Jól mutatja az ország rossz gazdasági helyzetét a baloldali kormányok idején egyebek mellett az is, hogy 2002 és 2010 között például nem volt egyetlen olyan év sem, amikor csökkent volna a munkanélküliség Magyarországon.

2002-ben csaknem 6 százalék volt az álláskeresők aránya, a 2008-as globális pénzügyi válságot megelőző évben már majdnem 8 százalék, 2010-ben pedig már jóval 10 százalék fölé nőtt az álláskeresők aránya. Ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottak száma is elkeserítően alakult: a 2010 előtti időszakban a magyaroknak kevesebb mint hatvan 60 százaléka dolgozott csupán. Ezzel az adattal egyébként Európa szégyenpadjára kerültünk, hiszen még a kelet-európai országokban is alacsonynak számított ez a foglalkoztatottsági szint.

Ezzel szemben a 2010-es kormányváltás után olyan gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre Magyarország, amelynek köszönhetően jelentősen bővült hazánk mozgástere, lényegesen jobb állapotban érte a mostani válság. Ennek eredményeként megszorítások helyett gazdaságélénkítéssel tudott reagálni az ország a járvány gazdasági hatásaira, ráadásul míg a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok a 2002 és 2010 közötti időszakban közel 190 magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak, az Orbán-kormány még a mostani válságos időszakban is megvédi a nemzeti vagyont, nem hagyja, hogy a gazdasági válsággal visszaélve külföldiek felvásárolják a magyar cégeket.

A magyarországi baloldal a válságnak szurkol.

A legfrissebb munkanélküliségi és foglalkoztatottsági adatok alapján egyáltalán nem olyan súlyos a munkaerőpiaci válság Magyarországon a járvány után, mint ahogyan azt a baloldal az elmúlt hónapban jósolta.

A koronavírus-járvány gazdasági következményeit vizsgáló KSH-jelentés alapján 2020. március–májusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 4,1 százalék volt. Ez lényegesen alacsonyabb az uniós átlagtól: az euróövezet 19 államában 7,4 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki, míg az Európai Unió 27 tagállamában a munkanélküliségi ráta 6,7 százalékra emelkedett májusban. A legmagasabb munkanélküliségi rátát Spanyolország jelentette, 16,5 százalékosat, de szintén magas a munkanélküliség Cipruson, 10,8 százalék.

Ezek a tényadatok nem akadályozzák meg a baloldali politikusokat abban, hogy folyamatosan támadják a magyar gazdaságpolitikai intézkedéseket és elvitassák a gazdasági sikereket.

Az MSZP például még június végén is azt írta közleményében, hogy a „Fidesz cserben hagyja a nehéz helyzetbe került magyarokat, mivel az eddigi intézkedései nem nyújtanak valódi segítséget”. Hasonlóan figyelmen kívül hagyta a tényadatokat a többi baloldali párt is: Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a párt delegációvezetője arról beszélt, „az Orbán-kormány gyáva volt az érdemi válságkezeléshez, nem elég, hogy gyenge volt a munkahelyek megvédéséhez”; Jakab Péter, a Jobbik elnöke pedig egy parlamenti felszólalásában félmillió munkanélkülit és „tömegesen becsődölt” cégeket vizionált. A baloldali véleményformálók emellett azt sem titkolták az elmúlt hetekben, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásaitól várják a kormány támogatottságának csökkenését és a saját pártjaik erősödését.

A legfrissebb közvélemény-kutatások ugyanakkor azt mutatják, hogy ez a valóságtagadó politika nem váltja be a baloldali politikusok reményeit: a kormánypártok támogatottsága érdemben nőtt a koronavírus-járvány során, míg az ellenzék gyengült.

Szintén rombolja a baloldal társadalmi megítélését, hogy a nyilvánosságban egyre inkább úgy jelennek meg ezek a politikusok, mint akik a válságnak szurkolnak, és míg a jobboldali kormány azon dolgozik, hogy megvédje az embereket a válság negatív hatásaitól, addig a baloldali politikusok egy mélyülő válságból faragnának politikai tőkét. Az sem kedvez a hitelességüknek, hogy kormányzásuk idején az ország nem tudott önerőből talpra állni, hanem az IMF-hitel mentette meg a csődtől hazánkat, ráadásul az általuk támogatott segélyalapú gazdaságpolitikáról is bebizonyosodott, hogy a negatív gazdasági hatásai mellett konzerválja a legszegényebb társadalmi csoportok anyagi helyzetét, míg a munka kitörési lehetőséget kínál ezen emberek számára is.