Rengeteg tényező van hatással egy olyan komplex folyamatra, mint az amerikai elnökválasztás. Mint azt korábban láttuk, a fősodorba tartozó sajtó komolyan beleszólhat az eseményekbe, sőt, akár olyan helyzet is kialakulhat, melyben a fősodor részrehajlása komolyan megkérdőjelezi a választás tisztaságát is. Persze a szólásszabadság nem állít olyan követelményt sajtóorgánumokkal szemben, hogy azok kiegyensúlyozottak legyenek. A közösségi média esetében azonban már más a hagyományos elvárás. A társadalom azt várja, várná el tőlük, hogy világnézeti részrehajlás nélkül minden felhasználó elmondhassa azt, amit gondol. Más szóval a politikai cenzúra hiányát. Idén a tech-óriások látványosan szembe mentek ezzel a várakozással, így az amerikai választási folyamat aktív szereplőjévé váltak Joe Biden oldalán. Ezzel nem csak az amerikai választás tisztaságát tették megkérdőjelezhetővé, de elképzelhető, hogy saját jövőjüket is.

Elöljáróban szögezzük le, hogy senki nem kérdőjelezi meg a közösségi hálók jogát, sőt kötelességét, hogy moderálják a felületükön megjelenő tartalmakat. Világos, hogy kötelesek eltávolítani az olyan elemeket, melyek önmagukban megvalósítanak valamilyen bűncselekményt: így például törölniük kell a pedofília minden megnyilvánulását. Megtehetik azt is, hogy nem engedik a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések használatát, vagy az altesti humort. Viszont politikai és világnézeti alapú cenzúrát nem szabadna alkalmazniuk. Legalábbis ez volt a konszenzus a közelmúltig.

Erős állítás az, hogy a tech-óriások Joe Biden oldalán aktívan beavatkoztak a választásokba, így ezt annak ellenére is igazolni kell konkrét példákkal, hogy valószínűleg minden olvasó több esetre is emlékszik. Vegyük most két kiszivárogtatás történetét: egyet, mely Donald Trump ellen szólt, és egyet, mely Joe Bident támadta.

2020. szeptember 27-én megjelent egy nagyszabású cikk a liberális írott sajtó zászlóshajójának számító The New York Times hasábjain, melyben Trump elnök adóbevallásait vizsgálták több évre visszamenőleg. Világos, hogy az írást szándékosan időzítették a választási kampány hajrájára. A cikk több olyan információt is tartalmazott, mely káros volt az elnökre vonatkozóan, a teljesség igénye nélkül: volt olyan év, amikor mindössze 750 dollár szövetségi adót fizetett, és jelentős adósságokat halmozott fel. A Trump-kampány vitatta a cikkben szereplő adatok pontosságát. A The New York Times nem volt hajlandó megnevezni a forrásait, de annyit leírtak, hogy ezek azok az adóbevallások, melyeket Trump az adóhivatal felé benyújtott. Egyértelmű, hogy vagy az adóhivatal részéről, vagy pedig az elnök üzleti szervezete felől történt meg a kiszivárogtatás, valószínűleg jogellenes módon.

2020. október 14-én, szintén szándékosan a választás finisére időzítve, a New York Post megjelentetett egy leleplező cikket Hunter Biden, Joe Biden fia ukrajnai és kínai, erősen korrupciógyanús ügyleteivel kapcsolatban. Az ügyekben a demokrata elnökjelölt is súlyosan érintett volt, mivel több, a Post birtokába jutott email tanúsága szerint személyesen felügyelte fia üzleti tevékenységét, és pénzügyi hasznot is húzott belőlük. A Biden-kampány a cikk tartalmi elemeit soha nem cáfolta, és az ügyet – alaptalanul – orosz ihletésű lejáratókampánynak nevezte. A Post cikkének forrása egy laptop, melyet Hunter Biden egy számítógépszervízben javításra leadott, majd nem ment érte.

A két ügy közötti párhuzam szemmel látható: a politikai cél azonos, bár ellentétes irányú. A forrás mindkét esetben megkérdőjelezhető. A két kampány reakciója is hasonló volt, ugyanis egyik elnökjelölt sem cáfolta a kiszivárgott dokumentumok eredetiségét, pusztán a politikai hatást igyekeztek csökkenteni ködös kommunikációval. Mégis, a tech-óriások reakciója a két ügyre merőben különböző volt. A Times – Trump elnök újraválasztási esélyeire igen hátrányos hatású – cikkét gond nélkül lehetett megosztani a Twitteren és a Facebookon. A Google keresés automatikus kitöltési segédje lelkesen ajánlotta fel (és ajánlja fel még ma is) a „Trump tax return” keresési javaslatot.

Azonban túlzás nélkül állíthatjuk, elszabadult a pokol, amikor a Post publikálta saját írását. A Twitter azonnal elvette az újság hozzáférését saját fiókjához, az első órákban válogatás nélkül blokkolt olyan felhasználókat, akik meg merték osztani a Post azon bejegyzését, mely az ominózus cikkre mutatott. Majd, miután ez utóbbi gyakorlat fentarthatatlanná vált a felhasználók tömeges letiltása miatt, elkezdték magát a hivatkozást tiltani, a nyilvános felületen, és a privát üzenetes rendszerükben is. Mindezt azzal magyarázták, hogy a cikk olyan „kiszivárogtatáson” alapul, ahol felmerül a jogsértés gyanúja. Lássuk be, ez semmiben nem különbözik a Times-féle cikktől. Talán csak annyiban, hogy ott egész biztosan kérdéses törvényességű kiszivárogtatásról van szó, míg Hunter Biden „ott felejtett” laptopja esetében a „kiszivárogtatás” szó fogalmi kereteit némileg feszegetni kell, hogy ebbe a kategóriába beleférjen. A Facebook csak egy picit volt kevésbé radikális, annyiban, amennyiben a felhasználók tömeges letiltását mellőzve azonnal magát a cikkre mutató linket kezdett cenzúrázni, mind nyilvános, mind privát felületein. Ők bejelentették, hogy „független tény-ellenőröket” kértek fel a botrány valóságtartalmának a vizsgálatára, mielőtt engednék a Biden-ügy tömeges terjedését a Facebookon. Még ma sem tudni, mire jutottak Zuckerberg „tény-ellenőrei”, pedig a választásnak jó ideje vége. Azonban az biztos, hogy a Times cikk kapcsán a Facebook nem érezte szükségesnek lassítani az ügy terjedését mindaddig, amíg bebizonyosodik annak valóságtartalma. A Google keresés automatikus kitöltési segédje pedig, még akkor sem gondolja, hogy a „Hunter Biden” kifejezést akár a „laptop” szó is követhetné, ha már odáig eljutottunk a gépelésben, hogy „Hunter Biden lap...”.

A fenti jelenség természetesen csupán egy a számtalan esetből, melyet amerikai felhasználók tapasztaltak idén. Ez a példa szemléletesen, vitán felül demonstrálja azt, hogy a tech-óriások szándékosan beavatkoztak az amerikai elnökválasztás menetébe Joe Biden oldalán. Amikor 2016-ban nem szóltak bele a választás menetébe, a közösségi hálókon Donald Trump igen hatékony kampányt tudott folytatni. Hiába jártak el akkor etikusan, Hillary Clinton követői rengeteg kritikát zúdítottak akkor rájuk. Számtalan cikk, tanulmány és könyv született már arról, hogy milyen veszélyt jelent a képviseleti demokrácia intézményeire nézve az, ha a közösségi hálók bevetik hatalmas befolyásukat egyik, vagy másik jelölt oldalán. Azok, akik lelkesen üdvözölték a techszektor cenzúráját ebben a konkrét esetben – és sokan vannak ilyenek – biztosak lehetnek abban, hogy a jövőben lesz okuk felháborodni ugyanezen a jelenségen, amikor ugyanezek a cégek majd az általuk támogatott jelölt ellen fordulnak.

Ugyanakkor árt mindez a maguknak a tech cégeknek is. Rövid távon az jelenthet problémát, hogy Donald Trump szavazóbázisa – több, mint 73 millió amerikai – elveszítette a bizalmát bennük. Ez kihívók felemelkedéséhez is vezethet, mint ahogy a Parler nevű Twitter-klón esetében már ma is látszik. Csak a választást követő 5 napban több, mint egymillióan töltötték le az alkalmazást, mely Twitter-élményt kínál, Twitter-cenzúra nélkül. Jelenleg a Parler felhasználóinak számát 10 millióra teszik. Középtávon is bajba kerülhetnek a tech-óriások, hiszen nem csak a republikánus választókat, de a republikánus párt politikusait is magukra haragították. A cégek tevékenységét jelentősen megkönnyíti az iparágat szabályozó 1996-os törvény 230-as cikkelye. Ez lényegében kimondja, hogy a közösségi hálók nem számítanak kiadónak, így nem felelnek oly mértékben a felületeiken megjelenő tartalmakért, mint a kiadók, akiket például hitelrontási ügyekben lehet perelni. Ha egy jövőbeli republikánus többség visszavonná a 230-ik cikkelyt, a tech-óriások jelenlegi működése fenntarthatatlanná válna, és magánjogi perek tömkelege zúdulna rájuk.

Hogy miért vállalták fel mégis azt, hogy nyíltan beleszóljanak a választás folyamatába? Nehéz ezt megmondani, de talán csak annyi a magyarázat, hogy az évek alatt kialakított vállalati kultúra oly mértékben balra húz, hogy Zuckerbergék nem mertek szembe menni saját alkalmazottaik elvárásaival. Talán elhitték a médiából áradó propagandát, mely Trump elnököt szörnyetegnek állította be. Vagy úgy vélték, hogy már korábban túl messzire mentek, és egy esetleges republikánus győzelem esetén előbb kerül visszavonásra a fent említett 230-ik cikkely, mintha a demokratákat segítik győzelemhez. Akárhogy is történt, lépésükkel hozzájárultak az amerikai választások tisztaságába vetett hit megingásához, és olyan lavinát indíthattak be, ami akár az amerikai demokrácia egészét maga alá temetheti.

(A cikksorozat 1. részét itt lehet megtekinteni)