt mondják: hmm, elkúrtuk. Ezután jön egy jobboldali kormány, amely rendbe teszi, megcsinálja, felvirágoztatja az országot, majd ezek megint készülődnek vissza. Ennek az ördögmalomnak véget kell vetni. Egyszer azt mondta a miniszterelnök úr, hogy soha nem fogják tudni annyira tönkretenni az országot, hogy mi ne építsük újjá, hiszen mi szeretjük ezt a hazát. De ki a fenének van kedve újra és újra elölről kezdeni? Nem lenne egyszerűbb azt, amit fölépítettünk, megőrizni, és eleve azt továbbfejleszteni?