Civil világot élünk, ezt bátran kijelenthetjük. Sőt: akár azt is, hogy a nemzetközi civil szervezetek megállapításai többet nyomnak a latban az Európai Unió bármely értékítéleténél, mint a tagállami kormányok, kormányzati vagy végrehajtó szervek jelentései, jegyzőkönyvei.

Ékes példáját adta ennek ismét az Európai Bizottság, amely a magyar jogállamiság helyzetéről kiadott jelentésében számos olyan civil szervezet véleményét vette figyelembe, amelynek finanszírozása – finoman szólva is – nehezen átlátható, de semmiképpen sem független.

Mert hát mit is jelent az a szó, hogy civil? Eltekintve a „nem katonai” jelentéstől:

„hivatalon kívüli személyre jellemző, vele kapcsolatos (magatartás, megnyilvánulás, kezdeményezés), aki egy hivatalos testülethez, állami szervhez, hatósághoz nem tartozik.”

Nagyjából ugyanezt jelenti az angol „non-governmental organization”, vagyis nem kormányzati szervezet elnevezésből keletkezett NGO betűszó, ami azonban jobban árnyalja, hogy az ilyen szervezetek nem mindentől és mindenkitől függetlenek. Csupán a kormányzati szervektől, politikai pártoktól, egyházaktól és szakszervezetektől nem fogadhatnak el pénzügyi támogatást, ez a tiltás azonban nem vonatkozik a pénzvilág szereplőire. Vagyis egy cég, tröszt, amelynek bevételeit jelentősen befolyásolhatja a piacát jelentő ország, országok, térségek politikai környezete, legálisan támogathatja – akár jelentős összegekkel – az említett NGO-kat. Nem beszélve arról, hogy az alapítványok – legyen bármilyen keszekusza a pénzügyi hálójuk – még bátrabban támogathatják egymást. Akár oda-vissza is.

És itt érhető utol a pénz hatalma. Ha Gipsz Jakab 5 ezer forinttal támogatja a bivalybasznádpusztai állatmenhely működését, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a menhely nem fog kinyitni hajnali kettőkor azért, hogy Gipsz úr megsimogathasson egy örökbe fogadható kutyát.

De mi van akkor, ha – tényleg csak a példa kedvéért – Soros György 500 millió dollárral kínál meg egy nemzetközi NGO-t, vagy több tízmillió forintos összegekkel támogatja azt a K-Monitort, Transparency Internationalt vagy Political Capitalt, amely történetesen megjelenik a magyar jogállamiság állapotáról készített uniós jelentés forráslistáján?! Akkor is biztosak lehetünk benne, hogy az adott szervezet ideológiájában, tevékenységében nem jelennek meg azok a célok, amelyeket Gyuri bácsi fontosnak tart?!

Ezek a szervezetek valójában kitől is függetlenek? Mert ha kormányoktól nem is, a finanszírozóiktól biztosan függnek. Vajon mit mondana Pardavi Márta, ha holnap elé állna az egyik legjelentősebb támogatójuk, hogy a Helsinki Bizottság az ő kedve szerint adjon ki egy kommünikét a magyar kormány „bűneit” sorolva, különben a következő évben ugrik a támogatás? Vajon mit mondana Martin József Péter, ha azt kérné tőlük egy nagylelkű adományozó, hogy az ő cégénél kibukott korrupciós botránnyal ne foglalkozzon a Transparency International Magyarország? Akkor ezek az önzetlen „civilek” hevesen megráznák a fejüket, majd a kialakult forráshiány miatt elbocsátanák, netán földönfutóvá tennék több tucat alkalmazottjukat?!

Nem kizárt, de nem is valószínű.

Ez a világ már csak olyan, mint a cigány a kocsmában: aki fizet, annak szól a muzsika. Márpedig ingyen nem sokan dolgoznak. (Gyurcsány Ferenc kivétel, ő – ugye – éveken át nem vette fel miniszterelnöki fizetését, de ha azt nézzük, hogy ez idő előtt és alatt mennyi pénz vándorolt a család vállalkozásaihoz a „közösből”, akkor alighanem a bent hagyott fizu jattnak is kevés lenne.)

Sőt: azt is ki merem jelenteni, hogy ha az NGO-knál hivatalosan, alkalmazásban dolgozó munkavállalók, szakértők mindegyike olyan ember lenne, akit nem befolyásol az a körülmény, hogy a következő hónapban, évben kap-e fizetést, tiszteletdíjat... akármit, akkor a katolikus egyháznak évente több ezer embert kellene boldoggá, szentté avatnia.

De, ugye, ez sem valószínű forgatókönyv.

Akkor viszont kijelenthetjük, az NGO-k marha nagy függetlensége fennáll a kormányzati szervekkel szemben, de messze nem ilyen kategorikus az elhatárolódásuk azoktól a szervezetektől, cégektől, amelyek eseti vagy rendszeres átutalásokkal fenntartják a szervezetük intézményrendszerét.

Mégis valahogy az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy az Európai Bizottság vizsgálódásainak mérlegén – mintha – nagyobb súllyal esnének a latba a „független” NGO-k jelentései, mint a kormányzati szervek, állami hatóságok jelentései és statisztikái. Így van ez a mostani jogállamisági jelentéssel is. A források felsorolásában szerepelnek a találkozások az állami szervezetek vezetőivel, de a jelentés sokkal hosszabban sorolja az NGO-k elemzéseit, értékeléseit (vagy az NGO-k jelentései alapján korábban meghozott uniós döntéseket).

Persze megvan ennek a maga logikája: ha azt a hivatalos álláspontot vesszük figyelembe, hogy ezek a szervezetek nem függnek az államoktól, akkor nyilván a tagállamok nem tudják befolyásolni a civil jelentések tartalmát. De vajon azok sem tudják befolyásolni ezeket az értékeléseket, akik egyes államokkal, régiókkal vagy magával az európai piaccal szemben akarják érvényesíteni üzleti érdekeiket?

Miért nem jár utána ezeknek a kérdéseknek maga az uniós intézményrendszer, annak a közel 30 ezzel munkavállalónak a bevonásával, akiket az Európai Bizottság fizet?! Az – talán – független értékítélet lehetne, hiszen „a Bizottság tagjai függetlenek a tagállamoktól. Nem vehetik figyelembe az őket küldő ország kormányának utasításait, az EU összes állampolgárának az érdekeit kell képviselniük.”

Hogy is fogalmazott Csáth Géza 1912-ben megírt novellájában?

„Az életben, ha az ember független, az jó is, meg rossz is. (...) Egy olyan függetlenség, amelyben semmi rossz nincs, csak jó – ez csak az álomban lehetséges.”