Túlzás nélkül állítható, hogy Lovas István 2018. június 11-ei halála az egész magyar jobboldalt megrendítette. Lovas személyében egy olyan újságíró hagyott itt minket, aki megalkuvás nélkül kutatta az igazságot, képviselte a nekünk fontos értékeket. A baloldal által is elismert olvasottsága és nyelvtudása (8-10 idegen nyelven beszélt) mellett az is kiemelte kortársai közül, hogy el merte mondani, le merte írni kritikáit a saját táborával kapcsolatban is.

Fiatal koromból adódóan sajnos személyesen nem ismerhettem Lovas Istvánt (amikor meghalt, még nem is dolgoztam újságíróként), de tisztán emlékszem, hogy már 12-14 évesen is az volt az első, ha a kezembe vettem egy Magyar Nemzetet, hogy megnéztem, az aktuális lapszámban található-e Lovas-írás. De említhetném a külföldi és belföldi közszereplőknek írt nyílt leveleit is, amelyekkel gyakorlatilag egy új stílust honosított meg a magyarországi zsurnalisztikában.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Ezekből egyenesen következik, hogy óriási megtiszteltetés volt számomra, amikor Tudós-Takács Ernő barátom, a 2019 októberében alapított Lovas István Társaság ügyvezetője meghívott az első Lovas-estre, amelynek a Veritas Történetkutató Intézet IX. kerületi épülete szolgált helyszínéül.

A szerda este 6 órakor kezdődő előadás témája Lovas István 1999-ben megjelent könyve, a Jobbegyenes volt, melyet Kondor Katalin újságíró, a Lovas István Társaság elnöke, valamint Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője elemzett. A két ismert jobboldali médiaszemélyiség rávilágított, hogy Lovas István már 20-30 évvel ezelőtt is látta azokat a folyamatokat, azokat a problémákat, amelyekkel mi igazából csak az elmúlt pár évben szembesültünk.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Gyakorlatilag Csurka István mellett Lovas volt az első Magyarországon, aki már a ’90-es években összefüggően, a maga komplexitásában írt Soros György és a hozzá kötődő érdekkörök destruktív tevékenységéről.

A Jobbegyenes című mű elemzése mellett Kondor Katalin és Gajdics Ottó beszélt az elmúlt évtizedek médiaviszonyairól, arról, hogy tíz év nemzeti kormányzás után még mindig óriási lemaradásban van a jobboldali média a baloldalihoz képest.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Lovas István kapcsán mindketten kiemelték azt a fajta bátorságot, ami sok jobboldali újságíróból hiányzik.

Az eseményt (amelyre sajnos nagyon kevés fiatal jobboldali újságíró jött el, pedig ha valaki munkásságából, akkor Lovas Istvánéból lehet tanulni) követően sikerült megszólaltatnunk Kondor Katalint, aki örömmel nyilatkozott a 888-nak.

Horváth Tamás: Az előadáson is elhangzott, hogy Lovas István halálával óriási űr keletkezett a jobboldalon, nem nagyon van ma hozzá fogható újságíró, aki egyrészt 8-10 nyelven beszél, másrészt ekkora műveltséggel és olvasottsággal rendelkezik. Mégis adja magát a kérdés: ki lesz, ki lehet Lovas István utódja?

Kondor Katalin: Nagyon nehezet kérdeztél, már csak azért is, mert senkit sem akarok megsérteni. Lovas Istvánnak az Isten akkora tehetséget és annyi tapasztalatot adott, amit egy megszokott körülmények között felnőtt magyar ember nem kap meg. 1956 után börtönben ült, majd a világ több országában élt, nyilvánvalóan rengeteg tudást szedett fel ezekben az években.

Tudjuk jól, hogy dolgozott többek között a legendás Szabad Európa Rádiónál is, ahol olyan társaság jött össze, akiktől csak tanulni lehetett. Iszonyatosan nagy előnyt jelentett számára, hogy már fiatalon olyanokkal volt körülvéve, akik független újságíróként mondhattak azt Európa szabad részén, amit csak akartak, miközben Magyarországon diktatúra volt.

Én mindenkinek azt mondom, hogy el kell olvasni Pista könyveit, és akkor sok mindenen el lehet gondolkodni. Például azon is, hogy ki számít szerencsés embernek. Mert ahhoz, hogy ő azzá váljon, amivé vált, az Istentől kapott talentum mellett szükség volt azokra a megrázkódtatásokra és negatív tapasztalatokra is, amiket a börtönévek alatt, valamint a magánéletében kellett átélnie.

De mindent egybevetve, az együtthatók jól működtek. Ehhez kapcsolódik az is, ahogyan meghalt. A mi szakmánkban munka közben a számítógépre borulva eltávozni meglehetősen szép halálnak számít. Nem mindenkinek adja meg ezt az Isten.

Fotó: Kozma Zsuzsi

H. T.: Nyilván nagyon nehéz, már-már lehetetlen Lovas István nyomdokaiba lépni, de ha egy mai fiatal magyar újságíró mégis hasonló ambíciókkal rendelkezik, mit tud tenni?

K. K.: Imádkozni. Muszáj imádkozni, mert ekkora tehetséget és munkabírást keveseknek ad a Jóisten.

Aztán nagyon fontos a tanulás, meg kell találni azokat az embereket, akiktől használható tudást és világlátást tudunk elsajátítani.

Az én életemben is voltak jó páran, akik nagyon sok tudást és bátorságot adtak ahhoz, hogy a médiában tudjak boldogulni. Az a fajta tehetség és bátorság azonban, ami Lovas Istvánnak volt, egy születési ajándék. A külsejéhez (széles váll, kétméteres magasság, megfelelő súly) hasonlóan a lelke is rendkívül erős volt.

Most, hogy a földi szenvedéseken már túl van, csak azt tudom mondani, hogy irigylésre méltó, szép pályafutás áll mögötte. Egy újságíró esetében a magánéleti megrázkódtatások nem érdekesek. Azokat az ember beépíti a munkájába, ha akarja, ha nem.

H. T.: Felteszem, azért is hozták létre a Lovas István Társaságot, hogy Lovas István munkásságát minél szélesebb körben megismertessék.

K. K.: Igen, részben ezért. Úgy kezdődött az egész, hogy Pista halála után űrt éreztünk, olyan űrt, amit akkor érez az ember, ha egy olyan barátja távozik el, akit nagyon szeret. Azt gondoltuk, hogy az a fajta újságírás, amit Magyarországra hazatérve itthon meghonosított, nem maradhat visszhang nélkül.

Ha csak annyit tudunk tenni, hogy a 11 könyvét, ami megjelent, elkezdjük elemezgetni, és csak egy embernek hívjuk fel a figyelmét Pista munkásságára, már megérte.

Egészen elképesztő, hogy már 30 évvel ezelőtt látott olyan folyamatokat, amelyeket mi csak az elmúlt években kezdtünk el a helyükön kezelni.

Fotó: Kozma Zsuzsi

H. T.: Az utolsó kérdésem a jelennel kapcsolatos. Az előadáson is szóba került, hogy a jobboldali média nem tud elég hatékony lenni, nem tud elég sok embert megszólítani. Ennek egyik oka, hogy kevés az olyan tehetséges jobboldali fiatal, akit komolyan érdekel a politika, és meri is vállalni a nézeteit. Miért van ez így?

K. K.: Azért, mert „marha nagy” szabadságban élünk, és azonnal visszacsap valaki. Sajnos még mindig nem múltak el a szocializmusban megszokott megfélemlítéses módszerek, sőt reneszánszukat élik. És ez nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára, az egész világra jellemző.

A jobboldali média mai problémái összefüggnek azzal, hogy az elmúlt 30 évben sokszor a bátorság és a pénz is hiányzott. Míg másoknak megvoltak a külföldi támogatóik, addig mi nem tudtunk elegendő forráshoz jutni.

De a médiában dolgozók minőségével is akadnak problémák. Én sokáig dolgoztam a Magyar Rádiónál, és nagyon szívesen elmondom az illetékeseknek, hogy milyen hibákat látok, amelyek korábban nem voltak meg. A legfontosabb a beszéd. Nagyon sok embert megnyersz azzal, ha nem rettenetes módon beszélsz bele a mikrofonba, és lehetőleg megtanulsz normálisan magyarul. Mit ér az angol-, a francia- vagy orosztudás, ha magyarul nem tudod kifejezni magad?

Tragikusnak tartom, hogy olyan embereket foglalkoztatunk, akik nem tudják hozni azt a szintet, ami elvárt lenne egy rádióban vagy egy televízióban, de említhetném azokat az újságírókat is, akik nem tudnak írni.

Többet kellene beszélgetnünk szakmai kérdésekről, mert vannak hibák bőven.