Még az olimpiát, a stadionépítést, a focipálya-építéseket folyamatosan támadó ellenzék is örvendett, legalábbis a politikusaik a mérkőzés után ezt mondták. És persze politikusként az ember sok mindent átpolitizál, de a szerdai győzelemnek politikai jelentősége is van. A szerdai nap visszaigazolta az elmúlt tíz év sportpolitikáját, ha úgy tetszik, a kormányzati politikát, ha úgy tetszik, Orbán Viktor sportpolitikáját. Egy évtizeden keresztül támadtak bennünket, fideszeseket, hogy minek épülnek sportlétesítmények, és újra és újra el kell mondanunk a szülőknek, nagyszülőknek, hogy a megújult létesítmények, a kulturált körülmények, a megfelelő felszerelés, infrastruktúra nem csak úgy lett magától, hanem tíz év kemény munkája van mögötte, egy olyan abnormális helyzetben, amikor a baloldal nyíltan politikai témává tette a sportot, különösen a labdarúgást. Az is megér egy misét persze, hogy miközben Magyarországhoz hasonlóan több országban (pl. Izlandon) sok pénzt invesztálnak sportlétesítmények, stadionok, focipályák építésébe, sehol nem politikai téma a sport, pláne nem stadion versus egészségügy (lélegeztetőgép) kommunikációs panelként.

És most, hogy a Momentum nem tud aláírást gyűjteni a budapesti sportesemények ellen, talán politikusaik közül sokan gyakorló szülőként is szembesülnek azzal, mit jelent, amikor gyermekek ezrei színvonalas sportlétesítményekben, európai körülmények között sportolhatnak, és a gyermekek példaképei Magyarországra jönnek, és szép stadionokban játszanak.
És miközben a magyarországi politikai erőtérben a 88. percig sok volt a kárörvendő, politikai akcióra készülő szerencselovag, a határokon túl soha nem látott egység alakult ki a nemzeti csapat mögött. Torontótól Marosvásárhelyig, Szabadkától Kassán át Beregszászig magyarok milliói örvendtek a sikernek, nagyon büszkék voltak magyarságukra, és piros-fehér-zöldbe borították a közösségi médiát.

Egy ilyen helyzetben tudatosítani kell mindenkiben, szurkolóban, labdarúgóban, újságíróban, hogy nem egy ország, hanem egy nemzet, 15 millió magyar szíve dobban a csapatért. Ahogy olimpikonjaink közül többen többször elmondták, hogy 15 millió magyar támogatását érezték az utolsó méteren, ami pluszerőt adott, ez minden sportban, de különösen a fociban igaz.

A magyarországi média egy része sokat tett azért az elmúlt években, hogy kiderüljön, Ártándon túl is vannak magyarok, akik a magyar csapatnak szurkolnak, és bemutatták, hogy sok Magyarországért küzdő sportoló – például a labdarúgó Könyves Norbert – a Vajdaságban született. A jobboldali sajtó romániai csapatnak nevezi – román csapat helyett – a székelyekből álló hokiválogatottat, de még mindig rendszeresen visszatér az országdimenzió a nemzeti dimenzió helyett. Ezért nem értem azt a felmérést, amely a nézőket csak az anyaországon belül számolta össze, és nem vett tudomást arról, hogy százezrek nézték az interneten keresztül a határon túl is a mérkőzést. De a híradásokban is több esetben egy ország sikeréről tudósítanak, az „egy ország szurkolt nekik”, „egész Magyarország ünnepelt” formulát használják. Persze az ország is (lehet, hogy néhány baloldali megélhetési politikus nem, de ezt hagyjuk), de a nemzet is.

Ezúton is felhívással fordulok minden magyarhoz, hogy tudatosítsuk egymásban, minden magyarban, hogy egy nemzet áll a magyar sportoló, különösen a magyar labdarúgó-válogatott mögött. A gyakran használt „gyerünk, gyerekek, egy ország veletek” formulát javasolom a „gyerünk, gyerekek, egy nemzet veletek” formulára cserélni, a sportot Magyarországon nemzeti dimenzióban lehet és kell értelmezni. Az elmúlt években közös állampolgárságban is megvalósult egységes nemzettudat további erősítését érhetjük el, ha a kommunikációban is befogadjuk a határon túli magyar szurkolók támogatását. Mi, magyarok egy olyan nemzet vagyunk, hogy nemcsak egy ország, hanem a világ sok országában élő magyarok szurkolását is érezhetjük. Tegyünk azért, hogy ez megmaradjon.

A magyar sportoló, a magyar csapat mögött a magyar nemzet áll.