Forrónak mondható szombat délután volt. A budapestiek többsége éppen a Balatonon élvezte a nap sugarait, illetve a magyar tenger adta megannyi lehetőséget és szépséget. A főváros néhány ezer lakója úgy döntött, hogy nem ül fel a nyárnak, és inkább tüntetéssel tölti hétvégéjének első napját. Később – ahogy hallottam – ezt többen meg is bánták, hiszen az aszfalton aszalódva a kormányellenes hangulat is lejjebb tud apadni.

„Mikor indulunk már? Meleg van! Elég volt a forradalomból! Inkább hazamegyek.”

Majd vették a saját kezűleg készített, temperával megalkotott, felmosónyélre erősített tiltakozó jellegű táblájukat, és kiálltak a tömegből.

A tüntetők heringekként zsúfolódtak össze, és miközben ezt figyeltem, többször felmerült bennem a kérdés, hogy mennyire jó ötlet emberek ezreit az utcára hívni, és egy centiméterre állítani őket egymástól. Miközben ezen agyaltam, magam is arrébb léptem egy tiltakozó kellemetlen leheletének tarkómon lecsapódó párája miatt.

A demonstráció főszervezője megnyugtatott, hogy mindenkinek ellenőrzik a védettségi igazolványát, meg amúgy is kihúztak egy csomó FreeSZFE-szalagot, amely mindentől megvéd mindenkit. Egyébként is miért izgulok, amikor két hét múlva foci Eb lesz Magyarországon – vetette fel a szervező. Igen, értem. Azonban egy fontos különbséget látni vélek a Puskás Aréna kőfalai, illetve beléptetőkapui és a FreeSZFE-szalag között, ami úgy hangzik, hogy kontroll. Egy stadionban – pont a biztonsági rendszerek miatt – könnyebb ellenőrizni az embereket, mint egy tüntikén.

Elindult a tömeg (!), séta közben próbálgattam beszélgetni a résztvevőkkel, akiknek több alkalommal is felvetettem, hogy örülnek-e az újbóli tüntetés lehetőségének. A kérdésemre a válasz minden esetben „igen” volt, azonban amikor megjegyeztem, hogy sikeres oltási program nélkül tüntetés sem lenne, akkor megtudtam, hogy nincs igazam, a kormány pedig mindent elrontott. Igaz, miközben hazánkban már szabadon tüntethetnek az emberek, addig sok nyugat-európai országban kijárási korlátozások vannak érvényben, és örülnek, ha megihatnak egy kávét valahol.

Ugrok egyet térben és időben. Karácsony Gergely már elmondta harcias beszédét Micimackó társaságában, a tüntetők hazamentek, én pedig vártam. Arra vártam, hogy megkérdezzem Karácsony Gergelyt a tüntetésen gyűjtött tapasztalatairól, megérzéseiről. Várakozás közben mellém szegődött a Deutsche Welle című német médium német munkatársa, akivel beszélgetésbe elegyedtem. Ő is szeretett volna kérdezni, én is, sőt ugyanazt szerettük volna kérdezni. A főpolgármester várt, nem merészkedett ki, abban bízott, hogy feladjuk és hazamegyünk. A német és magyar újságírót azonban kemény fából faragták. Hosszú várakozás és taktikázás után Karácsony Gergely elindult. A német–magyar vegyes síkfutóváltó hajrázni kezdett a Kossuth téren. Úgy tanultam, hogy a vendéget előre kell engedni, így a Deutsche Welle kérdezett először. A riporter igazi úriember volt, hiszen nem anyanyelvén, németül, hanem a világ bevált és jól ismert közös nyelvén, angolul kérdezett. Válasz nem érkezett, hiszen a jóhiszemű újságíró egy fontos részletet elfelejtett. Karácsony Gergely semmilyen idegen nyelven nem beszél. Felajánlottam, hogy szívesen fordítok, de nem érkezett válasz. Amikor feltettem a magyar nyelven megfogalmazott kérdést, Karácsony csak személyeskedett, majd beszállt a szolgálati (bicikli helyett) autóba, és elment.

A német és magyar riporter pedig ott maradt. A DW munkatársa a történtek után felém fordult, és megkérdezte, hogy mondott-e bármi érdemlegeset. A válaszom annyi volt, hogy nem, majd kérdéssel folytattam: Nálatok gyakran előfordul, hogy Merkel kancellár személyében sértegeti az újságírókat? A felvetést sem tudta átérezni a német kolléga. Pedig, képzeld el, nálunk ilyen dolgok történnek – feleltem. Azzal köszönt el, hogy a miniszterelnököt egyáltalán nem kedveli, de ezzel a mostani húzásával Karácsony Gergely egy életre elásta magát nála.

Az már más kérdés, hogy nyilván a Deutsche Welle nem engedheti meg magának, hogy kritikát fogalmazzon meg Karácsony Gergellyel szemben, hiszen a legdurvább nemzetközi balos propagandamédiumról beszélünk.

A karácsonyi sajtószabadságból azonban ízelítőt kapott a „függetlenobjektív” média is. Ha a nagyközönség előtt nem is mer beszélni róla a német újságíró, remélem, hogy a barátainak azért elmeséli.