Sándor Zsuzsa „jogász”, nyugalmazott bírónő korábban „Tisztességtelen és embertelen az SZFE elleni hadjárat – de vajon jogszerű?” címmel éles hangú cikket jelentetett meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) aktuális helyzetével kapcsolatban. Az írás több olyan állítást is tartalmazott, amely a beállított kontextusban alkalmas lehetett arra, hogy félrevezesse a cikk olvasóját, és érdemes egy-két alapkérdést is tisztázni a fölvetett téma kapcsán.

Az utóbbi időben a 24.hu-ra írogató exbíró legújabb „cikkében” – fröcsögő, útszéli stílusát hátrahagyva, meglehetősen óvatosan – úgy bírálja a Kúria Tóta W. Árpádnak, a HVG újságírójának többek között büdös magyar migránsokról deliráló írását jogsértőnek minősítő ítéletét, hogy – egy oda nem illő párhuzamot vonva – meglepődne, „ha például Joe Biden megsértődne azon, ha valaki az amerikai polgárháború idején harcoló rabszolgatartókról mondana dehonesztáló jelzőket”.

Tudnunk kell, hogy Sándor Zsuzsa nyugalmazott bírónő 2018. február 15-én „Nyugtalan a volt bíró” címmel cikket jelentetett meg Völgyesi Miklósról, a korábbi Legfelsőbb Bíróság egykori tanácsvezető bírájáról Völgyesi egyik televíziós nyilatkozata kapcsán. Sándor nemcsak keményen kritizálta idősebb pályatársát, hanem annak józan ítélő- és mérlegelőképességét is kétségbe vonta, amikor többek között ezt írta: „Több mint bűn, hiba, amikor a politikai elfogultság elveszi egy volt bíró, mi több, egy volt legfelsőbb bírósági bíró józan eszét. De nem ám csak a józan eszét, hanem a valaha talán még megvolt jogi tudását is.”

Völgyesi Miklós az egyik kereskedelmi televíziónak adott interjút, amelyben Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő egyik fenyegető hangú kijelentése (tkp. hogy egyes hivatalnokok, bírák és ügyészek kormányváltás esetén börtönbe fognak kerülni) kapcsán Btk.-tényállásként a hatósági rendelkezés elleni uszítás bűntettét említette, a DK elnökének mondatait megengedhetetlen fenyegetésnek minősítve. Nem túl mértéktartó szakmai véleményében Sándor Zsuzsa ehhez azt is hozzáfűzte: „Az interjú »lényegét« a Magyar Idők című kormánypropaganda-füzet is lehozta.”

Ennek fényében érdemes megvizsgálni a volt bírónő és egykori ügyész asszony elmúlt hónapokban megjelent cikkeit. Az egyik írás címe a következő:

„Hogy lehet diplomája Varga Juditnak, ha nem ismeri a jogállam definícióját?” (2021. március 15.)

Egy másiké ez:

„Szijjártó cipész úrnak jogszabály írja elő, hogy maradjon a kaptafánál” (2021. február 18.)

Vagy:

„Így foglalja törvényekbe Orbán a gyűlöletkeltést” – szól egy 2020. december 12-én publikált hosszú cikk címe.

Utóbbiban az Alaptörvény kilencedik módosításának tervezetét bírálta, például nem tetszett neki, hogy az alkotmányozó a családi kapcsolat alapjaként a házasságot, illetve a szülő-gyermek viszonyt határozná meg, és hogy Alaptörvényünkben rögzítené, hogy az anya nő, az apa férfi. Az azóta (februárban) elfogadott módosításban ez is szerepelt: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”, ami ugyancsak nem felelt meg Sándor Zsuzsa szakmai-erkölcsi mércéjének.

Az írás ezenkívül bírálta a kártérítési biznisszel kapcsolatos kormányzati fellépést, de kitért a migrációra és az évek óta meghosszabbított tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre is, utóbbi kapcsán azonban csak részben idézi a pontos törvényi definíciót. Ugyanakkor különös, hogy elmulaszt figyelembe venni való tényeket, így például azt, hogy tavaly 45 500 határsértőt fogott el a rendőrség és a honvédség, illetve 455 embercsempész ellen indítottak büntetőeljárást. Ez jóval meghaladta az előző évek adatait, ami bizony önmagában indokolhatja a válsághelyzeti jogintézmény hatályának meghosszabbítását.

Jellemző az is, hogy Sándor a Szijjártó Pétert „cipész urazó” cikkében egy saját maga által vizionált probléma miatt dohog: mégpedig amiatt, hogy szerinte elfogadhatatlan, hogy „a külügyminiszter dönthessen egyes oltóanyagok alkalmazhatóságáról”. Azok orvosi felhasználhatóságáról viszont nem a külügyér mondja ki a döntő szót, hanem az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Előbbi szerv adhatja ki ugyanis egy-egy vakcinatípusra az alkalmazási engedélyt, míg az NNK vizsgálja meg egyenként a hazánkba érkezett gyártási tételeket. Föltehetjük a kérdést: ennyire nem látni a fától az erdőt?

2020. december 27-én megjelent „Erre használta fel Orbán a veszélyhelyzetet” című írásában Sándor már azt a tényt sem veszi jó néven, hogy számos új jogszabályt fogadott el, illetve módosított idén az Országgyűlés „fideszes kétharmada”, illetve ezek közül több – ahogy írja – „csak a hatalom érdekeit szolgálja”. A cikk egyik legerősebb megállapítása szerint: az iparűzési adót érintő új szabályozás „az önkormányzatok totális kifosztása”.

Ez pedig a kettős mérce problémájához vezet bennünket. Az egykori bírónő szívéhez közelebb álló ősbaloldali pártok voltak ugyanis azok, amelyek 2006 utáni kormányzati megszorításaikkal rendkívül nehéz helyzetbe hozták az önkormányzatokat, és a 2008-ban kirobbant gazdasági válság idején sem nyújtottak segítséget a településeknek, így azok jelentős része fokozatosan eladósodott. Ezzel szemben 2014 és 2019 között – prosperáló gazdasági körülmények közepette – mintegy 50 százalékkal növelni tudták iparűzésiadó-bevételeiket az önkormányzatok, és emellett számos település összesen 4000 milliárd forinthoz juthatott a Modern Városok Program keretében.

De abban is különbözik a mostani helyzet a 2006 és 2010 közöttitől, hogy a kormány ezúttal nem hagyja cserben a településvezetőket: a legalább 25 ezer lakosú városok önkormányzataival és a fővárosi kerületekkel külön is egyeztet, míg a kisebb települések esetében automatikusan kompenzálják a kieső iparűzési adót. Nos, ezek ám a makacs tények!

A probléma az, hogy Sándor például az iparűzési adónál nem a teljes közpolitikai folyamatot akarja figyelembe venni, hanem egy-egy részintézkedést értelmez a saját politikai logikájának megfelelő módon, és azt ráadásul igen elfogultan teszi; így szót sem ejt arról, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz ül az önkormányzatokkal, illetve kompenzációt biztosít majd az ügyben.

Az alapvető tények ignorálása e cikkekben – egy volt bírónő esetében – tágabban a szakmai etikai problémákkal is összefügg: nevezetesen a szélesebb közvélemény előtti felelősséggel, a jóra vagy rosszra irányuló alapvető szándékokkal és azzal, hogy az írásokban megfogalmazott egyes kijelentések, állásfoglalások sokak (általában a jogászszakmán kívüliek) hozzáállását, magatartását, gondolkodásmódját is befolyásolhatják egy-egy lényeges közéleti kérdésben. A jogászhátterű véleményformálóknál azt is figyelembe kell venni, hogy a (korábban) szakmát gyakorló személyek eddigi élete, személyisége, érzelmei – jellegzetes körülményként – sajnos torzítva, negatív irányba is befolyásolják a szakmai identitás későbbi alakulását és fejlődését.

Sándor Zsuzsa politikai elfogultsága, kettős mércéje és más ebből eredő érvelési hibái a véleménycikkekben – az azokban szereplő felszínes magyarázatokat, levezetéseket és végkövetkeztetéseket tekintve – olyan hamis elemeket is tartalmaznak, amelyek az egyes állítások vélt vagy valós részigazságaitól függetlenül is képesek érvényteleníteni az exbírónő állításait és üzenetét.

Miközben őmaga pár éve a józan ész és a jogi tudás elvesztését vetette egyik kollégája szemére, most azt kell látnunk, hogy Sándor Zsuzsa szakmai látszatú véleményközléseit általában a tárgyilagosság hiánya jellemzi, azok többnyire egy adott politikai oldal számára megfelelő, így részrehajló ítéleteket és álláspontokat fogalmaznak meg, mindezt pedig a szerző prekoncepciói, személyes ellenérzései vagy vonzalmai miatti befolyás alapozza meg.