A Netflix augusztusban jelentette meg az egykori francia labdarúgó életét és pályáját felelevenítő „Anelka, a meg nem értett” című dokumentumfilmjét, melyben Thierry Henry, Anelka volt csapattársa is megszólalt, elmondva: „Számomra különbség mutatkozik abban, amit az emberek gondolnak Nicóról, és amit Nico magáról.” A filmben az immár 41 éves exfocista, akinek szülei 1974-ben Franciaország egyik tengerentúli területéről, a karib-tengeri Martinique-ből érkeztek Európába, visszaemlékezett zajos botrányokkal és nagyszerű sikerekkel tarkított futballéveire.

Nicolas Anelka a francia nemzeti válogatott tagjaként, az Arsenal egykori támadójaként számos sikert könyvelhetett el pályája során. Játékosként többek között nyert Európa-bajnokságot, Bajnokok Ligáját, két klubbal is Premier League-et, valamint az angol kupát, illetve szuperkupát is többször elhódította. Ellentmondásos személyisége is hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül kizárták a francia válogatottból, és a West Bromwich Albion angol csapat is elbocsátotta. Ügyek, bojkottok, eltiltások, tiltakozások övezték eredményes sportpályafutását.

Anelka alig tizenhét esztendős volt, amikor 1997-ben az Arsene Wenger irányította Arsenal leigazolta Angliába. Nemzetközi szárnypróbálgatásai egyből hozták a sikereket, így az 1997–98-as szezonban szerepe volt abban, hogy a csapat megnyerte a Premier League-et és az FA-kupát is. Ebben közrejátszott a Wengerrel való jó kapcsolata, ami ösztönözte Anelkát. Erről azt vallja a visszatekintésben: „Úgy éreztem, Arsene végig ott van mellettem. Ennek tudatában mindent beleadok.”

Az ifjú Anelka karrierje gyorsan ívelt fölfelé, 1999-ben, alig húszévesen – 22,3 millió fontért – vette meg őt a legendás spanyol klub, a Real Madrid. Ahogy a filmben fogalmaz, akkor értette meg a sztárság lényegét, amikor a Real csapatának tagja lett. „És utáltam” – összegzett visszanézve.

Anelka leírása sok néző előtt jelenítheti meg a csúcsra járatott európai elitfutball sokszor furcsa, ellentmondásos érzésekkel telített világát; a kétarcú közeget, azokat a feszült, pszichikai kényszer szülte pillanatokat, amelyek ma is hozzátartoznak a „focigyártáshoz”, a nagy sztárokra kiéhezett közönség euró-százmilliós üzletté vált profi kiszolgálásához. Megdöbbentő, ahogyan a madridos öltözőben megtapasztalt barátságtalan légkört ecseteli, a néha kifejezetten bizalmatlan, ellenséges társakkal, az első időszak lekezelő csicskáztatásaival. „Éppen ültem le, amikor bejött egy játékos, és azt mondta: »ez az én helyem«, és mozgásra késztetett” – mesélte.

Anelka első hónapjai nem is voltak könnyűek a spanyol fővárosban. A megérkezését követő csaknem fél évben nem lőtt gólt, ő is várta a nagy pillanatot, az áttörést. Aztán egyszer csak nem volt hajlandó a többiekkel edzeni, mert ahogy fogalmazott, akkor úgy érezte: „Úgy kezelnek, mint egy kutyát.” Az hozta el a fiatal francia számára a kedvező fordulatot, amikor érezni kezdte, hogy időről időre nehéz áldozatokat kell hoznia a sikerhez. Ezt azonban angol földön tapasztalhatta meg igazán.

A Manchester City, a Bolton Wanders és a köztes török kitérő után – 2008 januárjában – 15 millió fontért a Chelsea játékosa lett. Drámai volt számára, amikor a 2008-as Bajnokok Ligája-döntőben a hetedik, immár mindent eldöntő büntetőt neki kellett lőnie, és azt végül a kapus hárította. Így az ellenfél, a Manchester United nyerte meg a kupát.

Anelka klubkarrierjének végéhez közeledve, 2013-ban került a West Bromwich Albionhoz, ahol többek között a vele egyidős Gera Zoltán csapattársa lett. A francia karrierjének talán legsúlyosabb skandalumát hozta ez az év: Anelka heves gólörömében a fordított náci tisztelgésnek nevezett mozdulatot, azt a „quenelle”-gesztust mutatta be, amelyet a nemrégiben antiszemitizmusa miatt a Facebookon letiltott Dieudonné M’bala M’bala francia humorista tett különösen népszerűvé – Anelkát ezért öt játékra felfüggesztették, és 80 ezer fontnak megfelelő összeg megfizetésére kötelezték. (Anelka és az FA is úgy döntött, hogy nem fellebbez a döntés ellen.) A decemberi botrány előzménye, hogy a quenelle-gesztust Párizs tizenhatodik körzetében egy zsinagóga előtt állomásozó francia katonák alkalmazták, ami után a rasszizmus- és antiszemitizmus-ellenes liga (LICRA) elnöke, Alain Jakubowicz 2013 őszén nyílt levelet írt a francia védelmi miniszterhez, a mozdulatot fordított náci tisztelgésnek nevezve, amely szerinte a holokauszt áldozataival szembeni szodómiát képviseli. Ez csak egy kiegészítés Anelka afférjához, aki persze nem antiszemita jellegűnek minősítette saját rossz húzását. Mindenesetre a veterán francia csatár nélkül a West Bromwich elveszítette a következő öt mérkőzését…

Anelka idővel a nemzeti válogatottban is ellehetetlenült a viselkedése miatt. Legnagyobb vihart kavart ügye a 2010-es afrikai világbajnoksághoz köthető, amely az egész francia közéletet megmozgatta. Még Nicolas Sarkozy elnöknek is be kellett kapcsolódnia az affér kezelésébe; a vébén a francia nemzeti tizenegy bojkottálta az edzéseket, tiltakozásul a Francia Labdarúgó-szövetség egyik döntése ellen, amely Anelka hazaküldésével állt összefüggésben. Az eset háttere, hogy a világtornán az egész válogatott jóval várakozáson alul teljesített, és Anelka szereplésével különösen nem volt megelégedve Raymond Domenech szövetségi kapitány. Ő ma is kitart amellett, hogy ez nem az ő hibája volt; szerinte nem is szerepelhetett azon a poszton, ahol a legjobb teljesítményre lett volna képes – arra korábban is többször utalt, hogy Domenech kapitány többnyire egyetlen előretolt csatárként játszatta őt, és segítséget, használható labdát nem kapott a társaitól.

A Mexikó elleni találkozó szünetében a focistával elégedetlen Domenech közölte is vele, hogy lecseréli. Anelka ekkor kiborult, és káromkodások közepette küldte el melegebb éghajlatra a később leváltott szövetségi kapitányt. Sajtóhírek szerint az eset kapcsán Domenech édesanyja találkozót is kezdeményezett a fiát „lekurvaanyázó” Anelkával, hogy ellássa őt „anyai jótanácsaival”. A csatár később elismerte, hogy kikelt magából, bár tagadta azokat a neki tulajdonított szavakat, amelyek később megjelentek a bulvár- és sportlapokban. Mint mondja, ezt az őt személyesen, közelről ismerők is tudják róla. A hazaküldés után azért megengedte magának azt a kiszólást, hogy azért is „meghal a nevetéstől” a tizennyolc mérkőzésre szóló eltiltás miatt, mivel már elhatározta, hogy visszavonul a válogatotti szerepléstől.

Anelka botrányos öltözőbeli szóváltását Domenech-kel egyébként a L’Équipe című francia újság szellőztette meg, amiért a futballista 150 ezer euróra (akkori értéken mintegy 40 millió forint) perelte a sportnapilapot kártérítés címén, mondván, hogy az öltöző falai között elhangzottak bizalmasak voltak, de a csatár a médiában közölt sértő megjegyzésekkel kapcsolatban végül 2011 nyarán elveszítette a kártérítési pert. Az érintett lap a jelek szerint sikerrel győzte meg a törvényszéki bírót, több forrása is volt a történethez, és még példát is hozott arról, hogy senki sem civakodott akkor, amikor egy dokumentumfilm a válogatott öltözőbeli konfliktusait mutatta be a franciák 1998-as diadalmas világbajnoki szereplése idején. Ehhez érdemes lehet hozzátenni: akkor a fölmerült problémákat mégiscsak egy megszerzett vébétrófea tette zárójelbe.

Anelka, a meg nem értett? Ő egyike azon számos világsztárnak, akik tizenöt-húsz évet is eltölthettek az európai klubfutball élvonalában. Egy sportember, aki valahol ugyanolyan ember, mint sok millió honfitársa, aki kétségkívül meg is küzdött a sikerekért, azonban az ennek áraként elviselt feszültség, a nem teljesen kihordott belső konfliktusok akár egyik pillanatról a másikra képesek voltak látványosan előtörni belőle. Végső soron a néző saját döntése, hogy mit gondol az életrajzi visszaemlékezés címének igazságtartalmáról.