Kétségtelen, hogy ismert ember lett, bár erről az ismertségről inkább lemondott volna. Számtalan filmfelvételen, képen láthattuk, és a visszaemlékezések alkalmával is szinte mindig említést tesznek róla. Ahogy ott fekszik az utcán véres fejjel, kilőtt szemmel, eszméletlenül, és amint egy jótét lélek mentőért, orvosért kiált.

– szedi rendbe és sorba az emlékeit Nagy László. „Kezdetben kicsit le voltam maradva az akkori történésekről, mert például csak a tévéostrom másnapján, szeptember 18-án reggel tudtam meg, mi történt a belvárosban, és azt is, hogy Gyurcsány beismerte, végighazudták az egész választás előtti időszakot. Naná, hogy megvolt a véleményem róla, de nem rohantam ki az utcára azzal, hogy »Gyurcsány, takarodj!«. Október 23-án azonban már én is elmentem az Astoriához a Fidesz nagygyűlésére. Utána az egyik barátommal találkoztam volna a Deák téren, onnan mentünk volna haza Újpestre, de már állt a bál a Károly körúton, ráadásul a metró le volt zárva. Sodródtam a tömeggel, és láttam, hogy könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel »győzködik« az embereket. Hozzá kardlappal és gumibottal vertek mindenkit, akit csak értek. A presszókban kávézó nyugdíjasokat sem kímélték, amúgy demokratikusan, nemre, korra, vallásra és politikai nézetre való tekintet nélkül mindenkit megvertek. A Dob utcába menekültem többekkel együtt, és a könyváruház környékén lehettem, amikor meglőttek. Filmszakadás, azonnal elveszítettem az eszméletem. Később tudtam meg, hogy kb. tizenöt-húsz méterről direkt rám céloztak. A másfél-két centis gumilövedéket a Honvéd Kórházban a szájpadlásomon át vették ki a szemüregemből.”

Innentől kezdve tényleg mélypontra került. Elveszítette a munkáját, tizenkét év után elhagyta a barátnője, nem volt hol laknia, barátoknál húzta meg magát. Jó egy évig járt kezelésekre. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy dr. Magyar István ügyvéd elvállalta a képviseletét. Az sem volt persze egyszerű és gyors menet, de öt év után végre kárpótolták valamelyest. Már amennyire pénzben ki lehet fejezni egy kilőtt szem és egy tönkrement élet értékét.

– teszi fel szinte magának a kérdést. „Ezen nem tudod túltenni magad, évekig gyötrődtem a szemem, a romba dőlt életem miatt, aztán megpróbáltam felejteni, az elmúlt években talán kevesebbet gondoltam rá. De most, a tizenötödik évfordulón emlékezek, és emlékeztetnek is rá, hiszen újságoktól hívnak, és készül Skrabski Fruzsinának az akkori eseményeket feldolgozó dokumentumfilmje. Akivel egyébként elmentünk Gyurcsány egyik fórumára, ahol annyira tiszteletben tartották a másféle véleményeket, hogy be sem engedtek oda, az utcáról bekiabálva próbáltuk szembesíteni a hazugságaival, de akkor is hazudott, és válaszra sem méltatott. Őt nem zavarja, hogy megnyomorítottak, pedig semmit sem csináltam. A DK-vezér és barátai áldásos tevékenységének köszönhetően sokan máig nem hisznek a saját szemüknek sem, és a 2006 őszén történt borzalmakat megpróbálják jelentéktelenné tenni, és bármit kitalálnak, hogy feledésbe merüljön az egész. Na, ez az, amiért újra kinyitom a számat, és megpróbálom szembesíteni őket a tényekkel. Pedig minden lepereg róluk, sőt, úgy akarják beállítani, mintha én hibáztam volna. Még jó, hogy nem azzal vádolnak, hogy kilőttem a saját szememet. Kíváncsi lennék, vajon mit szólnának a felelősséget másra hárítók, a történteket hamis színben feltüntetők, a rendőrrohamra parancsot adók, ha őket verték volna meg, az ő szemüket lőtték volna ki. Ők vajon csendben hallgatnának?”