Megdöbbentő, szörnyű és felfoghatatlan, ami Párizs külvárosában történt. Péntek délután Conflans-Saint-Honorieban a nyílt utcán lefejeztek egy tanárt. Még egyszer! Délután, egy utca közepén fogta magát egy barom(!) és levágta egy francia ember fejét. A terroristát a rendőrség – miután őket is megtámadta – lelőtte. Egy francia lap értesülése szerint az elkövető robbanómellényt viselt és hatalmas meglepetés lesz, amit írok, de a gyilkolás közben azt ordította, hogy

Mi volt a tanár bűne? Az, hogy az egyébként rendkívül nyitott, liberális és elfogadó Franciaországban megmutatta a diákjainak azt is, hogy esetleg lehet kritikusabbnak lenni az iszlamizációval szemben. A szabad véleménynyilvánítást a tanulóknak a Charlie Hebdo Mohamed karikatúráján keresztül szemléltette. Az említett tanórát követően a muszlim szülők megfenyegették a tanárt, aki ezt jelezte a rendőrségnek. A francia szervek azonban nem tudták megvédeni. Életével fizetett azért, mert megtanította a diákoknak, hogy a vélemények lehetnek sokszínűek.

Az elmúlt pár évben ez már több mint a harmincadik terrortámadás, amelyet muszlim elkövető hajtott végre Franciaországban.

2015 januárjában a már említett Charlie Hebdo elleni támadás során 17 embert végeztek ki muszlimok bestiális kegyetlenséggel.

2015 novemberében egy összehangolt terrorakcióval 130 franciát öltek meg éttermek, koncerttermekben és a nemzeti stadionban.

És ez csak Franciaország. Egész Európát tekintve sokkal durvább a kép.

A lefejezés megdöbbentett. Az arab terroristák bevett módszere ugyan a robbantás mellett, de mégis fel tud kavarni, hogy Franciaország szívében fényes nappal levágják valakinek a fejét. Micsoda beteg világban élünk? Mármint nem mi szerencsére, hanem ők, a franciák.

A hír olvasása után azonnal eszembe jutott egy “remekmű” még a 2015-ös évből, ezzel a címmel: “Az a baj, hogy továbbmennek”. A betűhalmaz egy bizonyos Bede Márton nevű embertől származik, aki annak a lapnak dolgozik, akik még a mai napon is komolyan gondolják, amit 5 éve is gondoltak a bevándorlást tekintve. Néhány elem az értekezésből:

“Ezért azt szeretném, hogy Magyarországon ne csak átutazzon több százezer menekült, hanem itt is akarjanak maradni, és mi tárt karokkal fogadjuk őket.”

2015-öt írunk a bevándorlási válság csúcspontját, amikor hazánkat lerohanták a többnyire muszlim idegenek. Az alkotó kitér a magyar demográfiai helyzetre is, ami szerinte katasztrofális állapotban van. A megértő újságíró a népesedési kérdés esetén hallani sem akar a külhoni magyarságról.

“A rendszerváltás környékén még sok határon túli magyar látta a boldogulás lehetőségét Magyarországon. Erdélyből, Felvidékről és Kárpátaljáról a reménytelenség, a Délvidékről a szerb katonai behívó és a háború elől menekültek el sokan. Ma már Szlovákia, Románia, de talán Szerbia sem olyan reménytelen hely, hogy érdemes legyen onnét mindent feladva elindulni az ismeretlenbe. Ukrajna az, de a körülbelül 150 000, idős, a magyarországi átlagnál is rosszabbul képzett magyar, aki még mindig Kárpátalján él, akkor sem lendítene sokat a magyar demográfiai és gazdasági mutatókon, ha egy emberként költöznének át a határon.”

Hm. Érdekes. Az szerző valószínűleg még soha az életében nem járt egyetlen külhoni területen sem, sőt vélhetően határtúri magyarral sem beszélgetett. A lényeg! Szlovákia, Románia, Szerbia jobb hely, mint Magyarország. Nem érdemes eljönni onnan. Ukrajna pedig, ugyan rosszabb hely, de az ottani magyarok “rosszul képzettek”, tehát semmi értelme, hogy idejöjjenek – a kitűnő gondolkodású tollforgató szerint.

Bezzeg az agysebész bevándorlók!

“A menekültek között sokan fiatalok, jól képzettek és nagyon motiváltak, tehát pont olyanok, amilyen munkaerőre a például Mercedeseket is gyártó cégnek szüksége van.”

Nyilvánvaló, hogy ez az 5 évvel ezelőtti agymenés már akkor is baromság volt, de 2020-re kiderült, hogy teljes tévút, amiről álmodozott a libsi üzenőfüzet munkatársa. Az integráció mindenhol megbukott, a bevándorlók megérkezésével az összes Nyugat-európai országban emelkedett a bűncselekmények száma. A migráció jót aligha eredményezett.

Soha nem késő bocsánatot kérni a leírt szavaink miatt.