Az anya nő, az apa férfi. Ott van feketén-fehéren az Alaptörvényben. Azt gondolnánk, ez egyértelmű, odaírhatnánk mellé azt is: az ég kék, a fű zöld. És nem, nem mindenkinek: zúgolódás, felháborodás kíséri azt a mondatot, amely talán már egy bölcsisnek is evidencia. Merthogy ez kirekesztés és elnyomás, és ilyet csak diktatúrákban szoktak. Mert szerintük az anya absztrakt fogalom, sőt, valójában egy érzés, az állam meg ne mondja már, hogy mit kell érteni ez alatt.

Alapértelmezésekre szükség van, különben elveszünk a világban. Ha nincsenek definíciók, vagy ha azokat bárhogyan lehet értelmezni, akkor káosz van. Ha az anyát meg az apát többféleképpen lehet értelmezni, akkor bármit. Holnaptól bárki úgy értelmezheti a munkaidő fogalmát, hogy felkel délben, elmegy megnézni az elefántot az állatkertben, és ezért fizetés is jár. Vagy a szabályokat, a törvényeket is át lehet értelmezni, hiszen minden szónak azt az értelmezést adhatjuk, ami épp tetszik.

De amikor a jogállamiságról van szó, az más. A zúgolódóknak az nem absztrakt fogalom, az egyértelműen az, amit Brüsszel annak mond.

Ha Brüsszel mondja, akkor nincs jogállamiság Magyarországon, és ez, ugye, objektív, mert Brüsszel azért mégiscsak jobban tisztában van ezzel a fogalommal, mint mi. Persze, mert Brüsszel találta ki. Ma így definiálja, holnap úgy. A lényeg, hogy nálunk ne legyen. De ez teljesen rendben van, ez nem diktatúra meg önhatalmúság. Nőnek nevezni az anyát viszont az.