A brit lap hét végi írásában azért fanyalog a szerző, mert az angol-olasz Európa-bajnoki döntőben az volt a legfeltűnőbb, hogy Roberto Mancini szövetségi kapitány egyetlen színes bőrű játékosnak sem szavazott bizalmat, pedig a sokszínűség sikert hoz a sportban. Ergo: az olasz győzelem veszteség volt a multikulturalizmus számára. A közösségi oldalakon állítólag sokan szóvá tették a színes bőrű labdarúgók hiányát, s persze azt, hogy az olaszok a játékosokra bízták a „térdelési szertartás” elfogadását vagy elutasítását. Az Economist szerint a meccs nem csak a fociról, de a politikáról is szólt.

Példátlan eset. Miden jó érzésű szurkolónak tüntetni kellene az UEFA székháza előtt, hogy a válogatottakban legyenek megadott mértékű bevándorló kvóták. Mint a filmvilágban, amelyben manapság egyetlen produkció sem nyerhet Oscart-díjat, amelyikben nincs a szereplők között színes vagy fekete bőrű, homoszexuális, és vagy éppen transznemű színész. Egy igazi polkorrekt futballmeccsen pedig – az esélyegyenlőség jegyében- a fehér bőrű játékosoknak kétszer kellene a hálóba találnia egy érvényes gólhoz, míg a színeseké duplán számítana.

Tanult barátomat idézve: a jövőben úgy kellene rendezni – például – a labdarúgó Eb-t, hogy elég lenne csak a nevezést beküldeni, s amelyik csapatban nincsen bevándorló hátterű játékos, azt azonnal kizárnák. Persze, amelyikben a legtöbb van, azé lesz a végső győzelem. Így még utazni sem kell, Greta Thunberg és elvtársai legnagyobb örömére. Eltűnnek az utcákról a részeg, falakat levizelő szurkolók. Foci nélkül szépen zöldellhet a pályákon a gyep, sőt, idővel méhlegelők is válhatnak belőlük. Megszűnnének a feszültségek: a térdepelt, nem térdepelt, fütyült vagy sem a himnusz alatt kérdése mind, mind feleslegessé válik.

Az Economist kiadta a jelszót: több politikát, kevesebb focit a stadionokba! A szünetben: Normalitás-Politikai korrektség 0-1, de a második félidőben lesz még idő a fordításra. Hajrá futball!