Különösen fájdalmas és megrázó arról olvasni, amikor egy fiatal az élet befejezését választja, mert nem bírja el az őt érő bántást és gyűlöletet. Még mindig túl sok ilyen eset fordul elő – és amíg akár csak egy ilyen is történik, az még mindig túl sok. Nem is olyan egyszerű ilyenkor felelőst találni, hiszen a bántást mindenki máshogyan bírja, az viszont nincs senki homlokára írva, mennyire. Az említett eset hál'istennek a bántalmazás közvetett következményének egy szélsőséges esete, de attól még, hogy a bántalmazás okozta érzelmi válságok, traumák nem mindig láthatóak, attól még vannak. Ezért lenne nagyon fontos pici kortól az elfogadásra nevelés, hogy minden gyerek tudja: attól még, hogy valami nem tetszik neki, nem ért vele egyet, esetleg hányingert kap tőle, megélheti és kifejezheti az érzéseit, de nem bántással. Sajnos az „elfogadás” jelentése az utóbbi években megváltozott, a szó elkopott, eltékozolták azok, akik maguk sem elfogadóak, sőt sokszor ugyanúgy bántalmaznak.

A baloldal, kisajátítva magának az érzékenyítés jogát, minden alkalmat megragad, hogy megmutassa: ők állnak az erkölcsi piedesztál legmagasabb fokán, ahonnan rámutathatnak arra, aki nem úgy fogad el, ahogy az ő mércéjük szerint kell. Azt pedig, hogy hogyan is kell elfogadni, szeretik megmutatni színes kampányok, fotósorozatok, de leginkább a közösségi média felületein indított hashtagcunamival. Az érzékenységük az elnyomásra, bántásra, igazságtalanságokra óriási – egészen addig, amíg az áldozat a saját politikai táborukhoz tartozik. Ha azonban olyan válik bántalmazás célpontjává, aki valóban vagy vélelmezetten a „másik oldalhoz” köthető, akkor már nincs kiállás, nincsenek profilképkeretek, akkor még az objektív jogvédőik is a néma cinkosok csapatát erősítik.

A legutóbbi példa a baloldal bántalmazó viselkedésére Tóth Gabi esete. Az énekesnő már hónapokkal ezelőtt gúnyolódás célpontjává vált, amikor kiállt magáért egy kommentelővel szemben, de amit akkor kapott még semmi nem volt ahhoz képest, amit az után jött, hogy ő lett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnöke és nyíltan beszélt keresztény hitéről. A baloldal logikája szerint, a NEK egyenlő NER, így Tóth Gabira nemes egyszerűséggel rásütötték a „fideszes” billogot, ez pedig zöld jelzés a minden, ami a csövön kifér-típusú bullyingra. Hirtelen minden ciki lett, ami Tóth Gabi: a ruhája, a hajfonata, a zenéje, a videoklipje, a tizenöt évvel ezelőtti öltözködési stílusa. Valamiért tekintélynek számító kiöregedett stylistok, valóságshow szereplők és Gyurcsányista influenszerek gondolták úgy, hogy itt az idő lealacsonyodni a gyűlölködő kommentelők szintjére, most kell egyre nagyobbakat belerúgni, hiszen Tóth Gabi jól betölti annak az érzelmi szelepnek a szerepét, amin keresztül annyian kiadhatják frusztrációjukat. A baloldal függetlenmédiája pedig „csak megírt egy újabb tényközlő cikket” az énekesnőről, hogy a kattintásokért cserébe újra és újra odadobja a kommentelőknek – akik elvégzik a piszkos munkát. Nevetség tárgyává tétel, megszégyenítés, csúfolás, leereszkedő viselkedés, jelentéktelenítés, gúnyos becenevek: ezek mind az érzelmi bántalmazás eszköztárához tartoznak és az elmúlt időszakban Tóth Gabi, mint áldozat és a baloldal, mint elkövető mindennapjaihoz. A védekezés az elkövetők és a cinkos némák részéről pedig nem más, mint az áldozathibáztatás: Tóth Gabi tudhatta volna, hogy ez lesz, valójában az egészet ő provokálta ki, hiteltelenné tette magát és különben is közszereplő, mindent tűrnie kell.

A baloldal megkérdőjelezhetetlennek gondolja a maga igazát, a morál legfelsőbb szintjein pedig ők maguk állnak, ezzel mindent igazolni tudnak és felmenthetik magukat az alól, hogy bántalmaznak valakit. Sőt, nemcsak felmenthetik magukat: mivel „igazuk van”, ez meg is követeli, hogy bántalmazzanak valakit.

Tóth Gabi példája csak egy a sok közül, már lassan feledésbe is merül és jön majd más, egy újabb nyilvános céltábla. Ahogy sajnos lesz majd olyan hír is, ami tragédiáról számol be, ami megbotránkozásra ad okot, hitetlenkedésre, hogy „mégis, hogy lehet erre képes valaki”, ami majd újabb megosztáshullámot vált ki a közösségi médiában, újra behívhatják a tévébe a szakembereket öt perc erejéig arról beszélni, hogy „mégis hogyan fordulhatott ez elő?”. Pedig erre a válasz nagyon egyszerű: nincs jó példa. Mert az időszakosan jóemberkedő baloldali, liberális csoportok, celebek és influenszerek, akik egy fotókampány erejéig, a morál bajnokaként kiállnak az ügyért, máskor meg ugyanolyan primitív módon bántalmazzák a velük egyet nem értőket, mint a bérkommentelők. Az elfogadás számukra azt jelenti, hogy vicces gúnyolódni Várkonyi Andrea esküvőjén, Tóth Gabit piszkálni szinte elvárás, Nagy Feró kitüntetésén fröcsögni alap. Aki pedig felszólal, hogy eddig és ne tovább, rámutat a baloldal képmutató és egyre rombolóbb viselkedésére, az beállhat a céltáblák sorába. Azt pedig ugye soha nem tudhatjuk, hogy ki mennyit bír el.

Borító: Ripost/TV2