Fegyveresek visszafoglaltak egy etióp várost, és lelőttek egy katonai repülőgépet
2020.11.30. 08:15
Debrecion Gebremikael szöveges üzenetben jelentette be az akciókat, a hírügynökség pedig ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a bejelentést nehéz ellenőrizni, mert azt követően, hogy a TPLF az etiópiai kormány ellen fordult, a front székhelyének számító észak-etiópiai Tigré tartományban blokkolták az internetet és a telefonvonalakat.
A bejelentést Addisz-Abeba nem kommentálta, de Abij Ahmed miniszterelnök szombaton azt közölte, hogy a hadsereg elfoglalta a tartomány székhelyét, Mekelét, és ezzel véget ért a lázadók elleni katonai művelet. Gebremikael már előző nap is hangoztatta: folytatják a harcot a kormánycsapatok ellen. Több diplomata szintén arra figyelmeztetett, hogy a kormányerők gyors győzelme vélhetően nem jelenti a harcok végét.
Az etióp hadsereg szombaton tüzérséggel támadta Mekelét, ahol a fegyveres konfliktus kitörése előtt mintegy 500 ezren éltek, de az összetűzések kezdete óta több tízezren elmenekültek.
A több mint ötmillió lakosú tartományt a TPLF november elején vonta ellenőrzés alá. A lázadók katonai létesítményeket támadtak meg, és tüzérségi fegyvereket, valamint más hadifelszereléseket zsákmányoltak a hadseregtől. A kormány válaszul fél évre rendkívüli állapotot hirdetett ki a térségben, és hadműveletet indított.
A felkelők évtizedekig meghatározó szerepet töltöttek be az ország politikai életében, Abij Ahmed 2018-as megválasztásakor léptek ki az etiópiai kormánykoalícióból. Noha Etiópiában az augusztusra tervezett választásokat a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, Tigré tartományban szeptemberben – dacolva a központi hatalom akaratával – helyhatósági választásokat tartottak, amelyeken a többség a tavaly Nobel-békedíjjal kitüntetett Abij Ahmed kormánya ellen szavazott.