A német sajtószabadságról (pontosabban a médiapluralizmusról) több kedvenc történetem is van. Amit már többször is említettem, hogy hiába vásárolok a német újságárusnál Die Weltet, Die Zeitot, Focust, Spiegelt vagy Sternt, mindegyikben ugyanaz olvasható. Németországban a sajtó sokszínűségéről nincs értelme beszélgetni, hiszen nem létezik. Miközben Magyarországon ismerjük a függetlenobjektív sajtó ténykedését, na, ha bizonyos kérdésekben egy német újságíró úgy nyilvánulva meg, ahogy itthon sokan, bizonyos karrierek gyorsan véget érnének.

A másik kedvencem pedig az, amikor korábban felkapott újságírók vagy elemzők bizonyos tévéműsorok állandó szereplői voltak, de mondtak egy rossz mondatot, nem a nyugati pc jegyében, és azután már nem hívták, sőt az állásukból is kirúgták őket. Ez a német sajtó- és szólásszabadság.

Ennek fényében kifejezetten abszurd volt megtekinteni a Deutsche Welle (DW) Magyarországról, Lengyelországról és Szlovéniáról készült riportját. A film körülbelül annyira kiegyensúlyozott, mint bármelyik hazai függetlenobjektív sajtótermék.

Ahogy jeleztem, a riport Magyarországról, Lengyelországról és Szlovéniáról szól, ennek ellenére azzal kezdődik, hogy Máltán, Szlovákiában és Görögországban már meg is öltek újságírókat, akik a munkájukat végezték. Természetesen értjük az utalást, és látjuk, a németek alig várják, hogy hazánkban is történjen hasonló, de el kell keserítenem őket. Magyarországon béke van, mindenki azt mond és azt ír, amit akar. Németként ezt biztosan nehéz lehet felfogni.

A Deutsche Wellének érezhetően a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet adott szakmai segítséget. A Soros-NGO minden évben készít egy rangsort, amelyben aszerint listázza az országokat, hogy hol milyen állapotban van a sajtószabadság. 2021-ben Magyarország a kilencvenkettedik, és olyan országok előznek meg minket, mint Peru, Gambia, Albánia, El Salvador, Koszovó, Sierra Leone, Togo vagy Szenegál. Már hangzásra is rendkívül hitelesnek tűnik a rangsor.

A Magyarországról szóló részben megszólal Hardy Mihály, aki a hetvenes évek végén kapott kiváló képzést Moszkvában. A „megszűnt” Klubrádió (valójában nem szűnt meg) főszerkesztő-helyettese szerint az Európai Unió hatalmas hibát követett el, amikor nem avatkozott be Magyarországon, hogy helyreállítsa a baloldali médiahegemóniát. A DW riportjából kiderül, hogy az amúgy legkomcsibb magyar médium (Klubrádió) valójában független, de Hardy azt is elmondja, hogy hazánkban már a sajtó 95 százaléka a kormány kezében van. Hogy ezt Hardy miképp számolta ki, az nem derült ki a filmből. A Moszkvában kiképzett Hardy úgy véli, bármelyik pillanatban jöhetnek érte a rendőrök, aminek természetesen hatalmas realitása van.

Nem Hardy Mihály az egyetlen igazán független szereplő, aki megszólal a filmben, interjút ad a DW-nek Uj Péter is. Az antiszemita kijelentéseiről nem kérdezi a német riporter, azt viszont elmondja, hogy borzasztó a helyzet. Annyira nincs sajtószabadság, hogy még ők is létezhetnek.

A legjobb rész viszont csak ezután következik. Valahogy el tudom képzelni, amikor a Deutsche Welle szerkesztői a bonni székházban ülnek, és valakinek eszébe jut, hogy mindenképpen meg kellene szólítani a Nyomtass Te is! mozgalom vezetőjét. Nyilvánvalóan egy német újságírónak a magyar médiapiacról készített riportjából nem maradhat ki egy ember, aki gyalogosan szórólapokat dobál be különféle postaládákba.

Orbán Viktor tönkretette a magyar sajtót, sőt a lengyelt és a szlovént is. Amennyiben nem lennénk biztosak benne, hogy ki rendelte meg a riportot, a DW a végén lebuktatja magát, hiszen az utolsó megszólalók között ott van Dobrev Klára is.

A sok süketelés mellett elmondhatta volna még azt is, hogy a filmet amúgy a DK finanszírozta, de ez kimaradt. Lehet, hogy kivágták.