Fábián úr úgy már nyugdíjas – néhány évet simán letagadhatna –, mégis fiatalos lendülettel rázza meg a kezem. S mindjárt a története közepébe vág, és a szeptember 17-i tévészékház körüli zavargásokat említi. Ahova felesége szigorú és határozott fellépése nyomán nem mehetett el, így csak újpesti barátai, szurkolótársai elbeszéléséből tudta meg, mi is történt a Szabadság téren.

– kérdezi Fábián Gábor. – Szóval a haverok elbeszéléseiből és a hírekből rakosgattam össze a dolgokat. Októberben a feleségem rokonainál jártunk Erdélyben, 22-én jöttünk haza, másnap pedig kimentem az Astoriához a Fidesz-nagygyűlésre, melynek a végén mentünk volna Deák téri metróhoz, de akkor már a Filmmúzeum környékén levegőt is alig lehetett venni a könnygáztól. Nem csoda, hogy elszakadtam a barátomtól, és a Dob utca sarkánál, a szendvicsbár ablakánál vártam, hogy tisztuljon a levegő, ám egyszer csak hátulról gumibottal megütöttek. Azzal a lendülettel rám is ugrottak vagy öten-hatan, ütöttek, rúgtak, ahol értek, majd behúztak az üzlet elé, és egy érezhetően piás zsaru az arcomba üvöltötte: „fideszes állat, itt fogunk agyonverni, vagy odabent a kapitányságon”. Nagy nehézségek árán tudta csak a kábelkötegelővel összekötni a kezem, s amikor már megbilincselve magatehetetlenné váltam, valaki egyszerűen odalépett hozzám és eltörte a bal kezem középső ujját. S még nem volt vége, mert ahogy ott ültem a falnak támasztott háttal, jött egy másik zsaru és egyszerűen ráállt a kinyújtott lábamra és elkezdett rajta hintázni. Azt már szinte észre sem vettem, hogy sok egyenruhás leköpdösött, mielőtt bevittek a Gyorskocsi utcába, ahol nem érdekelte őket az sem, hogy nem tudok a lábamra állni.

Most már szarkasztikus hangon mondja, hogy a „veszélyes”, mozgásképtelen „bűnözőt” három nyomozó vitte a Gyorskocsiból a Szent János Kórházba – nehogy megszökjön –, ahol végre levágták róla a műanyag bilincset. Hamar kiderült, hogy tényleg eltörött az egyik ujja, és vagy három helyen megrepedt a szárkapocscsontja. S az is, hogy a középső ujját nem lehet helyrehozni, máig nem tudja kinyújtani.

A zsaruk is érezhették, hogy slamasztikába kerültek, mert amikor kitoltak a gipszelőből összesúgtak és gyorsan otthagytak. Persze nem akartam annyiban hagyni a dolgot, de azt nem hittem volna, hogy még engem jelentenek fel rendzavarásért. Vártam a tárgyalásra, közben hallottam, hogy több privát felvétel is készült a rendőri brutalitásról, gondoltam utánajárok, mit lehet tenni. A Károly körúti szendvicsbárban mázlim volt, az egyik ott dolgozó felvette a történéseket.

Azaz visszadobtam a labdát, és kártérítési pert indítottunk. Aki az első feltételezések szerint eltörte az ujjamat tovább tolta a felelősséget V. László egységparancsnokra, de ezt nem lehetett bizonyítani, szóval a tettes simán megúszta. Az azonban sokatmondó , hogy a nagydarab V. Lászlónak „Ujjtörő” volt a csúfneve, és a szóbeszéd szerint ő verte, verette végig a Rákóczi utat. Őt egyébként később elítélték egy év nyolc hónapra, de előtte Demszky Gábor főpolgármester hamarjában kitüntette Gergényi Péter budapesti főkapitányt, és a legkegyetlenebb osztag parancsnokát, V. Lászlót. „jutalomból” alezredessé léptették elő. Aki később Gergényi biztonsági főnöke lett az egyik bevásárló központban. Azt azonban máig nem tudom megfejteni, miért nem a katonai ügyészség tárgyalta az ügyet. Kilencmillió forint kártérítést szerettem volna, amiből végül 2008-ban ötmillió lett, azaz csak három és fél, mert az ügyvédet is ki kellett fizetnem. Nem voltam maradéktalanul elégedett, de ha nem fogadom el, talán évekig pereskedhetek, miközben nem volt munkám. Elégtételt talán Brüsszelben éreztem, amikor néhány magyar országgyűlési képviselő – például Ékes Ilona, Gaudi-Nagy Tamás és Reiner Péter – a brutális rendőrattakról és az „eredményéről” készült fotókkal mutatta be, mi is történt 2006 őszén, Gyurcsány országlása idején Budapesten. Sok látogató megkönnyezte a képeket, na az, elégtételt jelentett. Mint ahogy az is, ha Skrabski Fruzsina októberre elkészülő dokumentumfilmje komoly, jól hallható visszhangot vált majd ki.

(Borítókép: Illusztráció)