Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Három góllal az élre lőtte magát a Ferencváros

Jánosy Károly

2021.10.03. 20:45

Bárcsak minden hazai élvonalbeli mérkőzés ilyen lenne! Erre azonban még várni kell egy keveset – vagy sokat? –, de felesleges ezen keseregni. A Paks-FTC – 1-3 – találkozó színvonalas futballt hozott, s talán azok is élvezték, akik egyik csapat elkötelezett hívei közé sem tartoznak.

Komoly hírverést kapott a Paks-Ferencváros mérkőzés a héten. Az élvonalban a házigazdák szerezték a legtöbb gólt (22), míg a vendégek kapták a legkevesebbet (6). A Ferencváros a tabella második helyét foglalta el a meccs előtt, a paksiak pedig a harmadikat. Ráadásul az is némi pikáns ízt kölcsönzött az összecsapásnak, hogy a házigazdáknál már hagyományosan csak a szerelés külföldi, náluk egyetlen légiós sem szerepel, míg túloldalon mindössze két magyar volt a kezdőben. Persze napjaink futballjában inkább az előbbi számít egyre ritkább kivételnek.

Rögvest az erőviszonyoknak megfelelőn kezdett a Fradi, mert már a 3. percben a hálóba talált Nguen Tokmac. Csak éppen lesen állt a lövés pillanatában. Negyedórával később a Paks játékosai ünnepeltek, ám túl korán, mert a VAR manapság nagy úr, a videoelemzés után kiderült, hogy ez a találat sem volt érvényes. A szünet előtti percekben újra a VAR-hoz fordult szaktanácsért a játékvezető, majd a 11-es pontra mutatott, Ryan Mmaee pedig a kapuba lőtte a büntetőt, 0-1.

A Paks azonban nem adta meg magát, és egyenlített, ám egy perccel később kontrázott a Fradi, újra Ryan Mmaee volt eredményes, 1-2. De nem is annyira ez a gól, inkább Szélpál Norbert kiállítása, és Aissa Laidouni gólja pecsételte meg a Paks sorsát. Azaz még ez sem, mert a hazai zöld-fehérek minden egy lapra feltéve indítottak több veszélyes rohamot az FTC kapuja ellen. Nagy Richárd és Bognár István pedig majdnem elrontotta a vendégek örömét.

Soha rosszabb meccset! A két zöld-fehér csapat igazán fordulatos és izgalmas találkozón csapott össze, és aki látta a meccset, az egyetért azzal, hogy a Fradit alaposan megdolgoztatta a Paks a 3-1-es sikeréért. Tulajdonképpen nem sokon múlt, hogy nem lett szorosabb az eredmény. A Ferencváros a győzelmének köszönhetően átvette a vezetést az egy mérkőzéssel többet játszott Kisvárdától.

Az NB I élmezőnyének állása: 1. Ferencváros 18 pont (egy meccsel kevesebbet játszott), 2. Kisvárda 18, 3. Paks 13.

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére