Ildikó néni már most kész volt, pedig csak ma kezdődött el a tanév. – Na, gyerekek, ki tanult valami szép dalt a szünidőben? – mosolygott nyájasan. – Magyar gyerek megvágta, oláh gyerek gyógyítja – zendített rá fejhangon Bandika, a kis stréber. Ildikó néni türelmesen hallgatta, de félt, hogy bármelyik pillanatban rátörhet egy diszlexiás roham, ami nagyon komoly következményekkel járhat, ha van kréta és tábla is a közelben. – Zsoltiiii, már megint mit csinálsz ott a pad alatt? – rikácsolta, mire Bandika ijedtében elfelejtette a román refrént. – Tessék hagyni, csak polírozza a bohócot – vihogott az egyik srác. – Na, Zsolti, azonnal tedd el, te meg hallgass, Csabi, mi vagy te, az ördög ügyvédje? Bandi, már megint mit akarsz a szivárványzászlóval? – Ez a román zászló – mondta sértődötten a kisfiú, és vállai közé húzta volna fejecskéjét, de az nem ment.

– Gelgö, ne bámulj ki bárgyún az ablakon, ott csak dugó van – sipította a tanító néni. – Höhö, mint az üvegben – súgta oda padtársának Ferike, aki olyan laposakat pislogott, mint az üveg a tornazsákjában. – Na, Gelgö, matekozzunk! Ha egy biciglista 10 perc alatt tekeri körbe a Margitszigetet, akkor mennyi idő kell két biciglistának? (Kezdődik a roham.) – Öt perc – vágta rá Gelgö büszkén. – Nagyon jó – simogatta meg a buksiját Ildikó néni, aki most nem akart utánaszámolni. – Zsoltiii, az istenedet, rakod el rögtön, és gyere ki a táblához! – Ildikó néni már tikkelt is. – Na, rajzold fel a Thalész-kört – mondta. – Fáj a csuklóm – szipogott Zsolti, de nekilátott a feladatnak. – Nagyon szép – dicsérte meg Ildikó néni. – Ez egy krumpli, és nem is kör – vihogott Petike, és nagyot harapott párizsis zsömléjéből. – Nem eszünk az órán – toppantott mérgesen a tanerő. – Na, mennyi a vektor, Viktor – nézett rá szúrósan Ildikó néni az egyik kis nebulóra. – Kétharmad – vágta rá az okos kisfiú. – De csak áprilisig – okoskodott Klárika a hátsó sorból.

– Te se vigyorogj, Péter – szisszent rá Ildikó néni Viktor padtársára –, mert mindjárt földrajzozunk. Na, mondd is meg nekem, minek a fővárosa Pari... Para... Paramaribo. – A parizeré – mondta tele szájjal a hülye gyerek, aki már az ebédre hozott paprikás krumpliját is betolta. – Kuss – üvöltötte torzuló fejjel Ildikó néni. – Suriname fővárosa – jött a jó válasz Pétertől. – Mi van? Szuri lesz, az nem jó, főleg a kínai – riadt fel Zolika, aki éppen arról álmodozott, hogy doktorosdit játszik Ágikával. – Innom kell valamit – gondolta Ildikó néni, pedig hol van még az óra vége. – Mászol le rögtön a radiátorról, Varjú fiam – csapott vonalzójával a katedrára Ildikó néni. – Mi vagy te, majom? – Románul maimuţă – stréberkedett Bandika. – Kati, miért nem figyelsz, mit firkálsz? – Csekket állítok ki apunak, tanárnő kérem. – Ja, az rendben van, jó kislány vagy. Lajos, tedd el a telefont, de azonnal. – Én csak fake videót csinálok médiaórára, Ildikó néni. – Fék? Mi az a fék? Az a biciklin van – okoskodott Gelgö. – Szrtájkolni fogok – gondolta Ildikó néni –, mert ennyi hülye gyerekkel nem fogok bírni júniusig.

– Te, Peti – bökte oldalba padtársát Viktor –, az a szerencse, hogy ez a tanév rövidebb lesz, csak áprilisig tart. És aztán? Aztán kétharmad, mi más?