Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Őszöd után mai is veszélyes a magyarságra a legelutasítottabb hazai politikus

Horváth K. József

2020.09.17. 16:00

Ma van a Gyurcsány-féle balatonőszödi beszéd kiszivárgásának 14. évfordulója.

Milyen érdekes jubileum. Arra emlékezünk, amikor egy miniszterelnök bevallotta, hogy mennyi disznóságot követett el kormányzása idején saját népe ellen. Hazudtak éjjel, meg este, trükkök százait követték el. Gyurcsány az egészről úgy beszélt, hogy „Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.”

És erre nemcsak egyszerűen emlékeznünk kell. A beszédet felidézni józan magyar embernek elemi kötelessége, így megakadályozhatjuk, hogy még egyszer ilyen ne fordulhasson elő. Ahogy a magyarok akkor le is vonták a következtetést, s a 2010-es választáson úgy elzavarták Gyurcsányt a fészkes fenébe, hogy csak úgy porzott, kétharmaddal helyére emelve Orbánt Viktort, hogy végre rendet csináljon ebben az országban.

Ezzel nincs is semmi baj. Szerencsére a dolog tíz éve megy a maga útján, s ország hétmérföldes léptekkel halad előre. Ország és világ nem győz csodájára járni. S mindezt úgy érve el, hogy közben folyamatos politikai harcot kell folytatni az Európai Unióval és a vele szövetséges magyar baloldallal, az általuk ezerrel támogatott migránsáradat feltartóztatásával, legaktuálisabban pedig az egészségünkre támadó koronavírussal.

A most zárult nemzeti konzultáció a legutolsó tényszerű visszaigazolása annak, hogy magyarok milliói továbbra is a biztonságra, a fejlődésre, a kiszámítható jövőre szavaznak.

Az őszödi beszédre ennek ellenére emlékezni kell, mert a baloldalon most zajló folyamatok szempontjából is kiemelkedő jelentősége van. Mondható mindez annak ellenére, hogy napjainkban Gyurcsány Ferenc a legelutasítottabb magyar politikus. Azt gondolhatnánk, hogy akkor jó, hátradőlhetünk, s várhatjuk az újabb sikert 2022-ben. Hiába vezeti ugyanis jelenleg GY. F. által elnökölt Demokratikus Koalíció az ellenzéki pártok népszerűségi listáját, az őszödi böszme miatt a baloldali választók is visszariadnak majd az ő támogatásától.

Sajnos azonban ennek kicsi a valószínűsége. Gyurcsány – szinte konszenzusos elutasítottsága ellenére – kamarillapolitikájával sikeresen elérte, hogy mára az ellenzék vezető erejeként minden baloldali párt – a Jobbikot is beleértve – kizárólag rá és pártjára gondol, nem győznek támogatni az egy miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, s mind a 106 választókerületben egy Fidesszel szembeni baloldali jelölt állításának gondolatát. Erre talán a legjobb aktuális példa a borsodi időközi választás, ahol annak ellenére a jobbikos hátterű, durván antiszemitázó Bíró László a közös jelölt, hogy Jakab Péter legitimációs okokból még hivatalosan nem is támogathatja, pártjával egyetemben az indulását. Azok viszont továbbra is mellette vannak – kommunisták, liberálisok, azaz MSZP-sek, DK-sok – akik ellenében a Jobbik annak idején harsány antiszemitizmusával, rasszizmusával, gárdista cigányellenes masírozásával létrejött és jelentős számú hívet szerzett.

Érdekes módon, Gyurcsány őszödi beszédének kimagyarázását már akkor megkezdte a jeles kékharisnya értelmiség, amikor még egyáltalán nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy csak közös fellépéssel kísérelheti meg a párt felvenni a versenyt a választásokon a Fidesszel. Nádas Péter író néhány nappal a beszéd kiszivárgása után igyekezett kifordítani a szöveg tartalmát, egyenesen „igazságbeszédként” aposztrofálva a borzalmat. Az ATV-ben pontosan ezt mondta, – Nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa, beleszámítva az összes nem szalonképes kifejezést. […] Ezzel a beszéddel minden rendben van” Néhány nappal később néhai Eszterházy Péter író pedig úgy fogalmazott: „Az egy nagyon is erkölcsi alapozású szöveg. […] Épp azt mondja, hogy elég a hazudozásból” A szöveget jelentéktelenítve kijelentette, „szerinte csak személyek tudnak morális válságba kerülni, egy egész ország nehezen. „Nemcsak Gyurcsány hazudott, mindenki hazudott” – magyarázta Eszterházy szemrebbenés nélkül annak az ellenkezőjét, ami történt.

Balatonőszöd ellenére Gyurcsány tehát – hihetetlen teljesítménnyel – még ma is élen tudja tartani magát az ellenzéken belül. Aminek gyaníthatóan nem lehet más az oka, mint a krónikus káderhiány. Az, hogy a baloldal egyszerűen képtelen egy olyan minőségi politikust kitermelni, aki tisztességben, hitelességben, vezetői karizmában legalább csak megkísérelné felvenni a versenyt Orbán Viktorral.

S hiába mondja Gyurcsány Ferenc, hogy a baloldal esetleges sikere esetén semmiféle vezető tisztséget nem vállal a kormányban, s más fontos beosztásban sem. Ez lényegtelen. Amíg a most 59 éves Gyurcsány él, várhatóan még több tíz évig, az ellenzék politikai struktúráját látva, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy kizárólag ő lehet a politikai vezető még akkor is, ha csupán – képletesen szólva – egy egérlyukat rendeznek be számára a Szemlőhegyi konfiskált villa helyett kormányzati tartózkodási helyéül. Onnan is ő irányítaná a balos kormány minden emberét a kormányfőtől az utolsó beosztottig.

Az MSZP szombati tisztújító kongresszusa előtt jelenleg zajló kutyakomédia éppen arra utal, hogy Gyurcsány keze ide is elérhet. Azaz a hang Jákobé, de a kéz Ézsaué. A legnépszerűbb szocialista politikust, Mesterházy Attilát pálya szélére tevő politika kártyáit ugyanis a nyílt színen Tóth Bertalan, a mindenáron újrázni akaró, de a legnépszerűtlenebbek közé tartozó szocialista politikus keveri ugyan, de húzásai kifejezetten Gyurcsány Ferenc érdekeit szolgálják. Az, hogy ilyen-olyan indokokra hivatkozva kizárják a vetélytársra szavazó küldöttek tíz százalékát, hogy behozzák a titkosságot nem garantálható online szavazás módszerét, majd az utolsó pillanatban bejelentik, hogy csak zárt listára lehet szavazni, megfosztva a küldötteket attól, hogy az elnökjelölt által összeállított listán akár csak egy nevet is módosíthassanak, ez annyira demokráciaellenes, hogy ilyen bizalmi deficites közegben csak Gyurcsány Ferenc képes munkálkodni. Neki az a jó, ha minél gyengébb a leendő MSZP vezetése, mert annál kiszolgáltatottabb lesz a párt, s annál kevesebb feltételt támaszt a baloldali együttműködésre. Annál alázatosabban veszi tudomásul a böszme vezető szerepét, ellentmondást nem tűrő utasításait.

Ördögi dolgok ezek. Épp olyanok, mint az őszödi hazugságbeszéd igazságbeszédként való feltüntetése.

Ebben a sötét szövetségben egyetlen dolog biztos, a választók lenézése, semmibe vétele. Épp ott tartunk, ahol 2006-ban Balatonőszödön, amikor egyebek mellett azt mondta Gyurcsány a kurvaországról, hogy „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Meg azt, hogy „lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Azt nem tette hozzá, hogy a hülyék, de aki hallotta a beszédet, nyugodtan gondolhatott erre.

Ébresztő! Ez a világ újra itt kopogtat az ajtón. Kinek fűlik a foga ahhoz, hogy beengedjük?

Idézzük itt is Gyurcsányt: „Egy lószart, mama!”

Az őszödi beszédet ezért nem feledhetjük el soha!

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére