Nem, ez az írás nem arról fog szólni, hogy a #freeSZFE lett az új #istandwithCEU.

Nem is arról, hogy 2020-ra végre elértünk oda, hogy a 30 éves liberális hegemóniát valaki egy kicsit meg meri bolygatni. Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, a Színház- és Filmművészeti Egyetem amellett, hogy diplomát ad, ideológiai képzést is vállal, ha akarják a hallgatók, ha nem. Ez az ideológia pedig a legritkább esetben sem nevezhető nemzetinek, esetleg konzervatívnak. Félreértés ne essék. Nem az a szívfájdalmam, hogy nem a hazájukat szerető, tisztelő színészek kerülnek ki az SZFE-ből. (Hogy is gondolhatnék ilyet?!) A probléma az, hogy az egyetemen a tanárok agresszív politikai “útmutatást” adnak a fiataloknak, amely egyik oktatási intézményben sem helyénvaló. Egyébként.

Ezen írás nem is arról szól, hogy elmúlt 10 évben tele volt szabálytalanságokkal és korrupciógyanús ügyekkel az SZFE gazdálkodása. Emiatt az Állami Számvevőszék már 2019-ben jelezte, hogy a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és a tavalyi vizsgálat megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak az egyetem, emiatt felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az SZFE közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátást. Esetleg a mostani hiszti azért van, mert el akarják zárni az eddig kiapadhatatlan a közpénzcsapokat?

Ez az írás nem is arról szól, hogy törvénytisztelő és adófizető állampolgárként egyszerűen felháborítónak tartom, hogy az én és sok millió honfitársam adójából fenntartott közintézményt csak úgy kisajátítsák, lezárják, leszalagozzák stb. Egyáltalán nem tetszik, hogy az SZFE-n próbálnak magyar CHAZ-t kialakítani.

Ez az írás nem is arról szól, hogy már kiállási verseny indult az SZFE mellett és ha valakinek esetleg nincs kedve beállni a sorba, az egyből rasszista, náci, diktatúraimádó szar ember lesz. Miközben persze ezt a kiállósdit a balliberális média annyira imádja, hogy megsértve érzem magamat, amiért nem látok még külön rovatot erre.

Apropó! Ez az írás nem is arról szól, hogy a libsisajtó, elnézést független/objektív sajtó már az első másodperctől forradalmat vizionál és egy évtizednyi keserves hergelés után most végre néhány SZFE-s hallgatóban látja az Orbán-rendszer megdöntésének lehetőségét.

Sőt, ez az írás nem is arról szól, hogy majd megint mindennaposak lesznek a tüntetések, mint a CEU “elzavarásának” idején (azóta is itt van) és majd minden alkalommal elmondja minden felszólaló, hogy diktatúra van. Ebben az esetben csak halkan jegyzem meg, hogy diktatórikus országokban nagyon ritkán tartanak tüntetést heti három alkalommal.

Nem is arról szólnak ezek a mondatok, hogy a tüntetéseken ugyanazokat az arcokat látni, akiket már 10 éve minden ilyen eseményen. Nem is arról, hogy Bródy felmegy a színpadra, énekel valamit, elmondja, hogy Orbán egy diktátor és éli tovább a magyar átlagnak ezer év alatt is elérhetetlen életét. Nem is arról írok, hogy újra itt a Pa-Dö-Dő. Pont. Ehhez nem is lehet mit hozzáfűzni. Iványi Gábor? Noár?

Ez az írás valójában arról szól, hogy mit gondolok a magyar színművészetről, színházról és leginkább a filmről.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem vagyok végzett esztéta, de még professzionális filmkritikusnak sem mondanám magam. A művészetek ezen ágát nagyon szerető embernek viszont annál inkább.

Hogy mit látok? A színházat sokáig kedveltem, de rá kellett jönnöm, hogy ha színházat szeretnék nézni, akkor elég bekapcsolnom egy magyar filmet. Ez nem bók, inkább kritika. Mindig visszatérő probléma a magyar színházi színészekkel, hogy amikor filmben játszanak, akkor tele vannak manírral és érződik az égő műanyag büdös szaga a játékon. Valami nem jó, valahol hiba csúszik a gépezetbe. Természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen vannak nagyszerű magyar színészek, igaz többségük nem járt az SZFE-re.

A probléma mértéke akkor mutatkozik meg nagyon, amikor beülök egy moziba vagy bármelyik stream szolgáltató film vagy sorozat kínálatát megnézem és olyan olasz, német, cseh, horvát, izraeli sorozatokat látok, amelyek után nem az állam esik le, hanem konkrétan össze kell vakarni, jó értelemben.

A színészet lényege (szerény személyen véleménye szerint), hogy elhiggyem amit látok a vásznon, tévé képernyőn, akármin. És sajnos ezt nagyon sok esetben nem hiszem el, ha magyar filmet, sorozatot nézek.