Valamiért berögződött haladáréknál, hogy ha van egy középület, s a magyar zászló ott áll magában, gardedám nélkül, önállóan, mondhatni büszkén, mint egy magára valamit adó entitás, aki nem szorul bábáskodásra, akkor viszketést kapnak.

Akkor idegesek, feszültek, orrukat kezdik piszkálni, majd felpattannak a székből, s így sikoltanak fel:

Nem, ezt nem hagyhatjuk! Valamit tenni kell! Oda kell tenni mellé egy másikat. Most. Mert különben megbolondulok.

És lépnek.

A magyar mellé kell egy másik. Ez fél évszázados szokás náluk. (A székelyt nem számítom másiknak, mert azok is mi vagyunk, sőt, nem örülök, ha jó szándékú jobboldaliak külön székely nemzeteznek. Az magyar! Isten ments, hogy elinduljon a székely az osztrákosodás útján, ami voltaképp német, csak ma külön vesszük.)

A Kádár-korszakban is mindig úgy volt kialakítva a középületeknél meg a társasházaknál a rendszer, hogy a piros-fehér-zöld mellé kell egy másik. Ott volt az alumínium kis rúd. Mondjuk a vörös. Ezt ’90 után más váltotta fel. A haladó hol az EU-s zászlót teszi oda, hol a szivárványost, de valamit mindig.

Karácsony Gergely – akire a Hídember jelző nem illik, annál inkább a libernyák – sem bírt a fenekén ülni, s a városházán a magyar mellé odabiggyesztette a szivárványos zászlót, mely a nemzetközi LMBTQstb.-mozgalom szimbóluma.

A hülyeség mindig követőre talál, ez örök igazság, bárki megerősítheti, aki járt napközibe az általánosban, s a Baranyi Krisztina vezette IX. kerület is kitűzte.

Ámde az emberekben van alapvető jóérzés, itt még nem a haladó Nyugaton vagyunk, ahol népszokás bűnöző feketék lábát csókolgatni, és szakállas fickók létére kijelenteni, hogy mi márpedig szőke és terhes nők vagyunk, s a fradisták vették a fáradtságot, és eltávolították.

Derék dolog. Ha az ember az utcán szemetet lát, felszedi. Ha síró, nyávogó cicával találkozik, lehajol és megbabusgatja. Van, aki menhelyre is elviszi, és vannak derék emberek, akik a játszótéren a tetőre repült tollaslabdát is leszedik a gyerekeknek.

Ez fáradtságos dolog, de erkölcsileg helyes!

Éppígy helyes erkölcsileg az LMBTQstb.-vackokat is eltávolítani, mert mégis hová lenne a világ, ha ott lenne?

Teázáshoz sem fogyasztunk lila hagymát, nem eszünk csipszet temetésen a pap beszéde alatt, lakkcipőhöz sem felejtünk zoknit húzni, és szivárványos rongyokkal nem csúfítjuk el a szép épületeinket.

Rendnek kell lenni!

Ámde mindig jön egy huligán, aki nem szereti a rendet. Most név szerint Takács Krisztián. A Facebookon így számol be a helytelenkedéséről:

„A mai napon a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatal épületére is kikerült a sokszínűséget jelképező szivárványzászló. Az esti órákban tudtam meg, hogy egy Aryan Greens (Árja Zöldek) nevű fasiszta szurkolói csoport leszaggatta a zászlót és fel is gyújtották.
Ezután pedig kirakták a saját jelképüket.

Testvéremmel és képviselőtársammal, Takács Zoltán – Momentummal azonnal kimentünk a hivatalhoz és leszedtük a huligánok által kirakott zászlót.

FERENCVÁROSBAN ILYEN GYALÁZATOS, HOMOFÓB TETTNEK NINCS HELYE!”

Nos, úgy gondolom, Ferencvárosban a Fradi-zászlónak inkább van helye, mint a szivárványos LMBTQstb.-szimbólumnak, lévén, a Fradi egy történelmi hagyomány, az LMBTQstb. meg felforgató, kisebbségi ideológia, aminek semmi köze az országhoz és a városhoz.

Teljesen érthetetlen, mitől gondolják egyesek, hogy törpe kisebbségek szimbólumait lobogtatni kellene. A laktózérzékenység egy betegség. Éppúgy, mint a nemi zavar. A lakosság kb. 30 %-át érinti – szakértők szerint 2-3 millió embernek van hazánkban tejcukorbontási zavara, s az életkor előrehaladtával egyre kisebb mennyiség is panaszokat válthat ki –, ez jóval nagyobb arány, mint a ferde hajlam.

Ennek ellenére senkinek nem jut eszébe, hogy a laktózérzékenység zászlaját kitegye egy városházára, és a nemzeti lobogó mellé helyezze. Sőt, senkinek nem jut eszébe ebből mozgalmat gyártani, zászlót fabrikálni, identitást keresni.

A laktózérzékenyek ezzel nem hencegnek, nem mutogatnak gúnyosan a nem laktózérzékenyekre, és nem nevezik nácinak, aki nem csókolgatja az ő lábukat és nem esik hasra attól, hogy a szervezetük nem bontja le a tejet.

De ilyen alapon miért ne? Laktózérzékenységi zászlót a városházára! Vagy egy UHT-tejes dobozt. (Én mindig azt iszom, mert magam is nehezem bontom le a tejcukrot.)

Haladók előre! Tejesdobozt fel a városházára! Most!

Európa segíts!