Most csak egy bronzérmet nyert minden idők legjobb női úszója, Hosszú Katinka
2021.05.22. 20:40
Véget ért egy nagyszerű sorozat: Hosszú Katinka sorozatban megszerzett öt Eb-cím után – 2010 óta először – nem tudott nyerni 200 méter vegyesen. Ezúttal sajnos, csak a bronzérem jutott a háromszoros olimpia bajnok úszónőnek. Katinka azonban így is történelmet írt, 24. Eb-érmét nyerte, ezzel a budapesti viadalon sérülése miatt nem induló svéd Sarah Sjöströmöt megelőzve minden idők legeredményesebb női úszója lett. Igaz, jobb, hogy most, az Eb-n veszített, Tokióban minden bizonnyal javítani fog.
A szombati döntő előtt néhány órával Katinka édesapjánál, az egykori bajai kosárlabdázónál, Hosszú Istvánnál érdeklődtünk: vajon még mindig izgul, amikor lánya egy-egy nagy versenyen szerepel.
„- Ehhez nem lehet hozzászokni – nyilatkozta honlapunknak Katinka édesapja. – Természetes, hogy minden versenyén magasba szökik a pulzusom, még akkor is, ha sokszor biztos esélyesként áll rajthoz.
Nos, minden bizonnyal most is hevesebben vert a szíve. Annál is inkább, mert Katinka a pillangózva megtett első ötven méter után csak negyedikként fordult. A következő számnál, a hátúszásnál már-már azt hittük, helyre állt a világ rendje, mert három századmásodperces különbséggel a második helyre jött fel. Mellen azonban visszaesett, fél másodperces hátrányt kellett volna ledolgoznia az utolsó 50 méter, a gyors alatt. Remekül hajrázott, ám ez is csak a bronzéremhez volt elég. Az aranyérem az izraeli Anastasia Gorbenkóé lett, 2:09.99 perces idővel, a másik magyar, Sebestyén Dalma 7. lett.
Mindenesetre Hosszú Katinkát nem törte össze a bronzérem, talán eszébe jutott az is, hogy a 2010-es Eb-n alig egy század különbséggel nyert Jakabos Zsuzsanna előtt. Most sem sokkal több, mint egyszázad hiányzott az aranyhoz.
A futam után Hosszú az M4 Sportnak azt mondta, elégedett az Európa-bajnokságon mutatott teljesítményével, főként annak fényében, hogy „munkából jön”, most „nagyon jó helyen van”.
Magyarország tizenkét érmet szerzett a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat harmadik, a szinkronúszók highlight kűrjében is egy bronzot szereztünk. A medencés úszóknál 400 vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második, 200 pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás harmadikként zárt, Kapás Boglárka megvédte címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve. Szabó Szebasztián nyert 50 pillangón, a 4x200 méteres női gyorsváltó lett második, és most Hosszú harmadik 200 vegyesen.