Karácsony Gergely az idézett szándékával nem csupán a politikatörténeti hagyományokat és a hatályos jogszabályokat sértené meg, hanem a fennálló jogi keretek között egész egyszerűen saját magát lehetetlenítené el a miniszterelnöki megbízatás megkezdésétől. A hatályos jogszabályi környezet ugyanis nemcsak azt rögzíti egyértelműen, hogy a közjogi tisztségviselők megbízatása eskütételhez kötött, hanem annak formai és tartalmi kritériumait is világosan meghatározza.

„Én, (az eskütevő neve) fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.

Isten engem úgy segéljen!”

A leteendő eskü világos követelményeket támaszt az újonnan megválasztott miniszterelnökkel szemben, mely jogi és egyben morális jelentéstartalmat is magában hordoz. Az aktus során az adott közjogi tisztségviselő egyszerre több dolgot is vállal: hűséget a hazájához, valamint ígéretet arra, hogy annak jogrendszerét nemcsak ő maga tartja tiszteletben, hanem másokat is ugyanerre a hozzáállásra ösztönöz.

Egyszóval az eskütétel nem egy jelképes mozzanat, nem lehet politikai célok szerint relativizálni, ellenkezőleg, az a magyar nemzet és annak keresztény hagyományaiban gyökerező elválaszthatatlan eleme, melyet nem véletlenül alkalmaztak országunk korábbi vezetői is – Hunyadi Mátyás például háromszor tett esküt, háromszor hajolt meg országa és annak törvényei előtt.

Visszatérve a jog dimenziójába, az Alaptörvény és az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló 2008. évi XXVII. törvény magától értetődően fogalmaz, amikor rögzíti, hogy a miniszterelnököt az Országgyűlés választja meg, és ezt követően esküt kell tennie az Országgyűlés előtt.

Abban az esetben tehát, ha Karácsony Gergely – esetleges megválasztása esetén – ennek a törvényi kritériumnak nem hajlandó eleget tenni, úgy aggasztó helyzet áll elő, ekkor ugyanis Magyarország vezetője a nyilvánosság előtt venné semmibe a hatályos jogszabályokat, ami elfogadhatatlan üzenet lenne az ország polgárai számára, akiknek részéről elvárás a jogkövető magatartás. Egy ilyen vezetői hozzáállás bizonytalan és veszélyes állapotokat eredményezne, ami rendkívüli mértékben ingatná meg a jogrendszerbe vetett társadalmi bizalmat.

Karácsony Gergely esküt érintő megszólalásának nyilvánvalóan nincs és nem is lehet realitása, mindez csupán a politikai kommunikációhoz tartozik, ugyanakkor ebből a mozzanatból is világosan megmutatkozik, hogy hatalomra kerülése esetén milyen kormányzásra készülne a baloldal: feladná a nemzet megkérdőjelezhetetlenül fontos történelmi, keresztény és politikai hagyományait, a törvényi előírásokat pedig politikai céljainak megfelelően, kénye-kedve szerint kezelné, fakultatív iránymutatásokként.

Utóbbi állítást igazolják azok a megszólalások is, amelyekkel az Alaptörvény és a jogrendszer alapjait képező jogszabályok kétharmados többség nélküli megváltoztatását, koncepciós perek lefolytatását, jobboldali újságírók eltiltását, valamint közéleti szereplők földönfutóvá tételét előre vetítve „házalt” a hazai ellenzék több szereplője is. Az ilyen és ehhez hasonló baloldali „ígéretek” legitim jogi és politikai eszközökkel nem megvalósíthatók, mindezek a jogállami keretek teljes felszámolásához, azzal párhuzamosan pedig egy diktatórikus rendszer kiépüléséhez vezetnének.

Az ellenzék „jogi trükközések” címszó alatt próbál hitelt szerezni a kijelentéseinek, azonban ezek a gondolatok, illetve ezek érvényre juttatása még a saját táborán belül is elutasításra találnak. A főpolgármester eskütételt érintő álláspontjához hasonlóan tehát ezekben az esetekben is csupán kommunikációs elemekről van szó, amiből jól látható, hogy a baloldal – hűen múltjához – ismét szisztematikusan a hangulatkeltésre és az indulatok felszítására alapozza választási stratégiáját.

Nem mehetünk el azonban szó nélkül azon sokatmondó tény mellett, hogy a fenti, kommunista időket idéző, drasztikus baloldali kijelentések nem voltak alkalmasak arra, hogy bármilyen szinten felkeltsék a hazánk helyzetéért egyébként permanensen aggódó szereplők figyelmét. Mindez egyértelműen megmutatja, hogy milyen kettős mércével kell szembenéznie a (magyar) jobboldalnak a nemzetközi szintéren.