Az athéni sportélményt a tokiói játékokon szereplő német női tornászok juttatták eszembe, akik a megszokott dressz helyett bokáig érő, a feneket szigorúan elrejtő ruhát viselnek. A lányok így kívánnak állást foglalni a tornasport „szexualizációja” ellen. A hosszú ruhákban a tornászok jobban érezhetik magukat a versenyeken és az edzéseken, valamint biztosak lehetnek abban, hogy nem látszik ki semmijük.

Nem tudom, akciójuk mennyire lesz példaértékű, de tartok tőle, hogy beindul egy öngerjesztő folyamat, és hovatovább nemhogy a bikinis, de a rövidnadrágos sportoló nők – férfiak? – eltűnnek majd a pályákról. A „szexualizáció” pusztító mételyét megelőzendő.

A hatvanas években még az volt a lázadó, aki miniszoknyát viselt, és hagyta magát megpörkölni a szexuális forradalom lobogó lángjától. A konzervatívok ájuldoztak Twiggy rövidnél is rövidebb szoknyáitól, és az apokalipszis közeli eljövetelével riogattak. Az akkori vaskalaposok azonban legvadabb álmukban sem gondolták volna, hogy néhány évtizeddel később a hajdani világmegváltók utódai modern Savonarolaként átkozzák a legapróbb – többnyire csak belemagyarázott – szexuális töltettel bíró ruhákat, szavakat, mozdulatokat.

Egy idő múltán talán lesütött szemmel járunk majd a strandokon, és az idomaikat gondosan eltakaró női sportolók versenyeit bekötött szemmel fogjuk „nézni”. Nehogy már bajba kerüljünk egy kivillanó térdkalácsra vetett pillantás miatt!