Próbáltam utánakeresni, vajon mit mondott Jakab Péter akkor, amikor jelenlegi posztkommunista elvbarátai éppen azért rendeztek hatalmas dzsemborit a Kossuth téren, mert új tulajdonoshoz került az a Népszabadság napilap, amelynek jelentős tulajdonrészét egyébként néhány hónappal korábban adta el – kizárólag a függetlenség jegyében – az MSZP. Merthogy az övék volt, de inkább a lapot hagyták veszni, semmint a székházát. Mondjuk ezek a tények már akkor is ellentmondtak a nagy sajtószabadság-féltésnek, főleg azok körében, akik néhány évvel korábban még csendben lapultak, amikor a Fidesznek kellett értékesítenie a Napi Magyarországot, mert valamiért a Horn-kormány nem látta el a lapot elég állami hirdetéssel. Akkor valahogy nem lett központi kérdés a szabad szó védelme.

De mindegy is, hiszen nem találtam semmit Jakab Pétertől. Egyetlen szót sem. Persze lehet, hogy azért, mert akkor ő még igen kis fiúcska volt a párton belül, szóvivőként, de még a Jobbik balra kormányzását elindító Vona sem állt ki az MSZMP egykori lapja mellett. Akkor még tökösebbek voltak.

De hát ilyen ez az arculatvesztés. Ilyen az, amikor annyira keresed a barátokat a boldogulás érdekében, hogy már azt is elfelejted, ki volt az ellenség. Itt tart ma a Jobbik. A demagóg szónok vezette egykori nemzeti párt roncsait alkotók ma már tényleg nem tudják, kivel vannak, ha egy, a legnagyobb O1G-zés időszakában legendássá vált habzó szájú DK-kommandóst néznek Fidesz-szavazónak. Sőt: vele kampányolnak Orbán ellen.

Régóta figyelem, mennyire elvtelen, kontraproduktív szövetségi politikával akar felszínen maradni a Jobbik, azt sem veszik észre, hogy nagyjából olyanok, mint az ingoványba süllyedő ember, aki minél jobban akar kikecmeregni, annál mélyebbre merül a trutymóban. Jakabék kapnak fűhöz-fához, Simicskához, Fegyőrhöz, ad absurdum Kunhalmihoz vagy Gyurcsányhoz, de az arculatát vesztett párt elmerülése a politikai süllyesztőben már jó ideje borítékolható. Csak a dátuma kérdéses...

Ilyenformán viszont akár el is nézhetjük nekik, hogy már azt sem tudják, ki a fideszes, ki a gyurcsányista vagy a kommunista. Hiszen csak abban mérik a politikai elveket, hogy melyik hátra felkapaszkodva lehet eljutni a hatalom megszerzéséig. Az agresszív jobbikos kommunikációt megvalósító Jakab Péter pedig, szegény, nem tehet mást, mint hogy a követketkező plenáris ülésen bemegy a Parlamentbe, és akkor talán megint képes lesz a parlamenti patkó koordinátáit felhasználva beháromszögelni magát, és nem felejti el, hogy kik mellé álltak, kik ellenében.

Ebben az is sokat fog segíteni, ha megnézi, hogy a széke a hőzöngők vagy a szavazók érdekeit képviselő politikusok padsorai között található-e. De mivel láthatóan komoly gond van most a jobbikosok helyzetmeghatározásával, szeretnénk segíteni:

„Kedves Péter, az a bársonyszék, amelybe néhány hónapja olyan önelégült, bár erősen bárgyú vigyorral belehelyezte néppárti tomporát, az nem az Öné, hanem a kormányfőé. Az Öné ott van Gyurcsány, Tóth Bertalan, Kunhalmi és a többi ellenzéki pártelnök széke környékén. Úgyhogy talán nem annyira érdemes az ő szavazóikból hülyét csinálni a neten!”