Már nem törődik az okoskodó, „mi a fenének mentél oda?” vagy „a Fidesz-bérenc kinyitja a száját, mert jól megfizetik” típusú megjegyzésekkel. Sőt, éppen a tudatos vagy a tudatlanságból fakadó ferdítések nyomán keletkezett tévhiteket szeretné legalább részben eloszlatni azzal, hogy elmondja saját 2006-os történetét. Bár nem igazán szeretné, ha a teljes neve nyilvánosságra kerülne. Jobb félni, mint megijedni alapon. Ezzel az átkötéssel kezdi történetét, melynek felelevenítése kapcsán újra eszébe jut, mennyire meg volt rémülve 2006. szeptember 18-ának éjjelén.

– kezdi Gergely.

„Másnap a Rákóczi út az Astoriától a Blaha Lujza térig hamar megtelt emberekkel. Kíváncsi voltam, ezért estefelé lementem az utcára. Persze nem azért, hogy egyedül megdöntsem a kormányt. Jó ideig mászkáltam, de amikor a rendőrség egyre nagyobb erőkkel nyomult, előkerült a könnygáz, jött az oszlatás, hazafelé indultam. A Bródy Sándor és a Szentkirályi utca sarkának közelében egyenruhások álltak sorfalat. Utólag végiggondolva nem is tudom, miért mentem feléjük, de akkor úgy véltem, nem csináltam semmit, még kapucnis pulóvert sem viseltem, szóval úgy hittem, legfeljebb megkérdezik, hová megyek, és ennyi. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert hiába bizonygattam, hogy csak hazafelé tartok, berántottak a kordon mögé, és vagy négyen azonnal verni kezdtek. Üvöltöztek, köcsög lázadó, szidták az anyámat, és ütöttek, ahol értek. Műanyag szorítóval megkötöztek, és bevittek a Magyar Rádió udvarára, ahol tovább vertek, és egy gumibottal úgy fejbe vágtak, hogy azonnal elöntötte a vér az arcom. Halálfélelmem volt, hátrakötött kézzel, rongybabaként ütlegeltek, azt hittem, végem van. Az egyik zsaru kérdezgetett, s ha nem tetszett a válaszom, belém rúgott. Azt csináltak, amit csak akartak, soha nem éreztem magam annyira megalázottnak és kiszolgáltatottnak. Aztán bevittek a Víg utcai kapitányságra, ahol egy rendőrnő végre meglazította a csuklómba vágó műanyag bilincset, és szinte magának mondta: »Ki volt az az állat, aki ennyire megszorította?«”

A rádióban a már megdolgozott fogvatartottakat jó két-három óra múlva vizsgálhatták meg a mentősök. A sérülteket a Fiumei úti sürgősségire vitték – „díszkísérettel”.

– folytatja Gergely. „Az egyik srácot eszméletlenül hozták be, és a kórteremben volt egy »normál« beteg is, aki azt hitte, kitört a háború. Eleinte garázdaság, majd csoportosan elkövetett hatósági személy elleni erőszak volt a vád, a rendőrök »vallomása« szerint üvegekkel dobáltam őket. Akár két évet is kaphattam volna, de eleinte csak azért izgultam, nehogy előzetesbe kerüljek.”

Szerencséjére megkeresték a Nemzeti Jogvédő Szolgálattól, így már volt segítsége, megúszta a legrosszabbat, azt, hogy fogdába kerüljön a tárgyalásig. Viszonylag gyorsan megdőlt a vád, hiszen az ellentmondásos rendőri tanúvallomásokból kiderült, hogy lehetetlen dolgok miatt próbálták elővenni.

„S ami a legszebb, a nyolcadik kerület szinte teljesen be van kamerázva, de mit tesz Isten, azon a napon vagy napokban egyik sem működött. Legalábbis azt mondták, így nem lehetett azonnal bizonyítani a vád képtelenségét. Hónapokig attól féltem, rám sóznak két évet. Azokat fogták el, akiket könnyen elértek, ezzel akarták megfélemlíteni az embereket. Az egyik kihallgatásomkor a rendőrök szavaiból kiderült, hogy a »megtorlás napján« kaptak el, és »rosszkor voltam rossz helyen«. Végül 2010-ben kaptam bruttó 2,5 millió forint kártérítést, bár ez sovány vigaszt jelentett korábbi megpróbáltatásaimhoz képest. El akartam felejteni az egészet, de nem nagyon lehetett. Kinyílt a bicska a zsebemben, amikor nemrégiben Gyurcsány felesége, Dobrev Klára szemrebbenés nélkül arról beszélt, hogy több rendőr sérült meg. Klárika ott volt, számolta a sérülteket? S közben megy a jogállamisági duma, a demokrácia féltése. Akkor nem féltették? A 2006-ról készülő film kapcsán elmentünk Gyurcsány egyik fórumára – figyelő tekintetek kereszttüzében –, ahol egy fiatal lány megkérdezte, miért lenne felelős a történtekért a korábbi kormányfő. Nos, éppen ezért kell kinyitni a számat, hogy megtudja mindenki, a felső vezetők tudta, hozzájárulása nélkül nem történhettek volna meg azok a véres események 2006-ban Budapest utcáin.”

(Borítókép: Illusztráció)