Hogyan értékeli az ítéletet, mit gondol az egész ügyről?

Számomra az volt ennek a bírósági tárgyalásnak a tétje, hogy kiderüljön: van-e valamilyen határa a szabad véleménynyilvánításnak. A jogos, de még a jogtalan kritikákat is tudomásul szoktam venni, ám ez az eset most túlment egy határon. Ez esetben, úgy vélem, az emberi méltóság oly mértékig sérült, hogy hangot kellett adni az ügynek. A másik fél nem volt tekintettel arra, hogy én is egy emberi lény vagyok, három kiskorú gyermeknek az édesanyja.

A DK aktivistája a közismert előzmények ellenére Önt ismét lenácizta, mi több, homofóbnak titulálta.

Az, hogy miért tart valaki engem homofóbnak, az más kérdés, de mindenképp érdekes, hogy amikor én nagyon határozottan elítéltem Parragh Lászlónak a homoszexuálisokat súlyosan sértő nyilatkozatát, Homonnay Gergelynek ugyancsak az jutott az eszébe, hogy egy „aljas náci” vagyok.

Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a gyűlöletkeltésnek semmilyen kontextusban nincs helye. Sokaknak lehet véleménye arról, hogy valamit gyűlöletkeltőnek tart; azonban az „aljas náci féreg” megjegyzést egy másik emberre továbbra is gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezésnek tartom. Helytelennek érzem, hogy ezt ma következmények nélkül le lehet írni. Úgy vélem, gyűlöletkeltéssel szemben gyűlöletkeltéssel nem lehet védekezni, ahogy erőszakkal szemben sem lehet erőszakkal fellépni. Egész egyszerűen a békés eszközökben, a párbeszédben hiszek, csak így tudunk tenni azért, hogy a közbeszéd kulturáltabb legyen, hogy a gyerekeinknek se a gyalázkodást kelljen hallgatniuk nap mint nap.

Bár a tárgyaláson nem volt szó a Facebookról, a közösségi média cenzúramechanizmusáról, érdekes, hogy ez a komment fent maradhatott egész addig, amíg a szerző el nem távolította azt.

Nem lep meg, hogy a cenzorok nem vették le a kommentet. Épp most értesültem arról, hogy a Képmás magazin azért nem hirdethet a közösségi oldalon, mert az alcímük – Magazin nőknek és férfiaknak – „kirekesztő”. Ezzel szemben, hogy valakit rendszeresen lehet bejegyzésekben, kommentekben emberi méltóságában sértegetni, gyűlöletet kelteni, úgy tűnik, belefér a közösségi alapelvekbe. Szerintem nem az a lényeg, hogy valaki milyen indok miatt tesz gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezést, hanem az, hogy ezt kimondja. Épp ezért fontos visszaigazolás számomra a mai ítélet, hogy a magyar jogszabályok és a bírói gyakorlat szerint sem lehet idáig elmenni.

A mai nap után van-e esély arra, hogy valamikor leül Homonnay Gergellyel egy asztalhoz vitatkozni?

Amennyiben Homonnay Gergely megkeresne azzal, hogy beszélgessünk, nem zárkóznék el ettől. De ő ezt soha nem tette meg.

Őszintének tartja-e a DK-s aktivista bocsánatkérését?

Szeretném, hogy őszinte legyen. Minden ilyen alkalom esélyt adhat arra, hogy elgondolkodjunk arról: mit és hogyan teszünk. Ha megállapítja, hogy legalább féregnek nem fog a jövőben nevezni, az már előrelépés, ám ettől még mindennap le aljas nácizik, az sajnálatra méltó. Ezzel ugyanis nem azért tesz, hogy a közbeszéd toleránsabb, nyitottabb, a közösségünk pedig erősebb legyen.