Kezemben Louis Aragon Kommunisták című kötete (Szikra Könyvkiadó, 1950). Idézeteket próbálok keresni belőle, hogy párhuzamba állítsam a mai haladó sajtó szellemiségével, de igazság szerint vesztésre állok. Nincs benne annyi jó idézet, és túlontúl irodalmi az egész – ami cseppet sem mondható el a 444-ről. És a komcsi klisék is jóval ritkábban bukkannak fel, mint a 444 cikkében az, hogy „fehér férfi”.

„Woodstock ’99: dühös, fiatal, fehér férfiak fesztiválja, ami káoszba, szartengerbe és erőszakba fulladt.” Ez a 444-es agitprop a vizsgálódásom tárgya. (Egy bizonyos Mészáros Juli műve.)

Ahogy az ember olvassa ezt a valamit, egyfolytában az az érzése, hogy igen, ilyen az, amikor a régi libsi találkozik az új libsivel. Amikor a régi bomlasztás már reakciós, amikor a forradalom felfalja gyermekeit.

„Férfiközpontú hangulat.” „A Woodstock ’99 közönsége javarészt fiatal, fehér férfiakból állt.” „A fehér fiatal fiúkból pedig áradt egy sötét energia.” „Mindenhol a fehér férfiak győzedelmeskedtek, a nőknek csupán annyi volt a feladatuk, hogy legyenek szépek és szexik.” Stb.

Az embert ez arra emlékezteti, amikor a 444 arról cikkezett nem is olyan rég, hogy „Lehet-e a Szex és New York 2021-es folytatása kevésbé hetero és kevésbé fehér?”

Igen, az ilyen Woodstock jellegű fesztiválokon, ahol a csajok félmeztelenül rohangálnak, és széthányják a bokrokat, akkor a hasonlóan hullarészeg férfiak nem a tudományos végzettségükkel meg az egyenlőségről vallott nézeteikkel fognak törődni, hanem a közszemlére tett hússal. Nahát, milyen meglepő. Megjegyzem, az eredeti Woodstock pont ilyen volt.

Gondolom, azt a fasiszta apukát, aki azt mondaná, hogy kislányom, egy rendes lány nem megy el mattrészeg vadidegen férfiak közé bulizni, és nem teszi ki a mellét, és nem pisil okádás közben a bokorban, azt címkékkel illetnék. De ugye a promiszkuitás meg a szülői tekintély felrúgása egy korábbi lépcsőfok volt, most már útban van. A polgári erkölcsöt és családot szétverték, a mór megtette kötelességét, a mór mehet.

Egyébként az sem esik le haladóéknak a nagy fehér férfizésben, hogy a rock- meg metalkoncerteken miért vannak zömmel fehér férfiak – ahogy egy opera-előadáson is –, a rapbulikon meg miért zömmel feketék. Mert akkor feszegetni kéne azt, hogy a fajok és kultúrák nem egyformák, és igenis bizonyos érzések, gesztusok és kifejezési formák az egyikre jellemzőek, míg mások egy másikra. És ha fejre állnak is, ez így marad.

(Mondjuk nem arról volt szó, hogy a származás nem számít? Meg hogy a bőrszín nem számít? Az alábbi cikknél érdekes módon nem jelölik meg a származást: „Érettségijüket ünnepelték, halálos késelés lett a vége.”)

„Kétségtelen, hogy történt pár incidens, de ha visszanézzük a rendőrségi jegyzőkönyveket, szó sincs száz esetről, de még csak ötvenről sem. Tíz esetről beszélünk.”

Tíz eset? Eláruljam, hogy ez mit jelent ez? Hogy a ’15-ös kölni szilveszteréjszaka szó szerint százszor durvább volt, de arról nem pc ilyen hangulatkeltő cikket írni. Mindenesetre én nem találom a 444 archív anyagai közt a „Fekete férfiak brutális erőszakoskodása” meg a „Néger illegális bevándorlók tartották rémületben a fehér nőket” típusú cikkeket.

Különben is, ki dönti el, hogy férfi? Mi van, ha ő másként definiálja magát? Ezért a cikkért egy valódi demokráciában és egy igazi haladó, liberális társadalomban perekre lehetne számítani, és Julika mehetne a sittre.

Esetleg tehetnének mellé a böriben egy-két transz-, identitásvariáló, súlyos testi sértésért leültetett élőlényt, hogy megtanulja, mi az igazi haladás és az egyenlőség.

Az ember azt is hihetné, hogy ha bármi rossz dolog van, akkor az elkövető a fehér férfi. Mert vagy a fehér férfi követi el, ha meg nem ő, akkor nem tudjuk, hogy ki. Sőt, nem is érdekes. Fehér férfi, te vagy a bűnös! Fehér férfi, te rossz vagy!