Április 29-én letelt az amerikai mainstream média által messiásként beharangozott Joe Biden elnökségének első száz napja. Politikai elemzők hada ragadott hát tollat, hogy értékelje (az egekbe magasztalja) az elnök e szimbolikusnak tekintett időtartam alatt meghozott döntéseit, az általa meghatározott kül- és belpolitikai irányvonalat, prioritásokat. A „dicséret” leginkább őket illeti – mint azt a CNN technikai igazgatójának Tinder-randis botránya is bizonyította –, nélkülük valóban nem sikerülhetett volna piedesztálra emelni az elnököt. Mindenki más számára e száz nap ha másra nem is, arra biztosan jó volt, hogy megállapíthassák: Joe Biden „nem a messiás, csak egy nagyon haszontalan fiú”, aki

Hiába, a világuralomért meg kell dolgozni, azt még a liberálisoknak sem adják ingyen.

Noha a Fehér Ház és a demokrata vezetés nagyon igyekszik távol tartani Bident minden spontán helyzettől, az önmagát 2018-ban „bakigépnek” nevező elnök az előre megírt és lezongorázott helyzetekben is teremt lehetőséget rajongói szórakoztatására. „Joe Bidennek hívnak.

A Demokrata Párt jelöltje vagyok az Egyesült Államok szenátusába” – mondta egy 2020. februári kampányrendezvényen az elnökválasztásra készülve. Szerencséjére választóit nem tudta összezavarni, ők legalább tudták, milyen pozícióért indul. Elnöksége eddig legelhíresültebb bakiját március közepén követte el, amikor Kamala Harris alelnökre egy sajtótájékoztató keretében (súgógépről olvasva) Harris elnökként utalt, mémek áradatát indítva el ezáltal. Hibáztatni nem tudjuk érte, a munka dandárját végül is Harris végzi, megérdemli az előléptetést.

A nőnap alkalmából szervezett katonai kitüntetések átadása során épp védelmi minisztere nevét felejtette el, illetve azt, hogy az hol dolgozik (Pentagon). Ez ugyan nem egyedi eset, élete során keverte már össze Margaret Thatcher brit miniszterelnököt Theresa May miniszterelnökkel, de Angela Merkel német kancellárral is. Egy tavalyi kampányrendezvényen Dél-Karolinában, amikor arról beszélt, hogy milyen szerepet játszott a párizsi klímaegyezmény létrejöttében Barack Obama alelnökeként, megemlítette, hogy ő az az ember, aki (az akkor már 23 éve elhunyt) Teng Hsziao-ping kínai elnököt igyekezett meggyőzni a csatlakozásról. Egy New Hampshire-ben tartott kampányrendezvényén pedig azt az ártatlan költői kérdést tette fel, hogy „Ki ne szeretné Vermontot?”.

De megesett már az is, hogy be akarta mutatni a húgát egy kampányeseményen, csak épp a feleségét húzta oda maga mellé.

Elnöksége első, március végi sajtótájékoztatóján a Fehér Ház a fentiekből okulva igyekezett biztosra menni. Előre bekérték a kérdéseket az azokat feltenni kívánó újságíró fényképével együtt, kérdezni csak egy szűk (nem meglepő módon) baloldali kör kérdezhetett, válaszaihoz pedig – amolyan iskolai puska gyanánt – nyomtatott jegyzeteket kapott az elnök. De még így is került némi porszem a gépezetbe. Egy válaszában összekeverte Asraf Gáni afgán elnököt a nem annyira jó hírben álló Asfak Kajani pakisztáni tábornokkal.

A „maratoninak” titulált (1 óra 2 perces) sajtótájékoztató során többször összezavarodott válaszadás közben, de kivágva magát, szünetet tartott, becsukta a szemét, majd folytatta gondolatmenetét az e célra remekül használható „na mindegy” (anyway) kifejezéssel.

Húsvéthoz közeledve egyik utazása alkalmával, amikor épp az Air Force One gépéhez igyekezett, újságírók azt kérdezték tőle, hogy mit adott fel a
böjti időszakban:

– mondta.

A kérdésre, hogy mit fog először enni, ha vége a böjtnek, jött is a válasz: fagyit. Biden fagyiimádata közismert, rengetegszer tették már neki fel a kérdést, hogy milyen fagyit szeret. „Uncle Joe” pedig adta már erre azt a lenyűgöző választ, hogy a feketét és a fehéret, avagy politikailag korrektebb és jóval kevésbé rasszista módon megfogalmazva: a csokoládét és a vaníliát.

Nagy ívű karrierje során Biden rasszista kijelentések garmadáját tette már.

Így a „Very Fake News” platformok, ha tudósítanak is a bakijairól, az alábbi elnéző sablonreakciók valamelyikét használják: „nem szabad kiragadni Biden mondatát a szövegkörnyezetből”, „nem úgy gondolja”, „Joe jó ember, nem sértésnek szánta”. A teljesség igénye nélkül azonban, íme, pár ilyen megjegyzés, ezúttal természetesen kiragadva a szövegkörnyezetből:

– nyilatkozta a 2008-as előválasztás előtt, akkor még vetélytársáról, Barack Obamáról.

Biden szellemi állapotának kérdése a fentiek fényében nem véletlenül van folyamatosan napirenden. Az sem véletlen, hogy a CNN technikai igazgatója a botrányt kiváltó rejtett kamerás felvételen is beismerte, hogy Bident csak számára előnyös szempontból mutatják be, így például kocogás közben, hogy kora ellenére is erős, egészséges, fiatalos öregúr benyomását keltse az emberekben.

Ez egyébként ugyanaz a média, amely az 1984-es elnökválasztás során nem volt ily kegyes az akkor 73 éves Ronald Reagan republikánus elnökkel, aki újraválasztásáért kampányolt. Reagant öregnek, szenilisnek tartották, és azzal vádolták, hogy szellemi hanyatlása miatt felesége, Nancy Reagan hozza a politikai döntéseket a háttérben.

Biden megtartása elnökként hajlott kora ellenére még mindig a legjobb megoldás, hiszen Kamala Harris alelnök, Nancy Pelosi házelnök és – a mostanság a magyar médiáért aggódó – Antony Blinken külügyminiszter triumvirátusa vígan elkormányozza az országot. Biden elmozdítása komoly kockázatot hordozna magában a Demokrata Pártra nézve. Alkotmányos és jogi lehetőségeket tekintve pedig minden más opció nyílt bukást jelentene. Az elnök alkotmányossági felelősségre vonási eljárásától (impeachment) eltekintve pusztán az Egyesült Államok alkotmányának 25. kiegészítése ad lehetőséget az elnök eltávolítására, amennyiben alkalmatlanná válik (például betegség esetén) a posztra. Erre a történelem során ideiglenesen három esetben került sor: Ronald Reagan adta át az elnöki jogkört George H. W. Bush alelnöknek, majd George W. Bush két ízben Dick Cheney alelnöknek. Mindhárom esetben rövid időtartamra, egy-egy orvosi vizsgálat vagy operáció idejére szólt az elnöki jogkör átruházása. Történelmileg nézve további alternatív lehetőséget biztosít Jill Biden személye, aki Nancy Reagan feltételezett és Edith Wilson, Woodrow Wilson feleségének tényleges szerepét (Wilson agyvérzését követően ő kormányzott férje elnökségének utolsó évében) alapul véve még potenciális szereplőként léphet be a játszmába.

Addig is, ha az első száz nap ilyen szép számú bakit eredményezett, bízzunk benne, hogy az elnökség további részében ha értelmes politikai döntéseket nem is, de ilyen szórakoztató megjegyzéseket és nyilatkozatokat tartogat még számunkra