Gyarlók vagyunk, na.

The Mandalorian. Azt nézem. A második évad első részében elhangzik egy mondat. „A hatalom nem szereti a vákuumot.” Ez egy kulcsmondat. S rögtön eszembe jut az osztrák kancellár kijelentése, amit a terror után hangzott el: „Nem a keresztények és a muszlimok, hanem a civilizáció és a barbárság küzdelmét látjuk.”

De, kedves Kurtz úr. A kereszténység és az iszlám harcát látjuk. Mert a vallás egy hatalmi ág, és jelenleg a kereszténység Európában – a saját földjén -, kettős szorításban szenved. Mint Mátyás, amikor a török ellen harcolt délen, és közben a germán ellen nyugaton.

A kereszténységet szorítja egyrészről az ateizmus, pontosabban a szélsőliberálizmus, mely nem arról szól, hogy valaki nem hívő, hanem arról, hogy el akarja törölni. Másrészről szorítja az iszlám. Az külön pikantéria, hogy ha az iszlám győz, azonnal felszámolja a szélsőliberalizmust is, azt, amelyik segítette őt hatalomra kerülni.

Mert a hatalom nem szereti a vákuumot. Az üres létkamrákat mindig kitölti valami.

Ez a valóság.

És eközben Európa – és a kancellár úr is – a mesék világában hisz. „Nem a keresztények és a muszlimok, hanem a civilizáció és a barbárság küzdelmét látjuk.” Igen, persze, meg a nagybetűs ember.

Az emberek ma nem nőnek fel, s mint a gyerekek, egész életüket egyfajta reménykedő várakozással töltik.

Majd ha vége a nyári szünidőnek. Majd ha leérettségizem. Majd, ha leadok pár kilót. Majd, ha megnő a hajam. Majd, ha elmúlnak a pattanásaim. Majd, ha téli szünet lesz. Majd, ha nyári szünet. Majd ha kicsöngettek, és jön a hosszú szünet, akkor odamegyek ahhoz a lányhoz, aki eggyel alattunk jár, és elkérem a töri atlaszát. Majd, ha…

Majd, ha leváltjuk a kormányt. Majd, ha beléptünk az unióba. Majd, ha euróval fizetünk. Majd, ha beköszönt a világbéke. Majd, ha kevesebb lesz a gyűlölködés. Majd, ha tolerancia, alapjövedelem, a melegek házasodhatnak, majd ha a miniszterelnök nő lesz, majd ha minden miniszter nő lesz, majd ha minden miniszter fekete nő lesz, majd, ha… . Na, majd onnantól minden más lesz.

Az emberek várakoznak valaminek az eljövetelére. Pedig nem változik soha semmi. Legfőképp az emberi természet. Azért kell ismerni a történelmet, és az életet. Nem véletlen, hogy nem akarják a haladó utópiában, hogy a történelmet ismerd, meg az életet se. Nem véletlen írják át a több száz éves regényeket, nem véletlenül neveznek át festményeket, zeneműveket, nem véletlen tüntetnek el a múzeumból tárgyakat. Ezek mind emlékeztetnek a valóságra, emlékeztetnek az emberre, s az örök emberi természetre, ami nem változik.

„Majd, ha megváltozik az emberi természet”. Talán így lehetne tömören összefoglalni mindazt a sok beteges ostobaságot, amire a haladó ideológiák épülnek. Mert ahhoz, hogy ezek működőképesek legyenek, az embernek kéne megváltozni. Ami lehetetlen.

Ha ezt a mai agymosott, kondicionált, politikailag korrektséggel kordában tartott, terrorizált és megfélemlített fehér társadalmat magára hagynánk, lekapcsolnánk a haladó média agymosásáról, kikapcsolnánk az infúziót, pár év alatt minden visszaállna a régi kerékvágásba. Mint amikor Theoden király agyából kiűzték a mérget, és pár perc alatt talpra állt.

De a haladó világnapi szinten benne van az ember agyában, és nem engedi felnőni.

Gyerekek maradunk. A felnőtt tudja, hogy az élet harc, a gyerek a mesében bízik.

S ami a legszörnyűbb, hogy a mai ember gyerek marad abban, amiben nem kéne, de felnőtt olyan értelemben, amiben pedig nem ártana kissé gyereknek maradni.

Egy mai férfi nem mer vasútmodelles vagy dínós pizsamát hordani, mert az „gyerekes”. Nem mer szabadon odaguggolni egy kutya mellé a sétatéren, megvakargatni az állát, és gügyögni. „Jaj, de édi”. Mert az gyerekes. És hát ő felnőtt.

De várja a csodát az alapjövedelemtől, a fajok-nemek-bőrszínek közti egyenlőségtől, meg a korlátok ledöntésétől, holott fel kéne végre nőni gyerekek.

A mai ember várja azt a valamit, s nem veszi észre – mivel nem érti, s nem tanulmányozza a történelmet -, hogy már voltaképp minden eljött, és nem változott semmi.