Kásler: Továbbra is maradjunk fegyelmezettek
888 - MTI
2021.02.06. 20:47
Az emberi erőforrások minisztere arra biztat mindenkit, hogy éljen a koronavírus elleni oltás lehetőségével, ezzel is védve szerettei, barátai, ismerősei és környezete egészségét.
Kásler Miklós szombaton a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt is kérte, hogy
továbbra is maradjunk fegyelmezettek, őrizzük meg az eddig, közösen elért eredményeinket. Fegyelmezettségünkön ugyanis egy, már több országban is tapasztalható, harmadik hullám megelőzése múlik”
- fogalmazott.
A miniszter kifejtette: a következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség türelemre és bölcsességre. A szigorú járványügyi korlátozások csaknem három hónapja védik, egyben szorítják szűk keretek közé az életet. Társas lényekként azonban a rendhagyó állapot az idő előrehaladtával mind jobban próbára teszi az embereket – tette hozzá.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az óvatlan, hirtelen nyitást, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával, elemi érdeke Magyarországnak elkerülni.
A kulcsszavak hazánkban éppen ezért az óvatosság és fokozatosság lesznek”
- hívta fel a figyelmet.
Elkötelezettek vagyunk az élet mielőbbi normalizálása mellett, de ez csak a megfelelő védettség kialakítása és egy kedvező járványügyi helyzet mellett lehetséges. Ebben a folyamatban fontos mérföldkőnek tekinthető, hogy immár zajlik a vakcinára regisztrálók oltása is”
- hangsúlyozta Kásler Miklós.
OLVASTAD MÁR?
MÉG TÖBBET SZERETNÉK