Kedves baloldali értelmiségi barátaim! Ha borzadva kérdezitek, mi lesz még, honnan uszulnak ránk új ordas eszmék, akkor kedves baloldali értelmiségi barátaim, nézzetek jól magatokba.
Valóban ezt akarjátok? Valóban ez még mind belefér?

Olyan büszkék vagytok arra, hogy bennetek lakozik a „minőség”, ti tudjátok, mi a „nívó”, az „ízlés”. Az erkölcs önjelölt papjaiként naponta ítélkeztek a közélet pöcegödre fölött, és most mégis hallgattok. Nem hallom a számonkérést, nem hallom az elhatárolódás jajkiáltásait, és mintha most attól is viszolyognátok, amiben a legjobbak vagytok, a tántoríthatatlan viszolygástól.
Legyűrtétek az undort, mert az undor is legyűrt titeket.

Lássunk csak át, ahogy Hans Castorp Madame Chauchat testén: hétfőn a parlamentben a maga kendőzetlen meztelenségében jelent meg a rasszizmus mérge, és ti nem szóltok egy szót sem.
A megváltozott Jakab Péter a következőket találta mondani a magyar miniszterelnöknek:

Mit is mond „magyarán” a virtigli náci? Azt mondja, hogy a fehérek felsőbbrendűek, feljebb vannak, mint a feketék és a sárgák. Ezt mondja, és mindenki tudja, mit jelentenek, és mit vonnak maguk után ezek a szörnyű mondatok. Egy szörnyállam iszonyata rág.
Csakhogy kedves baloldali értelmiségi barátaim, ezeket a szörnyű mondatokat nem ő mondja, hanem ti mondjátok. Azért hallgattok, mert rajta keresztül beszéltek. Ezek a ti szavaitok. Ez a ti értékrendetek. Ez ma a baloldali morál.

Elfogadtátok, hogy együtt kell élni a viszolygással, az undorral. Támogatjátok, hogy össze kell állni még velük is. Hazudtok – magatoknak is –, hogy ezek megváltoztak. A viszolygástól való viszolygásból szilárd politikai álláspont lett: voksolni fogtok a hazafias rasszizmusra.

Az őrült költő a hétvégén kihirdette a programot, kihirdette, hogy összeállt a „hazafias ellenzék”, ti is egy sorban álltok a virtigli nácikkal. Az ő gyűlöletük a ti uszulásotok. Az ő szavaik a ti szavaitok. Az ő moráljuk a ti morálotok.

Még van visszaút a szanatóriumból.