2020 a karantén éve, ezért a képernyők éve is: a családosok nehezen kötik le az otthon maradt gyerekeik energiáit, kézenfekvő valamilyen okoseszközt a kezükbe adni. A rokonokkal is a képernyőn keresztül tartottuk a kapcsolatot a korlátozások ideje alatt, aki pedig megunta a könyveket – ha egyáltalán kezébe vett egyet is –, inkább bekapcsolta a tévét vagy görgette a Facebookot, hátha éri még valami plusz inger. Nyakunkon a pandémia második hulláma, előfordulhat, hogy az évet is karanténnal zárjuk, a képernyők világában viszont nem árt kicsit tudatosnak lenni.

Szomorú eset kering a neten egy egy év körüli gyerkőcről, aki a tableten memóriajátékozott. Amikor az anyukája az eredeti kártyajátékot elé tette, ugyanúgy nyomogatni kezdte a lapokat és ideges lett, amikor azok nem kezdtek el megfordulni.

Azzal talán minden szülő tisztában van, hogy a televízió és úgy általánosságban bármely képernyő nem tartozik a toplistás fejlesztőjátékok közé, de az vesse a másikra az első követ, aki még soha egy percre nem kötötte le csemetéje figyelmét egy-két rész Bogyó és Babócával, amíg mondjuk átöltözött vagy ebédet melegített. Persze az lenne a legszerencsésebb, ha egy gyerek kétéves kora előtt nem is találkozna semmilyen képernyővel, azért nem árt életszerűen gondolkozni: egy-egy rövid mesétől nem kezd visszafejlődni a gyerek agya, viszont egyre általánosabb, hogy előbb tanulja meg az érintőképernyőt kezelni a kisbaba, mint hogy járni kezdene.

A gyerekek a képernyőn keresztül készen kapják az információkat, az agyuk ilyenkor lustulhat, szinte nulla munkát kell végeznie. A fantáziaviláguk – aminek fejlődése elengedhetetlen a kreativitáshoz, de a felnőttkori stabil érzelmi világ és problémamegoldó képesség kifejlődéséhez is – szépen lassan beszürkül, hiszen nincs használatban. A figyelemzavar kialakulása és a kognitív képességek eltompulása szintén a túlzott képernyőhasználat szinte garantált következménye. Ha valaki ügyetlen, türelmetlen, apró problémáktól is befeszülő és boldogtalan felnőttet szeretne nevelni gyerekéből, vegyen neki tabletet és hagyja órákra bekapcsolva a tévét, aztán lehetőleg még iskoláskora előtt vegyen neki okostelefont, korlátlan internethasználattal.

Lehet legyinteni és démonizálásnak nevezni a túlzott képernyőhasználatra vonatkozó figyelmeztetéseket, de nem árt tudni, mit söprünk ezzel együtt a szőnyeg alá. A gyerekek agyfejlődése első életévükben kiemelkedő mértékű, egyéves kor végére a gyerek agya nagyjából két és félszeresére nő. A mai napig rengeteg kutatás zajlik, aminek fókuszában az áll: milyen hatással van a gyerekek agyfejlődésére a túlzott képernyőhasználat. Egyes eredmények szerint a túlzott képernyőhasználat strukturális változásokat okoz az agyban: kisebb a fehérállománya azoknak a gyerekeknek, akik sok időt töltenek képernyők előtt. Ez aztán komoly problémát okoz a kognitív képességek fejlődésében. Más kutatások azt találták, hogy hasonló tünetei vannak a „képernyő előtt felnőtt” gyerekeknek, mint az autizmussal élőknek, annyira, hogy a szakembereknek komoly nehézséget okoz különbséget tenni a valódi és a „virtuális” autizmus között. A tünetek ugyanis egyformák: zavar a szociális kötődésben, nyelvi készségek fejlődésében, szemkontaktus és közösségi játékok hiánya.

A képernyők előtt és a virtuális térben eltöltött idő a nagyobb gyerekekre is negatív hatással van. Ma már szinte általános, hogy egy elsős kisgyereknek is van okostelefonja, amin persze előbb tanul meg alkalmazásokat kezelni, mint írni-olvasni. Az okostelefonon keresztül minden azonnal elérhető, rengeteg inger éri a gyerekeket, a barátságok is egyfajta virtuális térben zajlanak, a videochatnek köszönhetően „mindig ott vannak egymásnak” a barátok. Az viszont, hogy nem hiányoznak egymásnak, hogy minden jó vagy rossz élményüket azonnal meg tudják osztani egymással, hosszú távon negatív hatással van az érzelmi életükre is. Az azonnali megosztással ugyanis pillanatokig sem tartalmazzák magukban az élményt, így dolgozni sem tudnak vele. Hogyan tanulnák meg, hogy mit kell kezdeni egy rossz tapasztalattal, egy negatív érzéssel, ha ott a lehetőség a zsebükben, hogy azonnal kiadják valaki másnak? A könnyen elérhető virtuális világ azt az illúziót adja meg a gyerekeknek, hogy minden azonnal elérhető, kiadható vagy akár lecserélhető. Amikor aztán a való világban valós helyzetekkel találják szembe magukat, amikor türelmesnek kellene lenni, dolgozni kellene a bennük keletkezett érzésekkel, vagy lecserélés helyett meg kellene javítani valamit, nehéz helyzetbe kerülnek.

Hogy mekkora kockázati tényező a virtuális térben és a képernyő előtt töltött idő a szorongást illetően, a felnőtt emberek is tapasztalhatják magukon: a közösségi médián mindenki a legszebb, legjobb fotókat osztja meg, amiknek sokszor köze sincs a valósághoz. Felnőtt emberek is küzdenek a „Facebook-szorongással”: vágyódva méregetik mások tökéletesnek látszó életét, mert azt gondolják, az a valóság, amit a közösségi médián látnak. Ha a felnőttekre így hat a virtuális világ, akkor már nem is olyan nehéz megérteni, miért van olyan sok szorongó tizenéves.

A képernyőhasználatot érdemes lenne már a legkisebb kortól szabályozni, az a kisiskolás ugyanis, aki már pelenkás korában is kütyükkel játszott, nehezen értené meg, ha a szülei hirtelen korlátokat szabnának telefonhasználatának. Pedig a korlátozás a gyerekek védelmét szolgálná: nemcsak azért, mert a képernyő „megeszi az agyukat” és szorongó felnőtteket nevel belőlük, de a rájuk leselkedő veszélyek miatt is. Félelmetes belegondolni, hogy hány Kaleta-féle szörnyeteg regisztrált álprofillal a különböző kép- és videómegosztó oldalakon, ahova a gyerekek gyanútlanul töltögetik fel magukról a képeket, videókat. Tény, hogy a XXI. századi digitalizált világ sok mindent tett könnyebbé és gyorsabbá, az új, nehezebb kihívás viszont a lassulást tűzi célul. A tét pedig nem kevesebb, mint a gyerekeink élete: maga a jövő.