A home office ideje alatt az internetet nézem.
Az életet.
Azt, ami kint, a szabad Nyugaton van, és azt, ami ránk is vár, ha nem leszünk észnél jövőre. Mert az ellenzék ezt a világot akarja elhozni közénk. Ezt a rémálmot. Ne legyenek illúzióink. A migránsbefogadástól kezdve az LMBTQ-tébolydáig, a totális gondolatrendőrségtől az önfelszámolásig. Ez mind a nyakunkba szakadna.

Kint ez már valóság.

Számtalan csoportban benne vagyok, a true metaltól a 60–70-es évekbeli autókon át a középkori érmékig. Figyelek, tapasztalatokat gyűjtök. S ha valamit látok, azt feljegyzem. Mint ahogy most is.
Nos, kint a lábcsókolgatás már mindennapos.

Az egyik nemzetközi szépségápolási csoportban (Curly Method Rejects – For Those Who Dare To Be Curly But Not CGM) botrány van. Egy fehér nő feltett egy posztot, amelyben illedelmesen megkérte a nem fehér nőket – people of color –, valamint az admint, hogy írják le a csoportszabályzatban, hogy ő mint fehér mely szavakat nem használhatja. Mert egyes kifejezések csakis a feketéknek járnak, azokat csakis ők használhatják. Azok az övék.
Ahogy egyes hajviseletek is csak az övék. Ha fehér ember hord olyat, és használ rá olyan kifejezést, az kulturális kisajátítás (cultural appropriation).

Tehát ez a fehér nő, mint fegyelmezett haladó, előre letérdel.
S mit kap érte?
Naná, hogy leköpik!

„Úgy tűnik, hogy az elnyomottak mindig kötelesek kedvesnek lenni, miközben elmagyarázzák, miért sértő valami. És azt mondom, személy szerint túl sok időt töltök azzal a közösségi médiában, hogy ingyen oktassam az embereket, hogy hogyan ne legyenek sértők. Elegem van, hogy magyarázgassam, miért bántó az, amit mondanak, és emiatt alig jut időm arra, hogy azzal foglalkozzak, amiért itt vagyok, mert az én felelősségem, hogy megtanítsam az embereknek, hogy ne legyenek rasszisták.”

Ő elnyomott. És fel sem merül benne, hogy az elnyomott hogyan is leckéztethetné meg az elnyomóját. És az elnyomó, ha tényleg az, miért törné kezét-lábát, hogy megfeleljen neki? Mint a honi „független sajtó”, amely azt harsogja, hogy be van tiltva, és üldözi a hatalom.
Nem, ez nem egy egyedi eset egy Facebook-csoportban. Ez egy össztársadalmi jelenség. Ez egy össztársadalmi kórtünet.

Nézem a képet.
Az a kép, amelyen az öntudatos POC ott szemben sámlira állva kukorékol, számomra – és kukoréktársai számára is – egy monitoron látszik. A monitor árammal működik.
Áram, szóval elektromosság. Luigi Galvani 1780-ban felfedezte, hogy ha két különböző fémet érint egy béka izmaihoz, akkor elektromos áram keletkezik. Alessandro Volta 1794-ben önálló kísérletekbe kezdett, s megállapította, hogy a Galvani-féle „állati elektromosság” nem az élő szervezet specifikus tulajdonsága.

De az elektromos árammal működtetett készülék csak akkor tudja eljuttatni a képet, ha előtte elkészül a fotó. Ja, igen. 1838-ban Louis-Jacques-Mandé Daguerre tökéletesítette Niépce eljárását. Ezüsttel bevont rézlemezt jódgőz fölé tartott, miáltal fényérzékeny ezüst-jodid keletkezett.
Természetesen ehhez kell egy számítógép is, kellett George Boole, Konrad Zuse és persze Neumann János munkássága.

Ahhoz, hogy a hokedlira állva ilyen jól kukorékoljon, kell egy telefon is (Alexander Graham Bell és Philipp Reis). Az a karóra is szép a csuklóján. És csini rajta a szemüveg meg a lakás, a fotelok, a bútorok, a ház, amelyben lakik, abban a lift, a lépcsők, a lépcsőház, az emeletek, az utca, a város. A város mint olyan, az autók az utcákon, a benzin, amivel mennek, a lámpák, a kirakatok, az üzletek, a hivatalok, a minisztérium, kórház, rendelő, étterem, pizzéria, drogéria, mozi-színház, múzeum és a festék, amivel a zebrát felfestették.

És persze a saját táskája, blézere, fehérneműje, körömlakkja, rúzsa, magas sarkú cipője, dezodorja, tisztasági betétje, az egész biztonságos élete.
Sőt még a Facebook meg az internet is kell, ami szintén nem az övé, még a harminc nap büntetés sem az övé, mert a tízes számrendszer is a miénk.

Igen. Az a haj meg az a bizonyos kifejezés az övé.
És őrjöng, hogy ő nem adja. Ne vegyék el tőle.
De a Rómeó és Júlia, a barokk festmények, a matematika, a zeneirodalom meg a szuperhősök világa, sőt a XVIII. századi kosztümös filmek közösek, ott ő kéri a helyét, sőt nemhogy közös, de ott mi már útban vagyunk. Onnan már túrna kifelé.