Beszélgetek egy illetővel. Nem tudok róla semmit. Pár perce akadtunk egymás útjába egy társaságban. A következőket mondja: Imádom a nose-punk-metal-rap-világzene ötvözetet.
Meghallom ezt a mondatot, s ezt gondolom.
- Balliberális. Ez a fickó tuti, hogy az.
Aztán, ahogy tovább beszélgetünk, mindez pár perc alatt ki is derül. Felsírja az összes szellemi tévelygést, és lelki kezelésre szoruló kórismét, amit a haladó sajtó tol 24 órában.

Az idegennek ad igazat alapból a hazaival szemben. A magyar nála csak egy gúnynév, ha van valamilyen rossz emberi tulajdonság – irigység, pontatlanság, valaki nem adja vissza a kölcsönkért CD-t, vagy leeszi a pólóját a KFC-ben, azt így mondja: „Tipikus magyar dolog”. Az önérdek képviselete nála fasizmus, a nemzet szaporodása nácizmus. Bármilyen közösségi kérdésről van szó, legyen az történelmi eset a múltban, vagy jelenkori, csakis az egyedi, saját nyavalyát látja, a nemzeti, közösségi érdeket sosem, Orbán rossz, Brüsszel jó, ha egy idegen kultúrához tartozó bűnt követ el, akkor azért tette, mert elnyomták, ha fehér, vagy magyar, akkor azért, mert ő olyan stb.

Na, és az egész ott kezdődik, azzal mentális torzulással, hogy nem tud mit kezdeni a határok kérdésével. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy ez idetartozik, az meg oda. Ez eddig tart, és itt kezdődik a másik.
A határ sehol nem kell. Nem csak délen, a migráns inváziós területen, hanem a férfi és nő között, a magyar és az idegen közt, a fehér és az afrikai közt, a festmény és paca közt, a zene és a zaj közt, társadalmilag hasznos, és élősködő közt.

Pedig a határ meghúzása a létezés feltétele. Úgy indul maga az élet, hogy kialakul a sejt, és a sejtfal. És, ha nincs határ, nincs választóvonal, nincs innentől odáig, akkor megszűnsz létezni.

Mihelyt egy élet világra jön, rögtön meghúzza a határokat, és megkeresi az ellenségeit. Legtöbbször keresni sem kell, az ellenség azonnal megtalál minket. Ezt a természetfilmekben látni döbbenetes és valósághű módon. Amikor az újszülött lényt világra jötte után tíz másodperccel már támadja az univerzum. Támadja a lét, a létezés. Az élet ilyenkor mindig döbbenetesen valósághű. Mi, városi emberek – nem akartam megsérteni a falusiakat, de az ember elsősorban önmagáról beszél – nagyon elszoktunk már a valóságtól. Távfűtés, orvosi ellátás, hideg-meleg víz, éjjel-nappali üzlet, polgári erkölcs és polgári törvénykönyv segít abban, hogy elszokjunk tőle, és elkényelmesedjünk. És mi bizony el is kényelmesedünk. A városi ember már nem tudná elvágni egy csirke nyakát, míg nagyanyáinknál ez még napi természetesség volt, az élet velejárója. S mivel ők még látták, hogy az élet harc, és a természet nem holmi jóságos anyuka, hát nem is vártak mást, és épp ezért életképesebbek voltak.

(Sokan nem értik, a civilizáció nem más, mint menekülés a természettől. Határkerítés felállítása. Az ember, mióta írott történelem létezik, azért harcol, hogy elszakadjon a természettől. A barlangban megrakott tűz, az ókori városok, a távfűtés és a modern fogpótlás nem más, mint eltávolodás a természettől, amely rohadtul nem jóságos, és nem kedves naplemente a tájban, ahol őzikék szaladgálnak és kis nyuszik. Nem, a természet az öregedés, a ráncok az arcon a tűző nap miatt, a kérges tenyér, az aszály, a lábgomba, és a villámcsapás.)

És mivel a liberális nem tud mit kezdeni a határokkal, épp ezért megvédeni sem tudja. De mivel a valóság mégiscsak felvillan itt-ott, így hát becsukja a szemét, hogy ne kelljen látnia.

Egyes amerikai egyetemeken van egy haladó szellemű agybaj, az un. safe-place. Magyar jelentése: biztonságos hely vagy zóna, ahová, ha valaki bevonul, ott tilos neki ellentmondani, bármit képvisel, mert az ellentétes vélemény „félelemkeltő”.
Sőt, ott az ellenkező vélemény szélsőséges.
A nemzeti oldal bizonyos szubkultúráiban meg van egy olyan divatos nézet, miszerint ne küldjük a gyereket iskolába, hanem csak az ige kell, meg a szeretet, és az iskolában a gyerek úgyis csak libsizmust kap, a nő meg csak maradjon otthon, és atyai szeretet tömje a fejébe a matematikát, meg az informatikát.
Ez valahol nem ugyanaz?

Micsoda marhaság! Az élet harc és a kölyköt ki kell küldeni a hülyék közé, mert kint a valóságban rengeteg van belőlük, és szokja csak meg. Legyen csak ellenálló. Tanuljon meg határokat húzni. Különben kikerül az életbe, felszáll egy buszra vagy villamosra, és fél óra múltán főbe lövi magát.
Örök tapasztalás. Az elmekórtani szélsőségek a végüknél összeérnek.