Szóval egy fickó mindennap fohászkodik a Teremtőhöz, hogy nyerjen a lottón. Ez így megy hónapokon keresztül, amikor egyszer leszól az Úr: Az isten szerelmére, legalább vegyél már egy lottószelvényt!

Nos, jó Ferenc élete során valahogy úgy szervezte dolgait, hogy neki nem kellett sem lottószelvény, sem fohász. Már csak azért sem, mert az Úr környékén biztos kiröhögték volna a tőről metszett kilincselő ateistát. Vagy csak lemondóan legyintettek volna, hogy Ferencnél már megint kígyóznak a kígyók...

Szóval Fletó az a csodagyerek, akinek semmi szüksége nem volt arra, hogy lottószelvényt vegyen, anélkül is megnyerte már élete főnyereményét.

Magáról azt mondja, hogy a politikába kerülése előtt már tehetős üzletember volt, tehát a vagyona nem a politikából származott, azt üzenve ezzel a világnak, hogy mások – hasonló helyzetben – bizony a politikából gazdagodtak meg. Nos, ha Orbánra gondol – kire is gondolhatna ilyenkor Fletó? –, akkor megint nagyon melléfogott. Orbán ugyanis nem gazdagodott meg. Bár már közel tizenöt évet töltött a miniszterelnöki székben, mégsincs budapesti és felcsúti ingatlanán kívül más vagyontárgya, sőt megtakarítása sincs. Havi fizetéséből és képviselői tiszteletdíjából tartja el népes családját.

Fletó persze szeret fiatalkori önmagáról mint zseniális üzletemberről beszélni, holott ezt az állítását semmi nem támasztja alá. A tények szerint a vagyongyarapodásához vezető sikerei csak a politikában és a politikához közeli párválasztása terén nyújtott teljesítményében érhetők tetten.

Még a rendszerváltozás előtt járunk, amikor a Fővárosi Tanács elnöke egy zuglói lakást ajándékozott a KISZ-utód Demisz alelnökének, Gyurcsánynak. Maguk kaptak ilyet? Csak úgy, puszira, hogy gondoskodjon a diktatúra hosszú távon való fenntartásáról? Ugye, nem. Milyen érdekes.

De eztán sem volt szüksége Ferencnek lottószelvényre vagy üzletemberi gondolatokra a további gazdagodáshoz. Bár még csak a harmincas évei elején járt, amikor sikerült neki valahogy összekaparni – valaki segítségével? – ötmillió forint önrészt, aminek fejében a Magyar Hitelbank főnyereménye ütötte a markát, hétszázmillió forint értékben. Véletlenül a bankban anyósa, a rossz emlékű kommunistavezér Apró Antal lánya, Apró Piroska volt az igazgatóság elnöke. Ez a honi privatizáció hőskorában volt, amikor Gyurcsány cége 705 millió forintért megvehette a mosonmagyaróvári timföldgyárat, a Motim Zrt.-t.

A vállalat működött is szépen, amihez az is hathatósan hozzájárult, hogy miközben a lakosság többszörös áram- és gázáremelést volt kénytelen elszenvedni, Gyurcsány Motimja személyre szabott kedvezménnyel jutott olcsóbb áramhoz. Ez is éppoly gusztusos manőver, mint maga Gyurcsány Ferenc. Aki a hatalommal soha nem a köz javát szolgálja, hanem visszaél vele, a maga javára kamatoztatva.

Az Altus végül 2016-ban adta el a Motimban lévő érdekeltségét kétmilliárd forintért. Gyurcsányék már akkor kivettek az Altusból 1,2 milliárdot, majd évről évre 2-300 milliót, szép lassan kiürítve a vállalkozás kasszáját. Vagyonnyilatkozatát szemlélve azután kiderült, hogy miközben az Altusból – kivont vagyonként – kivett kétmilliárd forintot, magánvagyona alig 198 millió forinttal gyarapodott. Szegény.

Nagy kérdés, mi lett a hiányzó 1,9 milliárd sorsa. Biztos sokba kerül a zsidótulajdonból konfiskált hatalmas szemlőhegyi villa fenntartása. Az sem lehetetlen ugyanakkor, hogy a Demokratikus Koalíció háza táján is magasak a kiadások...

Erre már csak azért is alappal gondolhatunk, mert 2015-ben az Altus vezette konzorcium komoly összeget, másfél milliárd forintnyi eurót nyert az unió pályázatán. Ennek nyilvános felemlegetése azonban úgy érintette az akkori cégvezető Dobrev Klárát, mint akinek a tyúkszemére léptek. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor 2015 májusában Strasbourgban tartott sajtótájékoztatóján ugyanis úgy fogalmazott: „ilyen pártfinanszírozási botrányt, mint amibe keverte magát az EU”, még nem látott. Hozzátette: „Üzleti megbízatásnak álcázott formában európai uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártcélokra is használja ezeket a forrásokat.” Az Altus ugyan első fokon pert nyert, ám a bíróság másodfokon teljes mértékben a magyar miniszterelnöknek adott igazat. Azaz amit Orbán Viktor állított, az igaz volt.

Ha pedig uniós pénzből megvannak a pártfinanszírozás forrásai, akkor a sokkal egyszerűbb saját forrásból miért ne lehetnének meg? Talán nem véletlen, hogy mostanra a DK lett az ellenzék legerősebb pártja. A politikához ugyanis pénz is kell, nagyon sok pénz.

Gyurcsányéknál viszont a pénz nem számít. Van belőle dögivel. Arra költik, amire akarják, meg amit a politikai érdekeik diktálnak. Talán éppen ennek leplezésére ordítoznak unásig a kormány lopásairól.

Régi bolsevista trükk: azzal vádolni az ellenfelet, amit valójában ők követnek el.

Láthatjuk tehát, hogy Gyurcsány nemhogy a politikussá válása előtt, sikeres „üzletemberként” alapozta meg a vagyonát, hanem ennek is éppen az ellenkezője az igaz.

Ha nem vált volna politikussá, akkor köszönőviszonyban sem lenne azokkal a milliárdokkal, amelyek fölött ma rendelkezik. Neki éppen a politikusi státusz jelentette a lottóötöst.

Nem szabadna megengedni neki és a mindenáron hatalomra vágyó moslékkoalíciónak, hogy saját további gazdagodása reményében még egyszer a tönk szélére sodorja az országot, mint tette 2010 előtt.

Semmit nem tanultak a hibáikból.

Látjuk jól, mit művelnek Gyurcsány emberei a fővárosban. Naná, hogy a budapestiek érdekében...